DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Tisztelt Ház! Tabajdi képviselő úr felszólalásának a nemzeti és etnikai kisebbségek összeírását érintő része késztetett felszólalásra.
Szeretném tájékoztatni az Országgyűlést és ezen keresztül az ország közvéleményét, hogy valóban a népszámlálásról szóló törvény előkészítése során számos ízben volt teljes körű konzultáció a Magyarországon honos 13 nemzeti és etnikai kisebbség választott vezetőivel, akiknek az egyetértését tükrözi az előttünk fekvő szöveg. Meg kell mondanom azt is, hogy a számos egyeztetés után immár ezt a konkrét szöveget is elküldtük véleménykérés céljából a kisebbségeknek.
Ami a kérdőív tartalmát illeti, ezt maga a törvény nem határozza meg, hiszen a törvényjavaslat 16. §-a a kormányt hatalmazza fel arra, hogy rendeletben szabályozza a népszámlálás megszervezésével kapcsolatos feladatokat. Ebbe a körbe tartozik nyilvánvalóan a kérdőív formája és a tartalma is. Természetesen a kormányrendelet is jogszabály, azt is egyeztetni kell. Nyilvánvalóan következik a jogalkotási törvényből, hogy az érintett országos kisebbségi önkormányzatokkal ez a kormányrendelet, benne a kérdőívvel is, egyeztetésre fog kerülni. E tekintetben tehát szeretném megnyugtatni Tabajdi képviselő urat.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés