DR. KOVÁCS ÁRPÁD, az Állami Számvevőszék elnöke: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Hölgyeim és Uraim! mindenekelőtt szeretném megköszönni a lehetőséget, hogy a zárszámadási törvényjavaslathoz fűzött észrevételekkel hozzájárulhatunk az önök munkájához. Azt vizsgáltuk, hogy a törvényjavaslat megfelelően és teljeskörűen tartalmazza-e a költségvetési év lezárásához szükséges rendelkezéseket, a költségvetés végrehajtása során érvényesültek-e a jogszabályi előírások és a zárszámadás, valamint az annak megalapozását szolgáló dokumentumok megfelelnek-e a valódiság és a szabályszerűség követelményeinek.
Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztés készítőivel, a Pénzügyminisztérium szakértőivel mindvégig szorosan együttműködtünk, ennek munkakapcsolati jellegét, eredményességét bizonyítja, hogy észrevételeink döntő többségét átvezették. A bizottsági vitákon tett pénzügyminisztériumi nyilatkozatok és az államtitkár úr expozéja arra biztat, hogy a zárszámadás készítésével kapcsolatos, általunk évek óta kifogásolt elszámolási rendszerbeli hibák megfelelő akarattal megszüntethetők. Közös tehát a szándék, hogy az elkövetkező években a jelenleginél pontosabb és megalapozottabb zárszámadás kerüljön az önök kezébe.
Engedjék meg, hogy a zárszámadás kidolgozásával, megalapozásával, tartalmával és információs hátterével kapcsolatban néhány tényre és összefüggésre hívjam fel szíves figyelmüket. A Pénzügyminisztériumban folyik a munka a pénzügyi információs rendszer korszerűsítésére, hasznosítják az Állami Számvevőszék ajánlásait és javaslatait, ellenőrzési tapasztalataink alapján megállapíthatjuk, hogy a költségvetés végrehajtásának elszámolási megoldásai az elmúlt években fejlődtek; egyetértek az államtitkár úrral: maga a zárszámadás is egyre tartalmasabbá és részletesebbé vált. Kiemelem, hogy az államháztartás és az egyes alrendszerek mérlegeit ma már funkcionális és közgazdasági osztályozási szerkezetben állítják össze. Mindez a közpénzekkel való elszámolás teljesebb és átláthatóbb megvalósítását szolgáló jelentős lépésként értékelhető. A beszámoló tartalmának fokozatos fejlesztése pedig alapot szolgáltat az elszámolások még teljesebbé és áttekinthetőbbé tételére és ezzel az Országgyűlés munkájának segítésére.
Ugyanakkor nem ünneprontásként, hanem a figyelemfelhívás igényével jelzem, hogy ez idő szerint még nincs egyértelműen szabályozva a zárszámadási törvényjavaslat dokumentumának tartalma, szerkezete és összeállításának metodikája; nem sikerült elérni, hogy a központi költségvetésre vonatkozóan a számviteli elveknek megfelelő beszámolási rendszer érvényesüljön; sok az ismétlődő, évek óta jelentkező olyan probléma, ami szerkezeti, tartalmi, elvi kérdés. Az előrelépés ellenére sem állítható, hogy a különböző folyamatok és összefüggések elmélyültebb elemzéséhez, minősítéséhez teljes lenne az információs háttér, ráadásul ebben olyan adatszolgáltatási gondok is közrejátszanak, amelyek föloldása csak az időbeli ütemezés egyeztetését igényelné. A kellő időben rendelkezésre álló statisztikai bázis a tervezést és a döntés-előkészítést érdemibben segíthetné, különösen akkor, ha az ágazati információkat gondosabban feleltetnék meg a pénzügyi beszámolási rendszerben szolgáltatott adatoknak.
Az államháztartás pénzügyi reformjának részeként folyamatosan fejlődött a kincstári tevékenység, a zárszámadás munkálatait teljesebben megalapozó szerepét azonban 1998-ban még nem tudta maradéktalanul betölteni. Elsősorban az okoz gondot, hogy a fejezetek és az intézmények zárszámadási adatai és a kincstár ugyanerre vonatkozó számai között nincs teljes egyezőség, amit mielőbb meg kell teremteni. Ilyen összefüggésben szeretném a tisztelt képviselő hölgyek és urak figyelmét felhívni arra, hogy a Magyar Államkincstár számára szolgáltatott adatok ellenőrzésére maga az államkincstár sem hatáskörrel, sem megfelelő kapacitással nem rendelkezik, szervezeti struktúrája ebből a szempontból fejlesztésre szorul. A zárszámadás valódiságának teljesebb és biztonságosabb megalapozása, de a feszesebb költségvetési gazdálkodás érdeke is e helyzet megváltoztatását igényli.
(16.00)
Az adatszolgáltatás, nyilvántartás kérdéskörén belül a nemzetgazdasági súlya, jelentősége miatt külön is hangsúlyoznom kell, hogy az 1998. évi zárszámadás mérlegrendszere sem tartalmazza teljeskörűen az állami vagyon kimutatását, nem alakult ki az a nyilvántartási rend, aminek alapján a vagyonelemek változása a valóságnak megfelelően mennyiségben is követhető, ellenőrizhető lenne. Egyelőre nem rendelkezünk teljes körű és egységes szemléletű vagyonnyilvántartással az államháztartás alrendszereinek körében.
Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Jelentésünk 1. számú füzetében 45 konkrét javaslatot gyűjtöttünk csokorba, ezen teendők megjelölésével voltaképpen a változtatási igények mögött meghúzódó kisebb-nagyobb ellentmondásokra is szeretnénk rámutatni. Bízom abban, hogy a benne foglaltak, a pontos teendők reflektorfénybe állításával az önök munkáját gyakorlatias módon is segítik.
Minden évben, ezúttal is javaslatokat teszünk helyszíni ellenőrzéseink alapján a zárszámadási törvényjavaslat normaszövegének helyesbítésére. Ezeket, ha az Országgyűlés számvevőszéki bizottsága egyetért velünk, általunk előkészítendő és a számvevőszéki bizottság által benyújtandó módosító indítvánnyal lehet érvényesíteni. A korrekciós javaslatok azt szolgálják, hogy a helyi önkormányzatokat meg nem illető, általuk jogtalanul igénybe vett költségvetési hozzájárulásokat, támogatásokat az érintett önkormányzatok fizessék vissza, és erre az Országgyűlés törvényben kötelezze őket.
A további javaslatok egyrészt a törvényjavaslat prezentációjának, adatszolgáltatásának a vonatkozó jogszabályok előírásainak megfelelő javítására, sajátos hasonlattal élve a technológiai fegyelem betartására, erősítésére irányulnak; másrészt a beszámolás és a kapcsolódó adatszolgáltatás tartalmi gazdagítását, elmélyítését, mondhatni újra, a technológiai fejlesztését szorgalmazzák. Ezeken túlmenően egyes tárcák vezetőinek külön is felhívtuk a figyelmét bizonyos konkrét teendőkre. Örülünk annak, hogy ezek döntő többségét elfogadták.
Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Aligha szükséges részletesebben bemutatnom, hogy ellenőrzéseink során magunk is találkozunk az államháztartás működésének, költségvetési gazdálkodásának megannyi eredményével és gondjával. Ezeket a különböző ellenőrzéseinkről készült jelentéseink részletezik. Engedjék meg, hogy most mindössze néhány időszerű és megítélésünk szerint fontos összefüggésre hívjam fel szíves figyelmüket.
Az államháztartási reform folyamatához illeszkedik, hogy az elmúlt évben a költségvetés bevételeinek és kiadásainak növekedési üteme a jövedelemközpontosítás és -újraelosztás csökkenése mellett ment végbe. A tartós szerkezeti változáshoz vezető eredmények azonban még kevéssé voltak tapasztalhatók. Ellenőrzéseink azt mutatták, hogy az intézményi működés és gazdálkodás ésszerűsítését szolgáló felülvizsgálati program az elmúlt évben nem eredményezett érdemi elmozdulást; kiadáscsökkentő hatása pedig gyakorlatilag nem volt megállapítható.
Felhasználom a lehetőséget, hogy társadalmi jelentősége miatt ráirányítsam szíves figyelmüket a helyi önkormányzatok működésének és gazdálkodásának néhány tipikus gondjára. A helyi önkormányzatok 1998-ban hiánnyal zárták az évet, kiadásaikon belül emelkedett a folyó kiadások részaránya, vagyonfelélési tendenciák érzékelhetők. Ellenőrzési tapasztalataink ismételten megerősítik, hogy a működés és gazdálkodás szempontjából túltagolt önkormányzati rendszerben a viszonylag szűkös erőforrások széttöredezettsége állandósul. Nem sikerült kibontakoztatni az együttműködési készséget, a társulásra törekvést. Ez, valamint különösen a kisebb településeken a képzett és gyakorlott szakemberek hiánya visszatérő irányítási, gazdálkodási hibákhoz vezet, és kedvezőtlen hatása megmutatkozik a szabályozottság, valamint a szabályok betartásának hiányosságaiban is, és visszahat az állami költségvetés fegyelmére is.
A zárszámadás és mindenekelőtt a jövő évi költségvetési törvényjavaslat rövidesen sorra kerülő vitája szempontjából is fontosnak tartom, hogy a számvevőszéki tapasztalatok alapján is megerősítsem: a nemzetgazdaság, a nemzet jövőbeni teljesítőképességét, szellemi és anyagi gyarapodását szolgálná, és természetesen az államháztartás pozícióját javítaná az egészségügy, az oktatás rendszerét megújító reformok felgyorsítása, legalábbis reményeink szerint és hosszabb távon.
(Az elnöki széket dr. Wekler Ferenc, az Országgyűlés alelnöke foglalja el.)
Nem csupán a teljesebbé teendő egészségpolitika, az egészségügyi ellátás színvonalának emelése, valamint az ezredforduló kihívásaihoz igazodó oktatási, továbbképzési igények húzzák alá a korszerűsítés felgyorsításának szükségességét, hanem a költségvetés jövedelmi pozíciói oldaláról az erőforrások jelenleginél hatékonyabb hasznosításának megkerülhetetlen követelménye is.
E helyen végül elkerülhetetlenül szólnom kell a Postabank veszteségeinek konszolidálásával kapcsolatos költségvetési tehervállalásról. Jelentésünk a veszteségek okairól elkészült, és az észrevételek átvezetése után, mint előzetesen jeleztük, napokon belül azt nyilvánosságra hozzuk. Kötelességem szólni arról, hogy tapasztalataink szerint, amikor 1998-ban a konszolidációra sor került, az adott nagyságrend sajnos valós és indokolt volt. A pontos helyzet azonban a követelések behajtása, leírása, illetve a befektetések értékesítése után állapítható meg; reméljük, hogy az adott helyzethez képest kedvező eredménnyel. A szükséges ellenőrzést az Állami Számvevőszék elvégzi.
Tisztelt Országgyűlés! Meggyőződésem, megfelelő alapokkal rendelkezünk ahhoz, hogy a munkatársaim által is visszatérően jelzett kisebb-nagyobb hiányosságok kiküszöbölésével a zárszámadási beszámoló a jövőben teljesebb és részletesebb legyen, és ilyen tekintetben is megfeleljen a törvényi előírásoknak. Úgy gondolom, hogy a költségvetési rendszer folyamatban lévő korszerűsítése, valamint a pénzügyi ellenőrzés teljesebbé tétele ott és annyiban találkozhat, kapcsolódhat össze, ahol és amennyiben sikerül a költségvetési gazdálkodás feltételrendszerét és a valós teljesítmény követelményét egyértelműen meghatározni és a követelményeknek érvényt szerezni.
Hangsúlyozom tehát az államháztartás reformjának, azon belül a költségvetési rendszer korszerűsítésének a pénzügyi ellenőrzés továbbfejlesztésével való kölcsönös kapcsolatát és egymásra hatását. Ez az Európai Unióhoz való csatlakozás előkészítése szempontjából is figyelmet érdemel. Az Állami Számvevőszék is igyekszik hozzájárulni a hazai pénzügyi ellenőrzési rendszer egészének értékeléséhez, és azoknak a változásoknak az előkészítéséhez, amelyek biztosítják, hogy az ellenőrzési gyakorlatunk és intézményrendszerünk, köztük a zárszámadás ellenőrzése, megfeleljen az Európai Unióban szokásos követelményeknek. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy uniformizálnunk kell a gyakorlatunkat, vagy le kell másolnunk egyik vagy másik megoldást, és azt is hangsúlyozni kell, hogy az előbbre lépés nem külső kényszer, hanem önmagunk érdeke.
Mindnyájunk érdekében tehát gondoskodnunk kell arról, hogy mielőbb teljesüljön: közpénzt sehol ne használjanak fel ellenőrzés nélkül; gyakorlattá váljon a költségvetési intézmények pénzügyi beszámolóinak hitelesség szempontjából évente történő minősítése, a zárszámadás egészének alapokig lemenő, az intézményrendszer minden elemére kiterjedő külső ellenőrzése. Óriási a feladat! És mindez intézményi reformokat, a ma több tízezer elemből álló rendszer felépítésének egyszerűsítését is megköveteli, és a zárszámadással kapcsolatban is kötelességem erről szólni.
Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak! Tisztelt Elnök Úr! Az ellenőrzések egyrészt mélyebb összefüggésekre, a rendszerbeli gondokra mutatnak rá, és átfogó elvi jellegű következtetésekkel és javaslatokkal járulnak hozzá a kibontakozáshoz. Másrészt a mindennapi gazdálkodási gyakorlat különböző eseti és konkrét hibáira, ésszerűtlenségeire, esetleg bizonyos jogi előírások megsértésére hívják fel a figyelmet, javaslataikkal megjelölve a szükséges teendőket. Azzal szeretném megköszönni a megtisztelő figyelmüket, hogy az Állami Számvevőszék törvényi kötelezettségének teljesítésével, ellenőrzéseivel, következtetéseivel és javaslataival a jövőben is igyekszik mindent megtenni azért, hogy az önök munkáját segítse, és egyben támogassa a pénzügyi kormányzat, valamint az ellenőrzött szervezetek munkáját is.
Tisztelt Országgyűlés, köszönöm a figyelmet. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés