RIGLER ZOLTÁN (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Valóban nem egyszerű ehhez a témához ilyen későn - vagy most már lassan azt lehetne mondani, kora hajnalban - hozzászólni, mégis röviden két reagálást tennék, először a létszámra vonatkozólag.
Többször elmondtuk, és a törvény magyarázó részében is benne van, hogy a 250 fős létszámhatár az európai uniós ajánlás hatására került be a törvénybe, mégsem lenne szerencsés csak erre az egy ajánlásra hivatkozni. Ezért én azt mondom, hogy ha a magyarországi vállalkozások létszámigényét és a szervezet kiépítését nézzük, akkor nem találok lényeges differenciát egy 150 fős és egy 250 fős cég között.
Ha a javaslat úgy hangzott volna el, hogy a 250 főt érdemes levinni, mondjuk, 100 fő alá, akkor az inkább elgondolkoztató lett volna, bár ez is ellentétes az EU-normatívákkal, mert a régi szóhasználattal élve a vállalati szervezetekben a százfős határnál beszélünk üzemi kifizetőhelyről. Tehát egy száz fő fölötti cég teljesen más rendszerben működik, mint egy száz fő alatti, ezért a 150 és a 250 fő közötti jelentőség nem olyan nagy, mint ha, mondjuk, 30 és 80 fő közötti üzemméretet néznénk. Ezért én egyáltalán nem tartom indokoltnak, hogy a 250 fős létszámhatárt 150 főre csökkentsük le.
Egy megjegyzésem lenne T. Asztalos Ildikó hozzászólásához, amikor a kényszervállalkozásokról beszélt. Én azt hiszem, hogy ez a törvény szektorsemleges törvény kell hogy legyen, és amikor vállalkozásokról beszélünk, akkor gazdasági egységekről beszélünk. A szociálpolitikát ebből ki kellene emelni, mert az tény, hogy vannak olyan vállalkozások, amelyeknek esetleg nem megy olyan jól a dolga, mint másoknak, de akkor nem vállalkozásokról kellene beszélni... (Az elnök a csengője megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.) Elnézést kérek, később folytatom.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés