DR. FENYVESSY ZOLTÁN (MIÉP): Köszönöm a szót. Igen, valóban egy érzékeny reláció, nemcsak ez, hanem a környékünkön a többi reláció is, de azért azt látni kell, hogy ez az incidens és ez a megbicsaklás egy folyamatnak a vége? - talán nem is a vége, de egy folyamatnak egy része.

Ugyanis nemcsak ez a probléma ebben a relációban. Továbbra sincs magyar egyetem az alapszerződés ellenére, ígéretek ellenére, továbbra sincs az egyházi ingatlanok visszaadásával kapcsolatban lényegi előrelépés, továbbra sincs a kárpótlási téren előrelépés, és olyan téren, amiben például a román kormányzat törvényeket hoz, azon a téren pedig a helyi önkormányzatok akadályozzák meg azoknak a végrehajtását. A múlt hét végén voltam például Nagyváradon, és a jogszabályok előírják ott, hogy 20 százalék fölötti magyar lakosság arányánál magyar feliratokat lehet tenni: egyetlen magyar feliratot nem fog az államtitkár úr látni, ha odamegy, sem utcatáblát, sem hivatalos feliratokat. Tehát részben állami, részben önkormányzati szabotálás történik. Jó lenne végre a külügyieknek odafigyelni erre.

Köszönöm. (Taps a MIÉP és az MDF soraiban.)

Forrás: parlament.hu