ECSŐDI LÁSZLÓ (MSZP): Tisztelt Miniszter Úr! Köszönöm a válaszát, és felvetésemben véletlenül sem szerettem volna olyan fényben feltüntetni a kérdést, hogy a Magyarországon épülő hidak Magyarország hátrányára vannak. Tehát támogatom a kormány azon törekvését, hogy a többi hidat is megépítse.
De úgy gondolom, hogy Dunaújváros térsége, mivel a Dunaferr-vállalatcsoport az ország olyan vállalatcsoportja, amelyik a legtöbb szállítást igényli, ilyen szempontból gazdaságilag is nagyon érdekelt lenne egy híd megépítésében. Ugyanakkor Nyugat-Magyarországnak - itt gondolok Székesfehérvárra és az úgynevezett fejlettebb régió vállalkozásainak Kelet-Magyarországra való irányítására - feltétlenül fontos lenne egy ilyen hídnak a megépítése.
Ezért a válaszát akkor tudtam volna elfogadni, ha ígéretet kaptunk volna arra, hogy ebben a ciklusban elkezdődik az építkezés, mert sajnos a kormányzati ciklusváltásokkal ezek az ígéretek a ködbe foszlanak, és nincs biztosíték arra, hogy a következő kormány ezt teljesíteni fogja, ezért nem tudom elfogadni a válaszát. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés