FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ehhez a szakaszhoz 5 módosító javaslatot nyújtottam be képviselőtársaimmal, de most mindössze kettővel szeretnék foglalkozni.

Az egyik a 244., amely azzal a problémával foglalkozik, ami az áfatörvénynél már előjött, vagyis azt mondja ki a törvényjavaslat, hogy a visszaigényelt általános forgalmi adót - ha a visszaigényelt adó összege a 200 ezer forintot meghaladja -, 45 napon belül kell kiutalni. A mai hatályos törvényben ezt az adót 30 napon belül kellett kiutalni.

Úgy gondoljuk, hogy ez a lépés, összekapcsolódva a többi olyan áfatörvény-módosítással, amely egyértelműen megnehezíti vagy lehetetlenné teszi a vállalkozók számára az áfa visszaigénylését, abba a körbe tartozik, és az egyik legsúlyosabb szabály. Az igaz, és el tudom fogadni a kormánypárti elképzeléseket, hiszen a kormánypárti képviselők is próbálkoznak abban az irányban, hogy ez a lépés ne elsősorban - nem is azt mondom, hogy a mikrovállalkozásokat, hanem - a kis- és középvállalkozásokat találja el, és a módosító javaslatok tekintetében van egyfajta versenyfutás, hogy ezt a 200 ezer forintot milyen értékre lehet felemelni: 300 ezer, 400 ezer, 500 ezer forintra. És igaz, hogy e vállalkozások helyzetén valamit javít.

De mi történik az ennél nagyobb vállalkozások esetében? Számukra ez semmiféle segítséget nem jelent. Ugyanakkor, amennyiben igazak azok a számítások, amelyek a médiában, a szaksajtóban jelentek meg, azt jelenti, hogy a kormányzat körülbelül 30-40 milliárd forintot akar így - hogy mondjam? - megspórolni a hitelek tekintetében. Ugyanis ez a probléma a kormányzat számára egy későbbi kiutalást tesz lehetővé, de ez a vállalkozók számára is azt jelenti, hogy ennyivel később jutnak hozzá ehhez a pénzhez, és a likviditási helyzetüket ez rontani fogja.

Nem tudom, hogy meddig lehet ezt az értéket növelni. Most a 30 nap helyett 45 nap lép be. Lehet, hogy egy későbbi időszakban a 45 helyett 60 nap lesz, de azért meglehetősen elgondolkoztató, hogy hol van a határ ebben a tekintetben, és hol kell majd a kormányzatnak vagy az adóhatóságnak abban gondolkozni, hogy ha a munkáját nem tudja megfelelő idő alatt elvégezni, akkor annak az ódiumát is vállalnia kell. Ezért a magunk részéről azt javasoljuk, hogy ezek a változások ne lépjenek életbe.

Különösen azért tartjuk ezt indokoltnak, mert bár az általános vitában leginkább csak a 30 helyetti 45 nap problémája jelenik meg, de ugyanebben a paragrafusban további szigorítások lépnek be, amelyek még kedvezőtlenebb helyzetbe hozzák a vállalkozókat. Csak kettőt olvasnék fel a három ilyen elemből. Azt mondja, hogy a kiutalásra nyitva álló határidőt az adó bevallásának, igénylésének kijavítását az adóhatóság ... bekezdésének alkalmazásával rendelte el, az adóbevallás kijavításának napjától. Magyarul, még a 45 napon túl is meg lehet hosszabbítani a kiutalást, amennyiben az adóhatóság valami problémát talál az adózó bevallásával kapcsolatban, és ha erre felhívja az adózó figyelmét, akkor ettől a naptól indul el majd a 45 napos határidő.

Pedig gondolom, azt el tudjuk képzelni, hogy az adóhatóságnak komoly munkát kell abba befektetnie, hogy átnézze, jó-e az adózó bevallása, és ha ő maga is úgy látja, hogy nem jó a számára, lépni kell, akkor a maga részéről az ellenőrzést már megvalósította. Várhatóan tehát a következőkben neki ezzel már nem kell pluszmunkát erre fordítani, mégis a 45 napot ettől az időponttól kívánja újraindítani.

Ilyen a következő lépés is. Az szintén a kiutalásra nyitva álló határidőt tolja ki olyan mértékben, hogy ha az ellenőrzés befejezését követően az adózó érdekkörében felmerült ok akadályozza vagy késlelteti, akkor az akadály megszüntetésének napjától kell számítani ezt a határidőt. Az általános vita során is elmondtam, és most is elgondolkodnék rajta, hogy mit lehet az alatt érteni, hogy az adózó érdekkörében felmerült ok. Ez teljes egészében tisztázatlan. A törvényjavaslat indoklásába az van beleírva, hogy ez feltételezhetően technikai ok. Ha technikai ok, akkor azt kell megfogalmazni, és nem pedig ilyen homályos utalásokkal kell elbizonytalanítani a vállalkozókat és számukra az áfa-visszaigénylést még nehezebbé tenni.

A másik javaslatra térnék át, ami, azt hiszem, sokkal vidámabb témakörbe tartozik, amit az általános vita során is elmondtam, és a bizottságban is érveltem mellette. Nem vitatható az adóigazgatási eljárásban az a probléma, hogy előfordul, hogy a határozat kézbesítése sikertelen lesz, mert azt jól felfogott érdekből adódóan valakik nem akarják átvenni. Nos, ennek a problémának veselkedik most neki egy bizonyos elképzelés, és úgy érzem, hogy egy meglehetősen sikertelen megfogalmazást alkalmaz. Ahelyett, hogy belemennék a részletekbe, felolvasnám, hogy hogy kívánja az adóhatóság ezt a problémát megoldani, és rábízom képviselőtársaimra annak eldöntését, hogy az adózás rendjében van-e helye az ilyen jellegű megfogalmazásnak.

A következőről van szó: "Az adóigazgatási eljárásban hozott határozat kézbesítése sikertelen, ha a határozatot a 25. § (2) bekezdése szerint az adó megfizetésére kötelezhető személlyel kell közölni, ennek hiányában ügygondnokot kell kijelölni." Most jön egy izgalmas rész: "Sikeresnek minősül a kézbesítés, ha a határozat kézbesítése azért volt sikertelen, mert a postai kézbesítés második megkísérlését követő 5 munkanapon belül a címzett azt nem vette át, és a posta a rá vonatkozó szabályoknak megfelelően a határozatot visszaküldte az adóhatóságnak. Ezzel szemben ellenbizonyításnak van helye. A határozatot akkor is kézbesítettnek kell tekinteni, ha a címzett az átvételt megtagadta."

Véleményem szerint ilyen jellegű megfogalmazásoknak az adózás rendjében abszolút nincs helyük! Függetlenül attól, hogy ezt melyik kormány időszakában terjesztették elő. Ha ilyen mélységű megfogalmazások lennének, akkor kódexek telnének meg ilyen jellegű elképzelésekkel. Ennek mi hangot is adtunk az általános vitát megelőzően is, az általános vitában is, és a bizottságban is, amikor tárgyaltuk ezeket a módosító javaslatokat.

Nem mondom azt, hogy olyan jellegű indítványt fogadjanak el, mint amit mi beadtunk. De kérem a kormányt, gondolkodjon azon, hogy ilyen jellegű megfogalmazások ne szerepeljenek ebben a törvényben. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu