DR. BAZSA GYÖRGY (MSZP): Tisztelt Ház! Köszönöm a szót, elnök úr. Az én olvasatomban ez az egyezmény arról szól, hogy a magyar felsőoktatás a mi megítélésünk szerint is és Európa megítélése szerint ott van Európában. Egyetlen dolgot sajnálok őszintén, hogy az a Nagy Tibor Gyula, aki ennek az előkészítésében részt vett, abból oroszlánrészt vállalt, már nem vehet részt ennek az egyezménynek az elfogadásán országgyűlési keretek között, mert a közelmúltban váratlanul elhalálozott.

Ezzel együtt azt kérem valamennyi párt képviselőitől, hogy fogadják el ezt az egyezményt ebben a formában is, mert ez európai. (Taps az MSZP, az SZDSZ és a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu