DR. SURJÁN LÁSZLÓ (Fidesz): Megpróbálom még egyszer és higgadtan elmondani. Igenis, legalább 7 százalékos növekedésben vagyunk érdekeltek, erre törekszünk, gazdasági növekedési pályán akarjuk tartani ezt az országot, aminek legalább 3-4 százalékkal nagyobbnak kell lennie, mint a nyugat-európai növekedésnek, ahhoz, hogy föl tudjunk zárkózni.

Önök ezt vágyálomnak, reménytelen lázálomnak minősítették, mi pedig elérendő célnak tartjuk, mert enélkül az ország felzárkózása elképzelhetetlen. Mindig is ezt mondtuk! Megpróbálták a szánkba ezt mint ígéretet, mint egy év alatt megvalósítható dolgot adni, ezt viszont soha nem állítottuk. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu