LEZSÁK SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Államtitkár Úr! Hunyd be a szemedet és menj ki a konyhába, de közben ne leskelődj! Kapcsold le a hangot a televízióról, és próbáld kitalálni a szájmozgásból, az arcról, a gesztikulációból, hogy mit is akarnak mondani! Ülj le egy értelmi fogyatékos mellé és próbálj megoldani egy egyszerű feladatot vele, és fedezd fel azt a sikerélményt az arcán, amely a feladat megoldásával előtűnhet! Vagy ülj be te, egészséges ember egy kerekes székbe csak egy órára, és érzékeld azt, hogy milyen akadályokat kell leküzdened a legegyszerűbb helyzetekben is!

Két esztendővel ezelőtt, amikor a Magyar Demokrata Fórum elhatározta, hogy Szekeres Pált képviselőjelöltként indítja, akkor itt a Házban is körülnéztünk, és bizony meg kellett állapítunk, a szűkebb környezetünkben, az ország legszebb munkahelyén milyen nehéz egy kerekes székkel közlekedni, ide egyáltalán eljutni. Vagy gondoljuk el, hogy a Képviselőház forgóajtóján bejutni egy kerekes székkel milyen lehetetlen volna, és milyen változásokat kellene ott is, szűkebb környezetünkben megvalósítani.

Szükség van a képviselőnek az ország közvéleményének empátiakészségére, beleérző képességére ahhoz, hogy valóban cselekvési programot, megvalósítható, értelmes programot rögzítő törvényjavaslatot terjesszünk a Ház elé, illetve valósítsunk meg. De szükség van azok tapasztalatára is, akik nem tudják kinyitni a szemüket, amikor kimennek a konyhába, akik nem tudják felhangosítani a televíziót, akik nem tudnak felállni egy óra múlva a kerekes székből.

Több mint 300 érintettnek küldtem szét az országban, tanyára és lakótelepre egyaránt ezt a cselekvési programot, az országos fogyatékosügyi programot, és a véleményük összegzése alapján, valamint az érdekvédelmi szervezetek véleménye alapján állítottam össze a Magyar Demokrata Fórum összegző véleményét a H/1368. sorszámú országgyűlési határozati javaslat tervezetének tárgyában.

A Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja már csak azért is nagyon várta ennek a programnak a megszületését, mert mindegyikünk egyéni választókerületben megválasztott országgyűlési képviselő, és így naponta saját lakókörnyezetünkben szembesülünk a fogyatékosságuk miatt alacsony jövedelmű mozgáskorlátozottak, vakok és gyengén látók, hallássérültek és értelmi fogyatékosok, valamint a szűkebb környezet, a család gondjaival.

Örülünk tehát a program benyújtásának, bár mindannyiunk lényegesen több, a közeljövőben várható és konkrét helyzetjavító intézkedésre és döntésre számított. Minden erénye mellett a program választókörzetünk sok érdekelt állampolgárában azért keltett csalódást, mert nem a hátrányos helyzetük kézzel fogható javulását olvasták ki a programból, hanem azt, hogy milyen még további új programokat kell megalkotni annak érdekében, hogy majd egy távoli jövőben valamilyen kedvező történés, folyamat elkezdődjön.

Ehelyütt hadd említsem meg a Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetségétől kapott szakmai támogatást, továbbá a kiskunhalasi Révész Központot, amely 40 kilométeres körzetben segíti a fogyatékosok gondozását. Korábbi tapasztalataikra támaszkodva a Révész Központ sok hasznos tanáccsal segített minket az országos fogyatékosügyi program véleményezésében.

Az MDF képviselőcsoportja, mint említettem, nagyon várta ennek a programnak a megszületését, ennek ellenére nemcsak a csalódást vagyok kénytelen tolmácsolni, de azokat a kritikus észrevételeket, amelyek a fogyatékosok országos érdekvédelmi szervezeteitől érkezett hozzánk. A kritikus észrevételek többsége elkerülhető lett volna, mondták, ha részt vehettek volna az érdekelt társadalmi szervezetek a fogyatékosügyi program kidolgozásában. Sajnos nem ez történt, emellett a szakmai összejövetelekre alkalmatlan nyári hónapokra esett a program tervezetének véleményezése is. Számunkra figyelmeztető jel az is, hogy például az előbb említett Mozgáskorlátozottak Szövetségeinek Országos Szövetsége és annak elnöksége elutasítja ennek a programnak az elfogadását, amennyiben nem veszik figyelembe észrevételeiket.

A program hat fejezetből áll. A fogyatékosok helyzetét feltáró, a segítésük alapelveire vonatkozó első négy fejezet általános elméleti célokat tartalmaz, és csupán az utolsó, hatodik fejezet tartalmaz konkrét feladatokat és határidőket.

Kedvezőtlennek tekinthető a programon belül az általánosságoknak és a konkrétumoknak a 9:1 mért terjedelmi aránya, azaz szerencsésebbnek tekintenénk a cselekvési ütemterv nagyobb arányát. Választópolgáraink is inkább kézzel fogható intézkedéseket és kevesebb további helyzetfeltárást, felülvizsgálatot és távlati programokat tartalmazó programcsomag-ígéreteket várnak el tőlünk.

A program általános céljait és alapelveit taglaló I. fejezet tartalmát két részterületen kívánták erősíteni a hozzászólók.

Az ötödik alapelv leszögezi a hátrányos megkülönböztetés tilalmának és az előnyben részesítés kötelezettségének elvét, de nem büntetné ennek az alapelvnek a megsértését. Közelmúltunk egyik történelmi tapasztalata az, hogy mit sem ér például az alapvető emberi szabadságjogok megsértésében tevékeny személyek bűnös múltjának feltárása, ha ezt a feltárást nem követik a további bűnelkövetést megelőző szankciók. Konkrétan, jelen esetben nem sokat ér a fogyatékos személy hátrányos megkülönböztetésének, rá nézve sérelmes elbírálása és a kirekesztés tilalma, ha e tilalom megszegőit nem fenyegeti semmilyen büntetés. Alapelvként kell, hogy bekerüljön ebbe az alapelvbe a fogyatékosok hátrányos megkülönböztetését alkalmazó személyek és intézmények büntethetősége.

Több megkérdezett és érdekelt hozzászólónk üdvözölte a hetedik alapelvet, mely szerint a személyhez fűződő jogok védelmének elve alapján felül kell vizsgálni a gyámságra és gondnokságra vonatkozó jelenlegi szabályozást.

(10.30)

Nagyon sok méltatlan helyzetet szül az a mai gyakorlat, hogy lelkükben és értelmükben teljesen egészséges, ép mozgássérülteket helyeznek gyámság vagy gondnokság alá. Aggodalmat keltett többekben, hogy ennek a felülvizsgálatnak sem a kötelezettsége, sem a befejezési határideje nem szerepel a VI. fejezetben, a program időbeli kereteit meghatározó ütemtervben.

A program távlatos céljait tartalmazza a II. fejezet. Itt ahhoz a stratégiai célhoz érkezett a legtöbb javaslat, miszerint arra kell törekednünk, hogy a fogyatékos emberek megmaradhassanak természetes lakókörnyezetükben, otthonukban és családjukban. Ma a 18. életévüket átlépő fogyatékos fiatalok esetében a szülők állami segítése gyakran megszűnik, emiatt a családi környezetükből kiragadva, intézetben kell ellátni ezeket a fiatal felnőtteket. Sajnos a konkrét cselekvési programot és határidőket tartalmazó VI. fejezet sem ír elő semminemű kötelezettséget a családi és lakókörnyezetben való megmaradás lehetőségének mint stratégiai célnak az elérése érdekében.

A program távlatos célként fogalmazza meg a civil szervezetek nagyobb részvételét a fogyatékosok gondozásában. Ez helyes cél, de miért nem szerepel stratégiai célként az egyházak eddiginél nagyobb szerepének biztosítása. Semmiképpen nem tekinthető azonos léptékűnek egy-egy világegyház fogyatékosgondozó hálózata a kis területen működő civil szervezetekkel. Az egyházak növekvő szerepét - a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjának véleménye szerint - stratégiai célként kellene tekinteni a fogyatékosgondozás területén. Sajnos ehhez a véleményhez képest a történelmi egyházak nincsenek megemlítve ebben a fejezetben.

A program III. fejezete leíró jellegű. A fogyatékossággal élő népesség létszámát, életkörülményeit és társadalmi helyzetét mutatja be. A fejezet zárómondatai előírják kutatások, elemzések és felmérések kezdeményezését és támogatását, de a megvalósításuk érdekében felmerült költségekre az V. fejezet nem nevez meg forrást, és az intézkedéseket és határidőket részletező VI. fejezet sem utal ezeknek a tényfeltáró felméréseknek az időbeni ütemezésére.

A IV. fejezet általános megközelítésben felsorolja az esélyegyenlőség megteremtéséhez szükséges intézkedéseket és feladatokat. Nagyon sok észrevétel érkezett a lakókörnyezet területén az esélyegyenlőség megteremtéséhez szükséges intézkedések sorrendjére. Hogy érzékeltessem ezen a területen a magyarországi helyzet elmaradottságát, hadd említsek meg önöknek egy valóban megtörtént esetet, amit felkészülésem során az egyik fogyatékos-érdekvédelmi újságban olvastam.

Néhány évvel ezelőtt New Yorkban éjszaka több esetben fosztottak ki zárfeltörések révén kisebb bankokat. Hiába figyeltették a gyanúba került mackósokat, a bankok megrövidítése addig folytatódott, amíg fel nem tűnt, hogy a padlószőnyegen több esetben is tolókocsinyomokat találtak. A lelepleződött, valóban mozgássérült New York-i mackós esetét a hazai fogyatékosok rezignáltan úgy kommentálták, hogy nálunk ilyen nem történhet, hiszen fényes nappal sem lehet tolókocsival bejutni egy bankba, nemhogy éjszaka.

Igen, a bankokba, az élelmiszer-áruházakba, az érdekképviseleti intézményekbe nem tudnak bejutni a mozgássérültek a sok lépcső, a tolókocsit szállító liftek hiánya, a szűk ajtók vagy éppen a forgóajtók miatt. Semmiképpen nem elegendő az, hogy csak az állami és önkormányzati épületek tolókocsik számára történő akadálymentessé tételét tartalmazza mint távlati feladatot ez a fejezet. Belátható időn belül valamennyi nagyobb áruháznak, pénzintézetnek vagy más fontosabb közhasznú építménynek alkalmasnak kell lennie mozgássérült ügyfelek fogadására. A programnak tartalmaznia kellene azokat a határidőket, ameddig ezeket az akadálymentesítő munkálatokat a szóban forgó közhasznú intézményeknek el kellene végezniük. Máskülönben mulasztásuk szankciója fennmaradási engedélyük bevonása lenne.

A jövőben a nyugat-európai gyakorlathoz kellene idomulnia több tűzrendészetre és épületgépészetre vonatkozó jogszabálynak. Például a tűzvédelemre vonatkozó előírásoknak a menekülési útvonal szélességére vonatkozó rendelkezéseit a mozgássérültek menekülése biztosítása érdekében változtatni szükséges, a beépíthető lépcsőliftek alkalmazásának hazai szabályait pedig úgy kell megváltoztatni, hogy szűnjenek meg ebben a tolókocsik használóira vonatkozó indokolatlanul szigorú előírások. Változtatni kell a műemlék, illetve a műemlék jellegű épületekben a belső felvonók létesítését kategorikusan tiltó szabályokon is. Nagyon sok példa felhozható arra, hogy világszerte híres, régi műemlékeket tudnak látogatni a mozgássérültek, csak ehhez akarat, jóindulat és költségvetési támogatás szükséges.

Az állami középületek, helyi közigazgatási szervek, egészségügyi, oktatási és szociális intézmények számára előírt beruházási kötelezettség csak a nagyon távoli jövőben kecsegtet valós eredménnyel. Az akadálymentesítésre szolgáló költségek forrása ugyanis csak az újonnan induló beruházások beruházási költségeinek 2 százaléka, azaz azon közintézmények sokaságában, ahol nincs új beruházás, források sem keletkeznek ilyen célokra. A belátható közeljövőben nagyon sok közintézmény nem vállalkozhat új beruházás indítására, azaz esetükben a jövő évtized közepéig-végéig szinte bizonyosan nem történik semmi annak érdekében, hogy a mozgássérültek akadálymentesen bejuthassanak ide ügyeik elintézése érdekében.

Felvetődhet a szankciók kérdése is: kiket és mennyire lehessen megbüntetni azért, mert a jogszabályi kötelezettséget megsértve nem segítették elő a mozgássérültek akadálymentes közlekedését a középületekben? Az érdekeltek véleménye szerint a program a közlekedés területén nyilvánvaló illúziókat táplál az iránt, hogy - idézem: "Az esélyegyenlőségi törvény értelmében a tömegközlekedési eszközöknek alkalmasnak kell lenniük a fogyatékos személy általi biztonságos igénybevételre." Ma Budapesten és a nagyvárosokban annyira leromlott a tömegközlekedés helyzete, annyira megritkították a járatokat, hogy állandósult a zsúfoltság. Belátható ideig még a nem fogyatékos emberek tömegközlekedési eszközökre történő feljutása is minden nap csak a jó szerencséjüktől függ, azaz enyhén szólva etikátlan elvárni a mozgássérültektől, hogy napi rendszerességgel megkíséreljék az utazást villamoson, buszon vagy a nem helyjegyes vonatokon.

Szembe kell nézni azzal a ténnyel, hogy reálisan csak saját közlekedési eszközzel mozoghatnak a mozgássérült fogyatékosok. Ha ez így van - és ezt sajnos, naponta tapasztalhatjuk -, akkor a közlekedés területén az esélyegyenlőség javítása érdekében a programban tervezett intézkedések nem elégségesek, és jelentősen bővíteni kellene az egyéni közlekedési lehetőségek igénybevételét, kedvezményeit.

A foglalkoztatás területén történő esélyegyenlőség megteremtése érdekében az érdekeltek észrevétele szerint örvendetes, hogy a program - bár szűkszavúan, de - megemlíti a fogyatékossággal élő személyek egyéni vállalkozását támogató kedvezmények kialakításának lehetőségeit, de ezen a területen több ígéretet, legalább ígéretet várnak.

Ma az adóhatóságok ugyanolyan intenzitású és költséghányadú munkát várnak el azonos szakmában dolgozóktól, és ezeket a minimumra vonatkozó elvárásaikat közzé is teszik, miközben erre a teljesítményre a fogyatékosok jelentős része jelentős területen nyilvánvalóan képtelen. Egy műhelyben a rokkantkocsival közlekedő vállalkozónak lényegesen nagyobb a helyigénye, amire általában nincs tekintettel a helyi adóztatás.

Félreértés ne essék! Nem adókedvezményt kérnek a fogyatékos vállalkozók, csupán az azonos esély lehetőségeit. A fogyatékossági támogatás bevezetésének örülnek az érintettnek, de eltúlzottnak érzik az ezzel járó adminisztrációt. Valóban megtörténtek olyan felháborító esetek, amelyek okkal keltettek az országban közháborgást. Például a Szabolcs-Szatmár megyei Buj községben - emlékszünk erre - két orvos két év alatt összesen 700 személynek adott igazolást arról, hogy súlyosan mozgássérült. Amikor mohóságukban a helyi labdarúgócsapatot is minden gátlás nélkül mozgáskorlátozottá nyilvánították, akkor ez a minősítés már feltűnt a felelős illetékeseknek.

(10.40)

Sok megkérdezett érdekelt leírta azt a véleményét, hogy sokan már megint a sérültekből akarnak megélni, hiszen egy-két százaléknyi visszaélés miatt 98 százaléknak át kell esnie a fogyatékosság mértékét megállapító revízión, körülményes vizsgálaton. Legalább az újraminősítő bizottságokhoz történő utazások költségeinek a megtérítéséről gondoskodjon az Országgyűlés, a költségvetés - kérik joggal. Méltányos ez az elvárás, és ezt igyekszünk módosító indítvány formájában is támogatni.

A fogyatékossági támogatás folyósítása 2001. július 1-jétől kezdődne el, és a nyugdíjminimum 80 százalékára lennének azok jogosultak, akik önmagukat mások segítsége nélkül nem képesek ellátni. A nyugdíjminimum felére azok számíthatnak, akik ennél enyhébb károsodásban szenvednek. A támogatás elnyerése érdekében mintegy 300 ezer személy fogyatékosságát kellene újra megállapítania az ilyen célra létrehozott bizottságoknak.

A VI. fejezet konkrét célokat és határidőket tartalmaz. Aránya a programban kisebb súlyú a kívánatosnál, ezért az MDF több területen - módosító indítványok benyújtása révén is - igyekszik erősíteni a kézzelfogható és az elvárható időn belüli intézkedések súlyát.

A felsorolt észrevételek és programjavaslatok többsége beilleszthető a program jelenlegi szövegébe, nem ütközik annak sem alapelveivel, sem távlatos stratégiai céljaival.

Összegezve: csalódásunk ellenére, az elmondottak figyelembevételével a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportja az országgyűlési határozati javaslat országos fogyatékosügyi programot tartalmazó mellékletét általános vitára alkalmas előterjesztésnek tartja.

Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu