HARRACH PÉTER szociális és családügyi miniszter, a napirendi pont előadója: Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A fogyatékos személyek jogairól és esélyegyenlőségük biztosításáról szóló 1998. évi XXVI. törvény 1999. január 1-jén lépett hatályba. A törvény célja a fogyatékos emberek hátrányainak enyhítése, esélyegyenlőségük megalapozása, illetve a társadalom szemléletmódjának megfelelő alakítása. Az esélyegyenlőségi törvény végrehajtásának egyik legfontosabb garanciális eleme az önök előtt levő fogyatékosügyi program. További garanciát jelent, hogy az elfogadott programot a tisztelt Ház legalább négyévente felülvizsgálja, valamint annak végrehajtásáról a kormány évente jelentést tesz.
Az országos fogyatékosügyi programot a Szociális és Családügyi Minisztérium az Országos Fogyatékosügyi Tanáccsal együtt és egyetértésben dolgozta ki. A tanács az esélyegyenlőségi törvény alapján létrehozott és az érintettek, illetve a kormány képviselőiből álló új konzultatív testület. Az országos fogyatékosügyi program tartalmában és szerkezetében megfelel az esélyegyenlőségi törvény rendelkezéseinek.
Célja egyrészt, hogy meghatározza azokat az alapelveket, stratégiai törekvéseket, amelyeket a kormányzat az esélyegyenlőségi törvény végrehajtása érdekében tevékenysége során követ, illetve amelyekkel orientálni kívánja a fogyatékos személyek esélyének növelése érdekében tevékenykedő szereplőket; másrészt: rögzítse a nemzetgazdaság lehetőségeivel összhangban álló intézkedések irányait és kereteit; harmadsorban, hogy meghatározza azokat az intézkedéseket, amelyeket a kormány az egyes ágazati politikákban - egészségügyi, foglalkoztatási, szociális, oktatási, közlekedési, településrendezési -, valamint az azokhoz kapcsolódó döntések meghozatala során érvényre juttat. Így például: az egészségügy területén biztosítja az egészségügyi szolgáltatások könnyebb hozzáférési lehetőségét a fogyatékos személyek számára.
A foglalkoztatás területén a rehabilitációs foglalkoztatás támogatási rendszerének átalakításával elősegíti a fogyatékos emberek integrált foglalkoztatását. A szociális területen a fogyatékossági támogatás bevezetésével korszerű támogatási rendszert hoz létre a súlyosan fogyatékos személyek számára. Az oktatás területén megteremti az integrált képzési formák meghonosítását valamennyi képzési rendszerben, valamint a fogyatékos tanulók és hallgatók számának növekedését biztosító személyi és tárgyi feltételeket.
A közlekedés területén a tömegközlekedési eszközöket alkalmassá teszi a fogyatékos emberek általi igénybevételre, és bővíti a fogyatékosok állapotához igazodó egyéni közlekedési lehetőségeket. A településrendezési területen biztosítja az épített környezet akadálymentesítése körében elsősorban a közhasználatú építmények teljes akadálymentessé tételét, és azokban az információhoz jutást a fogyatékos személyek számára.
A sport és szabadidő területén elősegíti olyan programok bevezetését, amelyek biztosítják a fogyatékos emberek aktív szabadidős, rekreációs tevékenységét. Az országos fogyatékosügyi program kidolgozásában a fogyatékosok esélyegyenlőségének biztosításában elsősorban az érintett minisztériumok az ágazataik kompetenciájába tartozó fejlesztési elgondolásaikat, programjaikat tartalmazó anyagok átadásával vettek részt.
Ezekhez kapcsolódtak a fogyatékosok érdekképviseleti szervezetei, a védett munkahelyek, a civil szervezetek és az önkormányzatok képviselői és képviseleti szervei. A program rövid, közép- és hosszú távú feladatokat tartalmaz, és az esélyegyenlőségi törvényben meghatározott határidőkhöz igazodik. Elfogadásával első alkalommal teremtődött példa arra, hogy egy program a szakmai és az érdekvédelmi szervezetek, valamint a kormány egyhangú támogatását bírta.
Az országos fogyatékosügyi program megvalósítása érdekében elkészült egy középtávú intézkedési terv, amely a program négyéves országgyűlési felülvizsgálati határidejéhez igazodik. Az intézkedési tervet a kormány megtárgyalta és úgy határozott, hogy a végleges döntést a program Országgyűlés által történő elfogadása után hozza meg. Az intézkedési terv tartalmában és szerkezetében az országos fogyatékosügyi programot követi. Részletesen meghatározza a program végrehajtásához szükséges feladatok felelőseit, határidejét és költségeit a 2000. év költségvetésében. Az intézkedési tervet az Országos Fogyatékosügyi Tanács is jóváhagyta.
Az országos fogyatékosügyi program az európai integrációs tárgyalások során pozitív értékelést kapott, és az európai viszonyokban is példaértékű esélyegyenlőségi törvény megfelelő végrehajtásának legfontosabb záloga. A fentiek alapján kérem a tisztelt Házat, hogy fogadja el az országos fogyatékosügyi programról szóló országgyűlési határozati javaslatot.
Köszönöm. (Taps.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés