BAUER TAMÁS, az SZDSZ képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Elnök Úr! Azt gondolom, hogy ez a '98-as év nem is olyan átmeneti, mint ahogy azt a Fidesz és az MSZP vezérszónoka egyaránt feltételezte. De legalábbis nem abban az értelemben, hogy ez az átmenetiség az év közepén bekövetkezett kormányváltásból fakadna - legalábbis gazdaságpolitikai értelemben -, és én a felszólalásom nagy részében a '98-as év gazdaságpolitikai elemzésével szeretnék foglalkozni. A végén pedig a majdani szavazatunkat szeretném előzetesen megindokolni.

Gazdaságpolitikai értelemben én egyetértek az államtitkár úr expozéjával abban, hogy az 1998-as év egy sikeréve volt a magyar gazdaságnak, legalábbis első közelítésben, hiszen egy 1996 óta tartó élénkülési folyamat érte el, ha úgy tetszik, a csúcsát, ezt az 5 százalék feletti, 5,1-5,2 százalékos bruttóhazaitermék-növekedést az előző évben, '97-ben elért 4,6 százalék után. Mint erről már említés történt, az export 16 százalékkal, a szűken vett áruexport ennél is gyorsabban, a beruházások 12 százalékkal nőttek - tehát az sem stimmelt, amit az akkori ellenzék feltételezett, hogy a beruházások nem nőnek, '96-97-ben még kevésbé, 98-ban a beruházások 12 százalékkal nőttek. Sőt, '98-ban már a fogyasztás is 4 százalékkal nőtt, a megtakarítási hányad pedig ugyanúgy 16 százalékon volt, mint a megelőző évben.

Megvalósult tehát a szocialista-szabaddemokrata kormány, ha úgy tetszik, utolsó évében, amit a Fidesz '93 októberi gazdasági konferenciáján fogalmaztak meg, hogy majd a Fidesz-kormány 4 százalékos növekedést fog elérni. Talán még emlékszik rá az államtitkár úr. Nos igen, de ehhez nem kellett kormányváltás mindenesetre, hiszen a Fidesz által megígért gazdasági növekedést az MSZP-SZDSZ-kormány '97-ben, '98-ban elérte. Bebizonyosodott, hogy az a gazdaságpolitika, amelyet a szocialista-szabaddemokrata koalíció folytatott, növekedésorientált gazdaságpolitika, amely megteremtette a növekedés feltételeit. Talán helyes, ha a gazdasági végzettségű fideszes képviselőtársaink felhívják ilyen irányú képzettséggel nem rendelkező vezető politikustársaik figyelmét arra, hogy a gazdasági folyamatokban késleltetések érvényesülnek, amit a gazdaságpolitika valamely évben csinál, az általában 1-2-3 évvel később jelenik meg a tényleges gazdasági folyamatokban. Ez történt ebben az időszakban is.

Azt is hozzátehetjük, hogy az MSZP-SZDSZ-kormány '98-ra kedvező bázist teremtett a következő kormány számára. Még azt is hadd tegyem hozzá, hogy érzékeltessem, miről van szó, hogy az a nagyon keserves folyamatos, amely '95-96-ban ment végbe, és amit Bokros-csomagnak szoktak nevezni, lehetővé tette - no meg a privatizációs folyamat és a privatizációs bevételeknek adósságtörlesztésre való felhasználása -, hogy már '98-ban is 10 százalékkal csökkentek a költségvetésben szereplő adósságtörlesztési, kamatfizetési kötelezettségek. Ha előveszi és megnézi valaki a most megkapott '99-es, 2000-es számokat a 2000-es költségvetésben, azt látja, hogy az adósságszolgálati teher nominálisan szinten maradt, tehát évről évre csökken, hogy érthető legyen, úgy csökken, mint a családi pótlék, amely szintén nominálisan változatlan marad. Tehát az a teher, amelyről a fideszes politikusok annyira szeretnek beszélni, évről évre csökken, és ez bizony az MSZP-SZDSZ-kormány öröksége.

Az a nagy adósság viszont - erre is emlékeznek még fideszes képviselőtársaink - nem az MSZP-SZDSZ-kormány öröksége, mint erre Orbán Viktor a '93 novemberi költségvetési beszédében rámutatott. Ennek több mint fele az MDF-kormánytól származik, és a másik fele a korábbi, MSZMP-kormányoktól. Tehát az MSZP-SZDSZ-kormány csak pozitív örökséget hagyott az utána következő kormányra.

No de túl szép lenne a kép '98-ról és a '98-at megalapozó gazdaságpolitikáról, de főleg '98-ról, ha csak erről beszélnék. S most hadd hívjam fel a figyelmet arra, amiről az államtitkár úr is beszélt az expozéjában - és helyesen beszélt -, hogy ez a '98 azért nem ennyire szép. Igaz, 5 százalékkal, több mint 5 százalékkal növekedett a bruttó hazai termék, de mint erre Kertész István, a Szocialista Párt vezérszónoka emlékeztetett bennünket, a belföldi felhasználás viszont 8 százalékkal nőtt. A fogyasztás növekedése gyorsabb volt annál, amit a költségvetés készítésekor számítottunk, a lakossági fogyasztás 2 százalék helyett 4 százalékkal nőtt, a közösségi fogyasztás nulla százalék helyett 6 százalékkal. Azt is mondhatnánk, hogy ez a '98. évi gazdasági növekedés kevésbé volt exportorientált, mint az előző évi növekedés, és kevésbé volt exportorientált, mint amennyire a költségvetés készítésekor ezt feltételeztük és eltolódott fogyasztás- és beruházásorientált irányba. Beruházásorientált, mondjuk, kevésbé lenne baj.

Ennek a következménye az, hogy míg '96-97-ben az export együtt növekedett, sőt kicsit az exportnövekedés gyorsabb volt, addig '98-ban - mint már erről is beszélt Kertész István - 16 százalékos exportnövekedéssel volumenben számítva 22 és fél százalékos importnövekedés állt szemben. Emiatt nagyobb volt a külkereskedelmi és fizetési mérleg deficitje, amit részben a cserearányok javulása, részben pedig a tőkeimport ellensúlyozott. Baj nem volt '98-ban, de a folyamatok a baj irányába mutatnak.

A kérdés ezek után az - anélkül, hogy túl messzire mennénk a gazdasági folyamatok elemzésében -, hogy mennyiben volt ebben szerepe magának a '98-as költségvetésnek, amely '98-as költségvetést természetesen több szinten szemlélhetünk, hiszen volt egy eredeti, az akkori parlamenti többség által jóváhagyott költségvetés, aztán voltak ennek a költségvetésnek még az első félévben a különböző korrekciói, amikor plusz pénzek kerültek bizonyos célokra, és aztán voltak a további korrekciók, amelyeket már a kormányváltás után hajtott végre az új kormány, és amelyekről például Mádi képviselő úr itt oly büszkén beszélt.

(17.50)

Azt gondolom, hogy az 1998. évi költségvetés - mint erre annak idején Békesi László és Urbán László egymástól függetlenül rámutatott, Urbán László a kormányváltás napjaiban, Békesi László is körülbelül abban az időben - egyfajta félfordulatot jelentett a '95 és '97 közötti gazdaságpolitikához képest. Nem olyan félfordulatot, mint a Fidesz által még 1993-ban meghirdetett félfordulat, hanem inkább egy ellenkező irányú félfordulatot. Ugyanis míg '94 és '97 között a költségvetési kiadások reálértékben nem nőttek, a '98-as költségvetésben, mármint a teljesített költségvetésben a költségvetési kiadások 3 százalékkal, az egész államháztartás kiadásai már reálértékben 4 százalékkal növekedtek.

Ez azt jelenti, hogy megállt az a folyamat, amit 1994 és 1997 között tapasztaltunk és amiről ennek a '98-as költségvetésnek a parlamenti vitájában az SZDSZ akkori vezérszónoka, Gaál Gyula beszélt, hogy 1994 és 1997 között a bruttó hazai terméknek költségvetési kiadásokra fordított hányada 61 százalékról 51 százalékra csökkent. Tehát míg '94-ben még a bruttó hazai termék 61 százalékát az állam költötte el, addig '97-ben már csak 51 százalékát. Ez három év alatt 10 százalékpontos csökkenés. Hasonlóképpen a bevételeknél a '94. évi 52,5 százalékról '97-re 45 százalékra csökkent a jövedelemcentralizáció, vagyis az, hogy az állam mennyit vesz el a társadalomtól, a lakosságtól, a vállalkozásoktól újraelosztás céljára.

Ez tehát egy igen dinamikus folyamat, amire a magyar gazdaságnak szüksége is volt, hiszen Magyarországon nemzetközi összehasonlításban igen magas volt ez az újraelosztási és jövedelemcentralizációs hányad.

A '98-as költségvetés eredetileg, ahogy benyújtották, még egy körülbelül 2,5 százalékos további csökkenésben reménykedett, de azért már érzékelhető volt a költségvetési kiadások reálértékének tervezett emelkedéséből, hogy ez a folyamat legalábbis lelassul. A tény mindössze egy 1,5 százalékos csökkenés, miközben a GDP, a bruttó hazai termék a tervezettnél jóval gyorsabban emelkedett. Tehát meg kell állapítanunk, hogy itt egy költségvetés-politikai félfordulat következett be. A ciklus első három évében tapasztalható állami visszahúzódás, ha úgy tetszik, megállt 1998-ban, ami nyilván nem független attól, hogy három szűk esztendő után a társadalmi nyomás már a költségvetési kiadások növelésére nagyon sok területen nagy volt, és - nincs mit tagadni - választási év volt.

Ami érdekes, ha megnézzük a '99. és a most kézbe kapott 2000. évi költségvetést vagy akár a hároméves tervezetét ennek a kormánynak, akkor azt kell látni, hogy a Fidesz-kormány azt folytatja, amit a választási évben a Horn-kormány elkezdett; ezt a lassú csökkenést, azt, hogy csak évi 1 százalékponttal kívánja a Fidesz-kormány csökkenteni a társadalomban, a gazdaságban létrejövő jövedelmek állami centralizációját és az állami elköltését. Hozzáteszem, hogy míg az MSZP-SZDSZ-kormány ebben a '98. évi költségvetésben 2000-ig még további 7-8 százalékos csökkentést, tehát további évi 2,5 százalékos csökkentést tervezett, tehát csak átmenetinek tekintette a '98-as évet, a Fidesz, mint mondtam, évről évre csak 1 százaléknyi csökkentést tervez.

Miért baj ez, hogy a Fidesz folytatja ezt a félfordulatot? Azért baj, mert emiatt nincs mód arra az adócsökkentésre, amiről a Fidesz a választási programjában beszélt. Hogyne, államtitkár úr, ha nem csökkentjük a jövedelmek központosítását, ha nem csökkentjük az állam költekezését, csak abban a nagyon kis mértékben, amit az tesz lehetővé, hogy hála az MSZP-SZDSZ-kormánynak (Derültség a Fidesz soraiban.), adósságszolgálatra reálértékben évről évre kevesebbet kell fordítani, csak ebben a mértékben csökken a központi költekezés! (Tóth István: Nagy hülyeség!) Majd lehet kétpercezni, amikor véget értek a vezérszónoklatok. (Font Sándor: Akkor nem lehet.) Amikor véget értek a vezérszónoklatok, akkor lehet...

Tehát azt gondolom, tisztelt Országgyűlés, hogy egy más költségvetés-politikai folyamat indult el (Tóth István: Végre már!) '98-ban és folytatódik azóta is.

Hadd térjek még egy összefüggésben vissza erre a '98-as költségvetési teljesítésre, zárszámadásra. Melyek voltak a '98-as költségvetés prioritásai? Hol növekedtek leggyorsabban a költségvetési kiadások? A leggyorsabban, 45 százalékkal a hitélet kiadásai növekedtek. 34 százalékkal növekedtek a törvényhozó és végrehajtó hatalom kiadásai, 34 százalékkal növekedtek az agrártámogatások, 29 százalékkal a sport, 25 százalékkal a gyermekvállalást megkönnyítő támogatások, 22 százalékkal a rendészet.

Mondják, képviselőtársaim, ha ezeket a prioritásokat végighallgatjuk, nem véletlenül a Fidesz-kormány készítette már ezt a költségvetést? Nem, természetesen nem. De azért vegyék észre, hogy nem is volt ez az év, mint mondtam, olyan átmeneti, hanem a 1998. évi költségvetésben és főleg annak teljesítésében nagyon hasonló prioritások érvényesültek, mint amelyeket - mint egy gyökeres fordulat prioritásaiként - a Fidesz politikusai szeretnek megjelölni.

Valami közös van ezekben a célokban: ezek mind folyó kiadások, folyó működési kiadásai a társadalomnak, és bizony - be kell vallanunk - már a 1998. évi költségvetésben is a szükségesnél kevésbé tudott a költségvetés fejlesztési célokra költeni, és ebben is folytatja a 1999. és 2000. évi költségvetés azt, ha úgy tetszik, félfordulatot, amelyről 1998 kapcsán beszéltünk.

Vegyük észre, tisztelt Országgyűlés, hogy az MSZP-SZDSZ-kormány a maga utolsó évében, amikor már nem érezte magát olyan vészhelyzetben, mint 1994-95-96-ban, sok területen engedett nyomásoknak, sok területen engedett annak, hogy azokat a problémákat, amelyekkel a társadalmi élet sok-sok területén szembe kellett néznie, a legegyszerűbb módon, költségvetési többletkiadásokkal próbálja áthidalni. (Varga Mihály: Ki szavazta meg, Tamás?) Erre mindjárt visszatérek. Természetesen az akkori kormánytöbbség szavazta meg. (Varga Mihály: Bauer Tamás képviselő.) Igen, én is, Bauer Tamás képviselő, mondja itt az államtitkár úr.

Az MSZP-SZDSZ-kormánytól sem volt idegen az, hogy amikor mint minden kormánytöbbségben, abban is jelen lévő különböző érdekcsoportok a maguk egyébként - ahogy a pénzügyminiszter úr szereti fogalmazni - jogos céljaira többletpénzt követelnek, akkor engedjen ennek a nyomásnak. Ezt is folytatja a Fidesz vezette jobboldali kormány, holott, azt gondolom, többletpénzekkel azokat a problémákat, amelyekkel e társadalom szembenéz, hosszú távon, tartósan nem lehet megoldani. Nem lehet megoldani az agrárszektor problémáit többletpénzekkel, mert - mint ahogy erről manapság folyik a vita - ahhoz, hogy merőben többletpénzekkel az agrárviszonyok, a birtokszerkezet, a termékszerkezet korszerűsítése és a magántőke bevonása nélkül próbáljuk megoldani, akkor nemhogy a 413 milliárd kevés, hanem a duplája is. De ugyanezt elmondhatjuk az egészségügyre, ugyanezt elmondhatjuk az oktatásra és így tovább.

Hadd tegyem hozzá, az előző kormány, legalábbis az első három költségvetésében egy reformorientációt tudott megvalósítani, aminek az eredményeit az ország még ma is élvezi. A negyedik évben, kétségtelen - mint említettem, sokan felhívták a figyelmet -, megingott ebben a törekvésében, és nem árt, ha ebből valamennyien levonjuk a tanulságot.

(Dr. Szabó Erika helyét a jegyzői székben

Németh Zsolt foglalja el.)

Miután az államtitkár úr azt kérdezte, hogy hol voltam én akkor, együtt ültünk itt az Országgyűlés üléstermében, és elmondtam, idézem az Országgyűlés 1997. október 15-i jegyzőkönyvéből: "Lelassul ezzel az a folyamat, ahogy a jövőnek teremtünk jobb feltételeket - ezt mondtam -, azzal, hogy az idén nem csökken tovább a deficit GDP-hez viszonyított hátránya, ezzel nem haladunk tovább Maastricht felé, ahogy Kádár Béla is elmondta, de nem az a baj önmagában, hogy nem haladunk Maastricht felé, hanem hogy saját jövőnk megalapozásában lassabban megyünk, mint ahogy azt az elmúlt három évben tettük."

(Mádai Péter helyét a jegyzői székben

Juhászné Lévai Katalin foglalja el.)

(18.00)

Tehát én akkor mint kormánypárti képviselő is felhívtam a figyelmet azokra a kockázatokra, amelyek ennek a költségvetésnek a belső problémáiban rejlenek. Én mindezt nem azért mondtam el, mintha most utólag kívánnám ócsárolni a saját kormányunkat. Akkor is felhívtam a figyelmet annak a '98-as költségvetésnek a kockázataira. Ezek a kockázatok a költségvetés végrehajtása során a politikai nyomások erősödése következtében fokozódtak már az első félévben is, és tovább fokozódtak a második félévben. Mindezt azért mondtam el, hogy ebből valamennyien vonjuk le a szükséges következtetéseket és tanuljunk '98, egy olyan év tapasztalataiból, amit most Varga Mihály képviselő úr, államtitkár úr sikerévnek nevez, noha az ehhez vezető költségvetéseket, amelyek ezt a sikert megalapozták, annak idején ellenzéki képviselőként rendre nem szavazta meg; ezt a sikert lássuk a maga teljességében, a maga gyengeségével együtt.

Végül két megjegyzés, ami már nem a gazdaságpolitikai elemzéshez tartozik. A hagyomány az, hogy a zárszámadási törvényjavaslatokat a kormánypárt és az ellenzék meg szokta szavazni. Sajnos, ebben a zárszámadási törvényjavaslatban van két olyan probléma, amelyek nem valók ide, nem valók egy zárszámadási törvényjavaslatba, és amelyek számunkra gondot okoznak, és amelyek miatt úgy tűnik, hogy nem fogjuk tudni megszavazni. Az egyik ilyen probléma a Postabank-kérdés, a Postabank konszolidációjának módja és az, hogy a kormánypárti képviselőtársaink megakadályozták azt, hogy ez a konszolidáció parlamenti ellenőrzés mellett folyhasson, ami azokat az aggodalmakat, amelyeket annak idején megfogalmaztunk, életben tartja bennünk.

A másik pedig az, hogy ez a zárszámadási törvényjavaslat egy olyan költségvetés-módosítást tartalmaz, amiről itt a bizottsági vélemények során már szó esett, amelyek nem ide valók, ráadásul amelyek egyszeri bevételekből fedeznek folyó kiadásokat, amit mi elvileg helytelennek tartunk, és amihez a magunk részéről, a költségvetés ilyen módosításához a magunk szavazatával nem tudunk hozzájárulni.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu