BAUER TAMÁS (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Én magam is ebben a vitaszakaszban néhány módosító indítványról szeretnék szólni, részben a sajátjainkról, amelyeket Béki Gabriellával közösen nyújtottunk be, részben pedig másokéhoz is szeretnék észrevételt fűzni.

Kezdem a sajátunkkal, amely a 162. pontban szerepel, és amelyben ismét ehhez a több, mint egy éve folyó vitához kapcsolódunk. Meglepett engem, amikor az államtitkár úr az imént azt mondta, hogy akkor nyújtsanak be javaslatot, ha meg akarják szüntetni az adókedvezményt. Ugyanúgy, mint a szocialisták, mi is benyújtottunk ilyen javaslatot, egy évvel ezelőtt is benyújtottunk ilyen javaslatot, ez szerepel a 162. pontban, de hozzá kell tennem, hogy a 187. pontban benyújtottuk azt a javaslatot is, hogy a családi pótlék, illetve - most átkeresztelték - a nevelési ellátás nőjön meg ugyanazzal az összeggel, ami jelenleg az önök által kialakított személyi jövedelemadó-rendszerben a családi kedvezmény.

Arra, hogy ez miért nem jó, erre őszintén szólva igazán meggyőző érvet még nem hallottam. Az érvük az - ezt ma is hallottuk itt -, hogy azokat támogatjuk, akik az országot a válluk hordozzák. Igaz? Ez a felfogás számunkra azért nem elfogadható, mert minden modern társadalomban vannak olyanok, akiknek van rendszeres jövedelmük, és vannak olyanok, akiknek nincs. És ez az esetek nagyon nagy többségében nem önkéntes választás kérdése, 100-150 évvel ezelőtt még azt gondolták a társadalmak elitjei, hogy ezt ki-ki maga dönti el, hogy munkanélküli vagy kereső, vagy rokkantnyugdíjas, vagy kereső. De aztán fejlődött valamilyen értelemben a civilizált emberiségnek a világról alkotott képe, és rájöttek arra, hogy egy modern piacgazdaságban saját szándékuk ellenére is kerülnek milliók, és egy olyan kis országban, mint Magyarország százezrek olyan helyzetbe, hogy nincs akkora adóköteles jövedelmük, hogy az adóból ezt a családi kedvezményt le tudnák vonni.

Ez a legalább 50 éves ismerete a civilizált országok gondolkodó embereinek az, ami minket arra késztet, hogy azt a megoldást, amit önök behoztak, nem helyeseljük, és alternatívaként ismételten javasoljuk, hogy az adókedvezmény helyett ugyanazt a pénzt a családi pótlék vagy a mai naptól érvényes új megnevezés szerint a nevelési ellátás növelésére fordítsuk.

Miután ezt a vitát már sokszor végigvittük bizottságban is, ezt az érvelést nem folytatom, csak emlékeztetem önöket arra, hogy a 162. pontban Béki Gabriellával közösen benyújtott javaslatunk, amely megegyezik a szocialista képviselők javaslatával is, erre irányul. Hozzáteszem azt, hogy a 187. pontban benyújtottuk a nevelési ellátás emelésére vonatkozó javaslatunkat is.

(18.50)

Azt is elmondtam már egy évvel ezelőtt ebben a vitában, hogy ha a fideszes képviselőtársaink valamilyen, mondhatnám, presztízs okból, ideológiai okból ragaszkodnak ahhoz, hogy önök előbb ne megadóztassák azt a családos polgárt, majd utána visszaadják nekik családi pótlékban ezt a pénzt, hanem a rendszeres adóköteles jövedelemmel rendelkező, jól szituált háztartások esetében adókedvezményként adják oda neki, mi ezt megértjük, tudomásul vesszük. Csak egy kérésünk van: azoknak a családoknak, ahol nincs ekkora adóköteles jövedelem, de ugyanolyan derék magyar gyerekeket nevelnek, mint amazok a családok, adják oda azt, amit mi a kapcsolódó módosító javaslatunkban kiegészítő nevelési ellátásnak nevezünk.

Mint látják, tanulékonyak vagyunk. Egy évvel ezelőtt ezt még kiegészítő családi pótléknak hívtuk, de miután önök most átkeresztelték a családi pótlékot nevelési ellátássá, hogy iskoláztatási támogatás lehessen a tanköteles gyerekek esetében - hogy ez milyen problémákat okoz, az éppen a mai nappal válik világossá -. Szóval, rendben van, nevezzük így, kiegészítő nevelési ellátásnak, és akkor csak azt kérem, hogy legalább azt a kapcsolódó módosító indítványunkat szavazzák meg majd három hét múlva, amikor a módosító indítványokról szavazunk, amelynek az a címe, hogy kiegészítő nevelési ellátás.

Hadd emlékeztessem önöket arra, hogy mi ezt a javaslatot már egy évvel ezelőtt megtettük, akkor önök leszavazták. Azóta már tudjuk azt, amit akkor még csak sejtettünk, hogy a családok mekkora része, a gyermekeket vállalók mekkora része marad ki a családi adókedvezményből, és hogy éppen ez késztette Surján László képviselő urat idén júniusban arra, hogy itt, a parlamentben elismerje, hogy bizony szükség van arra, amit mi kiegészítő családi pótlékként javasoltunk egy évvel ezelőtt arra szükség van. Surján László képviselő úr akkor azt ígérte, hogy majd az őszi adó- és költségvetési vitában a kormánytöbbség is újra megfontolja, hogy nem lehetne-e ezt bevezetni. A kisgazda képviselőtársaink is jóindulatúan nyilatkoztak erről az elképzelésről a júniusi vitában. Nos, most az itt az idő, hogy színt valljanak a kormánypárti képviselőtársaink, vajon azt a Csengey Dénes-féle sokat idézett jelszót, hogy "Európába, de mindahányan!", vajon a gyerekekre és a gyerekeket vállaló szülőkre is érvényesnek tekintik-e tíz évvel azután, hogy Csengey Dénes ezt a híres megfogalmazást alkalmazta. Majd kiderül.

Van aztán még egy kapcsolódó módosító indítványunk ehhez a családi adókedvezményhez. Itt az elmúlt másfél órában szocialista és fideszes képviselőtársaink hosszasan beszéltek arról, hogy hol is legyen - és milyen technikával - az adójóváírás felső határa, mármint az adójóváírás igénybevételének a jövedelemhatára. Érdekes dolog, az adójóváírás egy adókedvezmény, és egy ilyen adókedvezménynél önök indokoltnak tartanak egyfajta jövedelemhatárt. Igaz?

Hogy megharagudtak ránk, amikor mi bizonyos juttatásoknál jövedelemhatárt vezettünk be négy évvel ezelőtt! Emlékeznek még? Nos, én nem vitatom, hogy lehet indokoltsága az adójóváírásnál ennek a jövedelemhatárnak, bár kétségtelen, hogy ennek a tavalyi bevezetése - mint arról ma itt szó esett - számos magyar háztartásnak jelentős jövedelemkiesést jelentett. Ilyen nagy számú háztartásnak mi most nem javaslunk jövedelemkiesést.

Néhány háztartásnak azonban igen. Mi azt gondoljuk, hogy ha önöknek igazuk van abban - ezt ma itt hallottuk a fideszes képviselőktől, ha jól emlékszem, Horváth Zsolt mondta -, hogy az adójóváírást, ami arra szolgál, hogy bizonyos terheket a munkavállaló keresők nem tudnak leírni az adóból, míg a vállalkozók igen, ezt kompenzálja az adójóváírás. Ugye? Hozzátették azt, hogy ez csak egy bizonyos jövedelemszintig indokolt, ha jól emlékszem arra, amit önök hallottak.

Nos, tisztelt képviselőtársam, én azt gondolom, hogy akkor a családi adókedvezménynél is nyugodtan elmondhatjuk azt, hogy egy bizonyos jövedelemszintig indokolt, mert a gyermekvállalás támogatására - legalábbis a mi megítélésünk szerint - nagyon nagy szükség van minden olyan család esetében, ahol a gyermekvállalás terheinek a vállalása az adott család életszínvonalának esésével jár. Na de vannak olyan családok Magyarországon, akiknek az életszínvonalában - hogy úgy mondjam -, az adott jövedelemszintjük mellett bőven belefér még egy, vagy még két gyerek vállalása anélkül, hogy ez a család életszínvonalát érzékelhetően érintené.

Mi ezt próbáltuk megközelíteni annak idején, amikor azt mondtuk, hogy egy bizonyos jövedelemszint mellett ne legyen családi pótlék és gyes. Önök ezt élesen támadták, és arra is hivatkoztak, hogy ez egy olyan alacsony jövedelemszint volt, amely mellett bizony olyan családok is belekerültek abba a 10 százalékba, vagy nem egészen 10 százalékba, akiknél ez érzékelhető tehernövekedést jelentett. Nem vitatom, hogy ebben volt igazság, bár kétségtelenül a legfelső 10 százalékról van szó.

Most azonban a következőt javaslom - különösen egy olyan párt esetében, amelynek a képviselőcsoportjában elég jelentős azoknak a részaránya, akik pont két-három gyerekes családok, akik éppen ebben a korban vannak, ahol a gyerekek még családi pótlékra jogosultak, tehát óhatatlanul az a látszat keletkezik a társadalomban, hogy amikor önök ezeket a gyermekkedvezményeket mindenféle felső jövedelemhatár nélkül vezetik be, akkor önmaguk számára vezetik be. Szóval én azt javaslom, hogy fogadják el azt a kapcsolódó módosító javaslatunkat, amely azt mondaná ki, hogy a családi adókedvezmény nem vehető igénybe azoknál a családoknál, ahol valakinek 3 millió forint fölött van a keresete, az összevont adóalapja, illetve ahol együtt, egy háztartásban él a két szülő a gyerekkel, ott a két szülő együttes összevont adóalapja a 4 millió forintot meghaladja. Hadd emlékeztessek arra, hogy önökben is felmerült, amikor eltörölték a jövedelemkorlátot, hogy lehetővé teszik, legalábbis meghirdetik azt, hogy a legmagasabb jövedelműek maguk mondjanak le ezekről a családi juttatásokról, aztán erről megfeledkeztek. Rendben van, elfelejtették. Mi ezt javasoljuk.

Oszlassák el azt a tévhitet, hogy itt éppen a legmagasabb jövedelmű, de fiatal és éppen gyereket nevelő réteg támogatásáról, ennek a jellegzetesen fideszes rétegnek a támogatásáról van szó, és legalább azok a nagy jövedelmű vállalkozók, nagy jövedelmű, magas állású állami tisztviselők ne vegyék igénybe a törvény szerint ezt a családi adókedvezményt. Ettől még a családi pótlék megmarad, igaz, hogy számukra is évről évre romlik a reálértéke, de nekik ez nem probléma, hiszen az ő jövedelmükben a családi pótlék egészen marginális összeg, és ez a családi adókedvezmény is egy 3 millió forint fölötti jövedelemnél igazán elhanyagolható összeg. Nyugodtan lemondhatnak róla. Kérem a képviselőtársaimat, hogy ezt a kapcsolódó módosító indítványunkat is támogassák!

Végül szeretnék megjegyzést fűzni néhány további módosító javaslathoz is. Mindenekelőtt szeretném a figyelmükbe ajánlani a 161. pontban Mécs Imre képviselő úrnak egy igen fontos módosító javaslatát. Ő ugyanis azt javasolja, hogy ahelyett a szöveg helyett, hogy "egy és kettő eltartott esetében havi 2200 forint", a magyar nyelv szabályainak megfelelően azt írjuk, hogy "egy és két eltartott esetében havi 2200 forint". A mi nyelvünk egy csodálatos nyelv, ahol a "két" és "kettő" számnévnek két alakja létezik. Az egyik alak akkor, amikor a számnév után közvetlenül következik egy főnév vagy melléknév, tehát egy szerkezet.

(19.00)

Ebben az esetben a magyar nyelv szabályai szerint a "két" változatot kell alkalmazni. Amikor egy felszólalás van, hogy egy, kettő, három négy, akkor a "kettőt" kell alkalmazni. Tudom, hogy az elmúlt években elterjedt az a hibás nyelvhasználat, hogy a "két" helyett önök közül számosan "kettőt" mondanak, hangsúlyt akarnak ezzel adni a számnak. Én mégis azt mondom, térjünk vissza - tudom, egy fiatal konzervatív párt esetében ez nem mindig hatékony érv - a hagyományos magyar nyelvhasználathoz, és kérem, fogadják el ezt az álláspontot. Vegyék tekintetbe, hogy a bizottságok közül legalább az oktatási bizottság támogatja Mécs Imrének ezt a javaslatát. Igaz, hogy a többi bizottságban nem, sőt, van, ahol még egyharmadot sem kapott. Nyilván gépiesen követték a kormánypárti képviselők a kormány álláspontját. Őszintén szólva, államtitkár úr, nagyon bízom benne, hogy ez bekerül a kormány által támogatott csomagba is. Kérem, esetleg konzultáljon a Pénzügyminisztérium a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumával, hiszen a számnévnek ez a kétféle - kétféle és nem kettőféle - használata része a magyar nemzeti kulturális örökségnek.

Ezek után én is röviden szeretnék szólni két, azt mondanám idegen módosító javaslatról, visszatérve a 145. ponthoz és a 146. ponthoz. Kezdem a 146. ponttal, a szocialista képviselők adótáblára vonatkozó javaslatával. Csak nagyon röviden szeretném hangsúlyozni, hogy a szabaddemokraták támogatni fogják ezt a módosító indítványt. Egyszerűen azért fogják támogatni, mert mint ezt elmondtuk az általános vitában is és a mai vita első szakaszában, amikor az első módosító javaslatról volt szó, nekünk az az álláspontunk, hogy a személyi jövedelemadó-terhet, méghozzá a mindenkire érvényes, a gyerekkedvezmény nélküli számított terhet nem helyes növelni, sőt, indokolt lenne csökkenteni. A magyar gazdaság ma ugyanis olyan helyzetben van, amikor van lehetőség. Nem mindig volt ilyen helyzetben, sőt, nem is vagyok benne biztos, hogy sokáig ilyen helyzetben lesz, ha a dolgok így mennek tovább, de ma még olyan helyzetben van a magyar gazdaság, úgy növekszik a gazdaság teljesítménye, úgy alakult a gazdaság versenyképessége, hogy megvan a lehetőség a személyi jövedelemadó-teher csökkentésére. Ha pedig megvan, akkor helyes élni ezzel a lehetőséggel, különösen egy olyan pártnak, amelyik adócsökkentést ígért a választások előtt.

Azt is hozzáteszem, hogy mi ennél messzebb szeretnénk menni, és a mai vita kezdetén tárgyalt módosító javaslatunkban olyan adótábla-csúsztatást tartottunk indokoltnak, ahol az inflációnál gyorsabban csúsztatjuk az adótáblát, tehát a reálértéken számított adóteher csökken is. De minimumnak tekintjük azt, amit a szocialisták javasolnak, hogy az infláció mértékével csúsztassuk az adótáblát. Mielőtt valamelyikünk két percben azt mondaná, ezt miért nem öt évvel ezelőtt mondtuk, amikor kormányon voltunk, szeretném hangsúlyozni, hogy akkor nem volt olyan helyzetben a magyar gazdaság, hogy a személyi jövedelemadó-terhet csökkenteni lehetne, mert a magyar gazdaság nagyon súlyos válsággal küzdött. Mindezt a miniszterelnök úrtól több ízben hallottuk a választások óta, kedves Tállai képviselő úr. A magyar gazdaság helyzete most stabil, nem én mondom, Orbán Viktor miniszterelnök úr mondja. Orbán Viktor nem azt mondta 1994-ben, amikor az előző kormány megalakult, hogy a magyar gazdaság helyzete stabil, hanem azt mondta, az MDF-kormány súlyos helyzetbe hozta a magyar gazdaságot. Tessék elővenni Orbán Viktor összes műveinek megfelelő kötetét. (Derültség.) Tehát ezért mondom azt, hogy én tiszta lelkiismerettel mondom, hogy most itt az ideje az adótábla-csúsztatásnak. És ezért támogatjuk a 146. pontot.

Amit viszont nem támogatunk, az a 145. pont, Font képviselő úr, illetve a Magyar Demokrata Fórum javaslata. Több okból sem támogatjuk. Egyrészt azért nem támogatjuk, mert nagyon rossz üzenetnek tartanánk ebben az országban az ilyen módon nyilvánvalóvá tett adóemelést. Őszintén szólva a nem nyilvánvaló, hanem bújtatott adóemelést sem tartjuk jónak, amit ugyanis a Fidesz csinál. Igaz, ismerjük el, az MDF legalább őszinte, ő megmondja, hogy az adók emelésére tesz javaslatot, és emberileg én ezt becsülöm, de nem tartom helyesnek. De a kiváltképp fontos oka annak, hogy nem támogatjuk ezt a javaslatot, az az, amivel az MDF egyébként korrekt módon indokolja ezt a javaslatot. Mert mit mond az MDF? Azt mondja az MDF, hogy olyan további igények vannak a költségvetési kiadások terén, elsősorban - ha jól emlékszem - az egészségügyi, a gyermekkiadásokra, a gyermektámogatásokra gondol, hogy azok fedezetéhez további adóbevételekre van szükség.

A mi filozófiánk ebben más. Mi azt gondoljuk, hogy nem a költségvetési bevételekkel kell utánamenni az állam ellenállhatatlan költekezési vágyának, hanem az állam költekezési vágyát kell hozzászűkíteni azokhoz a bevételekhez, amelyekre az állam egy még elviselhető adóztatás során szert tesz. És ez egy más gondolkodásmód. Ha azt gondolja az MDF, hogy többet kell költeni az egészségügyre és a szociális kiadásokra, akkor tessék megkeresni, hogy a költségvetési kiadások más területén honnan lehet hozzá elvenni. Igaz, hogy amíg az MDF ellenzékben volt, addig ezt a kérdést nem tette fel magának, nyugodtan az összes kiadásbővítési módosító javaslatuk megtette ezt itt a parlamentben, az előző ciklusban. De hál' istennek, az MDF most ismét kormányon van, tehát szembe kell néznie azzal a problémával, hogy csak azt lehet elköltenie egy államnak, amit valakitől elveszünk.

Tehát én azt gondolom, a kiadást korlátozni, és nem az adóelvonásokat bővíteni. Úgyhogy ezek azok a megfontolások, amelyek miatt a Szabad Demokraták Szövetsége a 145. pontban szereplő módosító javaslatot nem támogatja, és amennyiben a kormány ellenáll ennek a 145. pontban lévő javaslatnak, akkor a szabaddemokraták a kormányt ebben a kérdésben teljes mellszélességgel támogatni fogják. Köszönöm szépen. ((Taps az ellenzék soraiból.)

Forrás: parlament.hu