DR. VARGA LÁSZLÓ (Fidesz): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Népirtással, népek és népcsoportok kiirtásával először az Egyesült Nemzetek Közgyűlése 1950 körül foglalkozott, majd különböző nemzetközi konferenciák. Sajnos, hogy még ma is foglalkoznak vele. Ugyanakkor sajnálatosan sem az Egyesült Nemzetek Közgyűlése, sem nemzetközi konferenciák, sem a hazai fórumok nem foglalkoztak eszmeirtással, amely alatt értem azt, hogy megszálló hatalmak, diktatúrák, fasizmus vagy a kommunizmus a nemes eszméket kiirtják, és embertelenséggel behelyettesítik.

Nem kell hosszú történetet mondanom a Ház tagjainak. A megszállás 40 éve alatt világossá vált, hogy miként lett egy nemzeti öntudatot sugárzó nemzethűségből egy üres frázis a nemzetközi hazafiság, hogyan lett az esélyegyenlőségből a párttagság, és akinek bátorsága volt a felebaráti szeretetet gyakorolni és az üldözötteket a védelmébe venni, maga is üldözött lett. Szerencsére ragyogó szülők, kiváló tanítók, a keresztény egyházak tanítói igyekeztek ezt meggátolni, és főleg igyekeztek megmenteni azokat, akiknek a gondolkodását, akaratát, a cselekvését ez az erőszak megváltoztatta, egyéniségüket eltorzította, hogy ennek a kisebbségnek nem tudván segíteni, de a magyar nép többségét átmentették a politikai, eszmei földrengésből.

Szükségesnek tartom az Országgyűlésben ennek a megemlítését, mert egyrészt hiányzik még az a tanulmány, az a kutatómunka, amely feltárná nekünk, hogy a 40 év egyéniséget és jellemet eltorzító erőszakja, a nemes eszmék kiirtása milyen károkat okozott a polgárokban, elsősorban az ifjúságban.

(12.30)

Továbbá fontos ez azért, mert ennek a politikai-eszmei földrengésnek megvannak az utórezgései úgy a közéletben, a nevelésben, mint elsősorban talán a Kossuth Rádió Krónika műsorában.

Két tényt említek meg a rendelkezésemre álló időn belül, az egyik augusztus 20-a, Szent István napja, amely valóban nemcsak szent királyunk emléke, amelynek mindenkiben élnie kell, hiszen ha ő és követői nem dolgoztak volna értünk, ma nem beszélhetnénk magyarul, nem lennénk szabadok és függetlenek, hanem főleg azért, hogy minden politikai pártnak és csoportnak tiszteletben kell tartania és megünnepelnie Szent István ünnepét, nem pedig különböző furcsaságokkal, különböző jelszavakkal elhárítva mellőzni, mert politikai-eszmei utórezgéseket megtévesztéssel, továbbá félrevezetéssel is el lehet követni.

A másik, amit még különösebbnek tartok, az úgynevezett Nietsch-botrány. Megdöbbentő, hogy Budapest fővárosban, különösen honfoglalásunk 1100. évében, s különösen a kereszténység felvételének 1000 éves évfordulóján a művészet álarcában be lehet mutatni olyan képet, amely durván kegyeletet sért. Hogyan lehet, hogy Budapest főpolgármestere és a további illetékesek nem tudják, hogy a művészet élmény, és nem botránkoztat meg? Felemel és nem dob a földre; épít és nem rombol. Nincs a világon olyan ország jogilag, mely lehetőséget ad arra, hogy bárkinek a kegyeletét meg lehet sérteni nyilvánosan és durván.

Ha Budapest főpolgármestere ezt nem vette észre, szeretném ha felfigyelne New York város polgármesterére, Rudolf Gulianira. Ezekben a percekben és órákban egész New York feszültségben van, mert be akarnak mutatni hasonló, a katolikus egyházat sértő és kegyeletsértő képet. Ő kiállt, és a legkeményebben kiállt az ellen, hogy ez nem művészet, és mindent elkövet azért, hogy ez ne következzék be. Sajnálatos, hogy ez nálunk nem történt meg, mert ezek az eszmeirtásnak az utórezgései, amelyeket, ismétlem, nemcsak erőszakkal lehet elkövetni, hanem megtévesztéssel és félrevezetéssel is.

Nagyon sajnálom, hogy a Kossuth Rádió Krónika műsorában, amely elég sok műsort ad Amerikából - néha fecsegéssel -, a Barát József nevű szerkesztő nem emlékezett meg, egyszer sem említette meg ezt a nagyon kemény csatát New York városából, amely a művészet és az álművészet között van. Ennek valószínűleg az lehet az oka, hogy a budapesti Kossuth Rádió Krónika politikai műsorában még inkább... (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) - befejezem: szellemi Gulág-műsorok vannak, amelyekben a politikai napfogyatkozás szemüvegét viselik, és nem bírják elviselni az igazság tiszta tényét. Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok, valamint a MIÉP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu