KOLTAI ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt elnök úr, köszönöm a szót. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy olyan országgyűlési határozati javaslat fekszik előttünk, amely nagy jelentőségű a maga nemében, és az előzmények ismeretében azt mondhatom, hogy remélhetőleg a parlament mindkét oldala örömmel fogadja.

Elöljáróban egy kis áttekintést szeretnék adni a helyzetről. Egy társadalom fejlettsége nem csupán gazdasági teljesítményében, hanem abban is megmutatkozik, hogy mennyiben képes garantálni az emberi jogok érvényesülését. A fogyatékosok társadalmi helyzetét alapvetően meghatározza az a tény, hogy szellemi vagy fizikai korlátozottságukból eredően nem képesek élni azokkal a jogokkal és lehetőségekkel, amelyekkel a társadalom egészséges tagjainak a többsége rendelkezik. Sokat mond az a tény is, hogy egy nemzet miképpen tudja biztosítani a fogyatékosok számára az egészségügyi szolgáltatások igénybevételét, képességeik fejlesztését, a megfelelő oktatást, a számukra elérhető és megfelelő munkát, a társadalomba való beilleszkedésüket és az önálló életvitelt.

Sajnos, ki kell mondanunk azt - csatlakozva Sid Wolinski és Patricia Kirkpatrick véleményéhez -, hogy míg Magyarország számos tekintetben egyenlő partnere lehet Nyugat-Európának, addig a fogyatékosokkal való bánásmód tekintetében csak egy fejlődő ország színvonalán vagyunk. Pedig az Európai Unióhoz való csatlakozásunk reményében a szociális gondoskodás területén is előre kell lépnünk. Hazánkban a fogyatékosság társadalmi problémájának kezelése igencsak ellentmondásos. Vannak nemzetközi szinten is figyelemreméltó eredményeink - például az oktatás területén -, de az önálló életvitel elérésének lehetősége, a munkához juttatás, az intézmények szolgáltatásainak igénybevétele területén van még jócskán behoznivalónk.

Hadd idézzek egy évekkel ezelőtti esetet, amely nagyon sok tanulságul szolgálhat a számunkra. Egy, a mozgáskorlátozottakkal szemben elkötelezett ember pár évvel ezelőtt rámpát épített egy élelmiszerüzlet ajtajához, amit addig csak lépcsőkkel lehetett megközelíteni. Pusztán jóakaratból és önzetlen segíteni akarásból. Az ügy annak idején elég nagy port vert fel, mivel az akkori hatóságok mint engedély nélkül létesített építményt, a rámpát rövid időn belül lebontatták. Szívemből remélem, hogy az a rámpa, amit mi itt mindannyian, a parlamenti patkó mindkét oldala építgetünk, még csak képletesen sem kerül lebontásra.

Nagyon fontos azt is megértetni a nemzet egészével, hogy fogyatékos embertársainknak nem részvétre van szükségük, hanem arra, hogy kölcsönösen részt vegyünk egymás életében, és ne rekesszük ki őket a társadalomból. Meg kell értenünk és értetnünk azt, hogy tökéletes ember nincs, és bármelyik pillanatban mi is egészségkárosodottakká válhatunk. A fogyatékos embernek - a fogyatékos embereknek - arra van szüksége, hogy elfogadjuk őt annak, aki. A hathatós segítség kötelességünk, de nemcsak nekünk, hanem a társadalom minden egyes tagjának. Goethe azt mondta, ha az embert olyannak vesszük, amilyen, tulajdonképpen rosszá tesszük, de ha olyannak vesszük, amilyennek lennie kell, akkor azzá tesszük, amivé lehetne.

Ennek az előttünk fekvő országgyűlési határozati javaslatnak az esélyegyenlőségi törvény megalkotása volt az előzménye. Mint már említettem, ez a törvény példa nélkül, nemzeti konszenzussal jött létre. Ez a program, amelyet eme törvény szellemének megfelelően hoztak létre, pontosan követi a törvényben előírt szerkezeteket és tartalmi elemeket.

(9.20)

A javaslat létrejöttét nagyon széles szakmai és érdekvédelmi egyetértés kísérte. A Fogyatékosügyi Tanács 100 százalékos szavazati aránnyal támogatta az előterjesztést. Maga a program alapelveket, stratégiai célokat fogalmaz meg, melyeket a kormányzatnak a végrehajtás során követnie kell. A javaslat az általános emberi jogi elvek, az esélyegyenlőséget biztosító alapelvek rögzítése és kibontása mellett nyolc területen fogalmaz meg határidőkhöz kötött, részletes elképzeléseket: a környezet, a kommunikáció, az egészségügy, az oktatás, a képzés, a közlekedés, a foglalkoztatás, a sport-szabadidő és a szociális ellátás területén. Előírja, hogy a fogyatékos személyek egyenrangú tagjai lehessenek és legyenek a helyi közösségeknek és a nemzet egészének. Maga a program többek között megfogalmazza a támogatások és ellátások, a rehabilitáció, az életminőség javításának céljait, a fogyatékosok társadalomba való integrálásának elősegítését is.

Nagyon fontosnak tartom azt a tényt, hogy a javaslat tartalmazza az időbeli meghatározásokat, határidőket is. Kiemelem itt a középületek akadálymentessé tételét, aminek a határideje 2005. január 1-je; az egészségügyi, oktatási-nevelési intézeteknél ez a határidő 2003-ig szól.

De ez még nem elég! Én azt hiszem, még nagyon részletesen ki kell dolgozni az értelmükben akadályozottak jogait, kötelességeiket, hiszen a fogyatékostársadalomnak ők képviselik a leghátrányosabb részét. Nagy figyelmet kell fordítani arra, hogy a legtöbben szinte születésüktől intézetben nevelkednek, és ebből adódóan nem tudnak felkészülni a társadalmi integrációra. Ügyelni kell arra, hogy az általuk végeztetett, a társadalom számára is hasznos munka elsősorban terápiás célokat szolgáljon, és ne váljék rabszolgamunkává.

Szükséges olyan egységes program kidolgozása, elsősorban célok és módszerek meghatározásával, ami vázként szolgálhat a szociális intézetekben dolgozó szakemberek számára a felnőtt értelmi fogyatékosok fejlesztéséhez és szinten tartásához. Fontosnak tartjuk, hogy a fogyatékos személyekkel foglalkozó szakemberek képzésében nagy hangsúlyt kapjon a személyiségfejlesztés, a már dolgozók számára pedig kötelező legyen a rendszeres szupervízió, a kiégés megelőzése. Az önkormányzatokat szintén érdekeltté kell tenni abban, hogy lehetőségeik szerint helyileg biztosítsák a fogyatékosok fejlesztését.

Ezzel az országgyűlési határozati javaslattal tulajdonképpen, ha mondhatom, remélhetőleg feltesszük az i-re a pontot. Azért, hogy ez sikerüljön, mindannyiunk odafigyelésére és támogatására szükség van. A társadalmi egyenlőtlenségek elleni küzdelem, a fogyatékkal élők szociális-gazdasági integrációja csak közös összefogással jöhet létre. Az Európai Unióban például egyre többet hangoztatják: "A fogyatékosok gazdasági és szociális értelemben vett integrációja az egységes piac szociális dimenziójának fontos eleme." Ez nem csupán a szociális igazságosság kérdése, hanem legalább annyira gazdasági kérdés is, hiszen a fogyatékosok munkaereje hatalmas forrás, érték a közösség számára. Reménykedjünk abban, hogy e javaslat kapcsán társadalmunk is elindulhat azon az úton, ami a fogyatékos emberek igazi szociális és gazdasági integrációjához vezethet.

Tisztelt Képviselőtársaim! Végezetül engedjék meg nekem, hogy egy személyes dologról beszéljek. Édesapám fogyatékos volt, egészségkárosodott, egyik lábát térdből amputálták. Én már ebbe nőttem bele. Fogyatékossága ellenére ő volt a legigazabb, legegészségesebb és legjobb ember számomra a világon. Igazi és igaz ember volt. Viszont nagyon nehéz volt azokat a pillanatokat megélni, amikor együtt mentünk strandra, és láttam a sajnálkozó pillantásokat. Nagyon szerettem volna őt megvédeni ezektől a tekintetektől, nagyon dühös voltam sokszor és nagyon értetlen.

Én azt hiszem, tartozom az emlékének azzal, hogy most ezen a helyen a sorstársaiért megpróbálok megtenni minden tőlem telhetőt, és én erre kérném önöket is, tudva azt, hogy önök is ugyanígy egyetértenek velem és velünk. Csak úgy tudjuk lebontani azokat a falakat, amelyek elválasztják az egészséges emberek társadalmát a fogyatékosokétól, hogy ezeket a falakat együtt próbáljuk eltolni a helyükről.

Köszönöm szépen a megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu