DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök asszony. Takács képviselő úr nagy ívűre tervezett, sok állítást tartalmazó megszólalása késztet egy gondolat kifejtésére. Csak arra kívánok reagálni, amit az önkormányzatokkal kapcsolatban mondott.
Ez pontosan az önök kormányára volt jellemző, hiszen az Antall-kormány ideje, mint ahogy ma ezt egy MDF-es megszólaló már el is mondta, az önkormányzatok világában a forrásgazdagság világa volt. Az önök kormányának idejében történt jócskán forráskivonás az önkormányzatok világából. Ennek objektív okai is voltak, én ezt elismerem, tehát nem kívánok demagóg lenni, de a tény ettől még tény marad. Ugyanakkor feladatok pluszban kerültek az önkormányzatokhoz, tehát egy kicsit lehetett azt mondani, hogy az állami költségvetést az önkormányzatok terhére szanálták.
Ha most ezt ennek a kormánynak az idejében megnézzük, akkor azt látjuk, hogy ebben a költségvetésben új feladatként jelentkezik az ezen önkormányzatoknál lévő okmányirodáknak a felállítása, amire címzetten biztosítja a forrásokat ez a költségvetés.
Tehát csak konkrétumokról érdemes beszélni, és nem a múltba gondolni és valamit mondani erről a költségvetésről.
Azt az állítását, amelyik már szintén többször elhangzott és ön megismételte, hogy attól, hogy a személyi jövedelemadó helyben maradó része csak 5 százalék, ettől az önkormányzatok bármiben is kevésbé érdekeltek, ahogy ön fogalmazott, a helyi bevételek beszedésében - ezt egyszerűen nem is értem. Ha ezt kifejtené nekünk, megköszönném. Én el nem tudok képzelni egy olyan polgármestert, akihez bekopogtat valaki, hogy létesítene ott - teszem azt - ezer fő részére munkahelyet, és a polgármester azt mondaná, hogy nem, köszönöm, ebben már nem vagyok érdekelt, mert csak 5 százalék lenne a helyben maradó személyi jövedelemadó. Nem fog olyan észérvet találni, amivel minket meg tudna erről győzni! A személyi jövedelemadó egyébként is központi adó, és egy településre akkor is jár az a személyi jövedelemadó, ha az illető polgár más településen dolgozik. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.)
Tehát nincs ilyen összefüggés személyi jövedelemadó-szabályozás tekintetében, mint amit ön itt megfogalmazott.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés