DR. HARGITAI JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Azt gondolom a két utóbbi szocialista párti képviselő megszólalása kapcsán - Jauernik képviselőt értem ez alatt és most Kovács képviselő urat -, hogy amit elmondtak, az kétségtelenül lehetett vita alapja köztünk; én azt gondolom, szakmai érvelések voltak azok, amiket hallottam. Ezt nem tudtam volna elmondani Kálmán képviselő úr megszólalásáról.

Kétségtelen, hogy a PM táblázatára már kétszer hivatkoztam. Egy pillanatig sem akartam ezzel azt mondani, hogy ezek az eltérések, amelyek az önkormányzati szintek között vannak, csak a központi költségvetési kapcsolatokból adódnak. Az istentelenül szomorú lenne, ha ezekből adódhatnának ilyen eltérések! Persze, hogy a nagy eltéréseket a helyi forrásszerzés lehetőségének nagyon különböző volta jelenti!

Az egész vita onnan indult, amikor az első megfogalmazás a szocialisták szájából az volt - még a pulpitusról mondta el a képviselő úr -, hogy önmagában az a tény, hogy csak 5 százalék marad a helyben maradó személyi jövedelemadó-rész, az önkormányzatok érdekeltségét csökkenti a helyi forrásszerzésben, és ilyen szempontból indokolatlan lépés. Ebből indult el az a disputa, ami zajlik köztem és önök között, és én mindig azzal érvelek, hogy erre egyszerűen nem lehet ésszerű magyarázatot és indokot találni.

(20.40)

A másik vitapont az a forrásátcsoportosítás, ami történik település és település között. Meggyőződésem szerint ez indokolt. Nyilvánvalóan én a kevésbé tehetős települések nézőpontjából nézem a kérdést, és élem meg a mindennapjaimat, alkotmányos aggályokat pedig meggyőződésem, hogy nem vet fel. Nem hiszem egyébként, hogy a kormánypárti megszólalók között lehet úgy különbséget tenni, hogy a kisgazdák és az MDF-esek érzékenyebbek, és mi kevésbé vagyunk ilyenek. Én sem gondolom azt, hogy ideális az, ami az önkormányzati forrásszabályozás tekintetében van, de jobb, mint a tavalyi. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu