SZINYEI ANDRÁS (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Az egymást követő magyar kormányok eredményes munkájának köszönhetően tervezhető közelségbe kerültünk az Európai Unióhoz. Rendkívül örvendetes, hogy a kormány, összhangban a korábbi lépésekkel, eredményesen teszi a dolgát, de ugyanilyen fontos a társadalom széles körű felkészítése, bevonása a csatlakozási folyamatokba, mert nélküle ez nem lehet sikeres.
(13.40)
Az önkormányzatok szerepe kiemelkedő fontosságú a lakosság felkészítésében, hiszen közelebb állnak az emberekhez, mint a kormány, a parlament, az Európai Unió, és ez utóbbi még mindig túl távolinak és elvont dolognak tűnik számukra.
Óriásiak az önkormányzatok lehetőségei, mert nemcsak a helyi közhatalom letéteményesei, a közszolgáltatások ellátói és sok település legnagyobb munkáltatói, de a település szinte minden lakójával kapcsolatba kerülnek intézményeiken keresztül az oktatás, az egészségügy, a kultúra területén, sőt számos helyen ide sorolható a helyi gazdaság- és területfejlesztés menedzselése is.
Tapasztalataikat az önkormányzatok a nyolcvanas évek végén megindult testvérvárosi szerződéseknek is köszönhetik, és az Európai Közösség alapítói a római szerződés preambulumában elsődleges célként jelölték meg az európai népek közötti egység szorosabbá tételét, melyben a települések közötti testvérkapcsolatok elsődleges fontosságúak. Az eltelt több mint negyven esztendő bebizonyította, hogy a települések közötti testvérkapcsolatok nemcsak a németek és franciák kibékítésére alkalmasak, hanem a konkrét együttműködés kialakítására is.
Az 1998 novemberében Ferrarában megrendezett testvérvárosi kongresszus zárónyilatkozata leszögezte, hogy ezek a kapcsolatok nagymértékben segítik az önkormányzatok és polgárok felkészülését az uniós csatlakozásra. Ez a kapcsolatrendszer hozzájárul az európai béke fennmaradásához is, és pozitív szerepet játszik konfliktushelyzetekben, hozzájárul ahhoz, hogy politikailag érett, a polgárokhoz közelálló Európa alakuljon ki, elősegíti az európai azonosságtudat fejlődését, számos területen nyújt segítséget a települések problémáinak a megoldásában. Az önkormányzatok abban a szellemiségben végzik tevékenységüket, melynek megalkotói egyben az Európai Unió megteremtői: Gasperi, Schuman, Adenauer, akik kereszténydemokrata politikusok voltak. A közelmúltban Gdan
skban megrendezett jobbközép pártok találkozója is méltó aktualitást ad emlékük felidézésének a tisztelt Ház előtt.
A magyar önkormányzatok alig több mint tíz éve kapcsolódtak be a testvérvárosi rendszerbe, és hamar eredményessé váltak. Személyes élményem volt egy 25 ezer lakosú kisváros, Hatvan példáján átélni, esetenként polgármesterként irányítani ezt a folyamatot, hogy a kezdeti látogatásokat hogyan váltották fel a tudatos tapasztalatcserék, a diákcsoportok cseregyakorlatai, együttműködések intézmények, civil szervezetek között, és a közös nemzetközi pályázaton való részvételek. Elmondható, hogy ez a város és településeink többsége, éppen a testvérvárosok kapcsolatainak is köszönhetően nem fog védtelenül szembekerülni az európai csatlakozás okozta kihívásokkal.
Az önkormányzatokra sokrétű feladatok várnak a csatlakozás során annak ellenére, hogy a helyi önkormányzatok működésére, közigazgatási szerepkörére vonatkozó közvetlen uniós előírás nincs. Tehát nincs arról szó, hogy az önkormányzati rendszerünket valamilyen európai követelményeknek megfelelően át kellene alakítanunk, azonban az Európai Unió politikájának a helyi szintű érvényre juttatásában közreműködnek. Az európai uniós tagság lehetőséget nyújt az önkormányzatoknak, hogy különböző fejlesztési programokban vegyenek részt, és a tagsággal jogot szerezzenek az Unió különböző szervezeteiben a képviseletre.
Az Európai Unió jogalkotói tevékenységéből következik, hogy az befolyásolja az egyes tagállamok, ezen belül a helyi és megyei önkormányzatok szerepét, lehetőségeit, ezért az ide vonatkozó szabályokat a csatlakozásig át kell tekinteni. Örvendetes látni, hogy a Belügyminisztérium folyamatos információival, a köztisztviselők uniós felkészítésével és különböző programok szervezésével segíti az önkormányzatokat. A Külügyminisztérium az európai információs pontok, valamint a sikeres Európa-napok szervezésével igyekszik hozzájárulni ahhoz, hogy a csatlakozásról szóló népszavazás sikeres legyen.
Megvan-e a fogadókészség a másik, az önkormányzati oldalról? A közel háromezer önkormányzat többsége mindezt átérzi és tesz érte, és az a cél, hogy minden önkormányzat és minden település készen álljon a csatlakozásra, mert egyre aktuálisabbak Csengey Dénes szavai: "Európába, de mindahányan!" És nem szabad senkinek elfelejteni, hogy az Európai Unióhoz nem a kormányzat és nem a helyi önkormányzatok, hanem egész Magyarország csatlakozik a polgáraival együtt.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés