BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A jövő évi költségvetési törvényjavaslat kiemelten kezeli, új szemléletmódban közelíti meg a foglalkoztatás kérdését. A munkanélküliség nemcsak az egyes embereknek, nemcsak a családoknak, hanem az egész országnak is súlyos problémát jelent.
A magyar társadalom a munkanélküliséggel a kilencvenes évek elején, a rendszerváltoztatást követően szembesült először. Miközben az első szabad választást követően kiépült a jogállam demokratikus intézményrendszere, aközben összeomlottak a szocialista iparvállalatok, megszűnt a KGST, amely a szocialista országok hagyományos piaca volt.
Mindezek következtében 1992 végén, 1993 elején 703 ezer fő volt a regisztrált munkanélküliek száma. A különböző kormányok más és más eszközökkel kísérelték meg ezt a drámai helyzetet kezelni. Mi úgy ítéljük meg - és a törvényjavaslat is erre helyezi a hangsúlyt -, hogy a segélyezési politikán túl elsősorban az aktív foglalkoztatáspolitika eszközeinek bővítésére van szükség. Olyan gazdaságpolitikát kell folytatnunk, amely ösztönzi az új munkahelyek létrehozását és növeli a foglalkoztatottak számát. Ennek érdekében kiemelten támogatjuk a kis- és középvállalkozásokat, hiszen ezek a vállalkozások a piacgazdaságokban a világon mindenütt sajátos helyet foglalnak el a gazdaság szervezeti rendszerében. Sajátosságaik közé tartozik a magas fokú és gyors alkalmazkodóképesség, a rugalmasság, valamint jelentősen hozzájárulnak a munkaerő foglalkoztatásához.
Magyarországon ma a jelenleg működő mintegy háromnegyed millió vállalkozás 99,8 százaléka a kis- és középvállalkozói szektorhoz tartozik. Ők állítják elő - a vállalkozások, beleértve az egyéni vállalkozókat is - a létrehozott hazai bruttó termék több mint felét, továbbá működtetik a munkahelyek mintegy kétharmadát.
A gazdasági eredmények tekintetében azonban a hazai kisvállalkozások versenyképessége általában ma még elmarad a nemzetközi színvonaltól. Ahhoz, hogy a magyar kisvállalkozások a fejlett piacgazdaságokban működő társaikhoz hasonló mértékben legyenek képesek hozzájárulni a gazdaság növekedéséhez, a foglalkoztatási lehetőségek bővüléséhez, az elkövetkezendő években gazdasági fejlődésüknek fel kell gyorsulnia, amit kormányzati eszközökkel is elő kell segíteni.
A költségvetési törvényben szereplő új célelőirányzatból támogatásra kerülő programok mindazokat a területeket tartalmazzák, amelyekben indokolt a kis- és középvállalkozások versenyhátrányának csökkentése, fejlődésük segítése. Éppen ezért a költségvetés támogatni javasolja a kis- és középvállalkozások működési feltételeinek javítását, a finanszírozási lehetőségek bővítését, az üzleti finanszírozási rendszer fejlesztését, valamint a vállalkozói kultúra fejlesztését. A támogatások kiadási előirányzata több mint 7 milliárd forint, amely az 1990. évinek több mint kétszerese. A célelőirányzatból nyújtható támogatások formája többek között: vissza nem térítendő támogatások, kamattámogatások, kedvezményes kamatozású és kamatmentes kölcsön.
Szintén az aktív foglalkoztatási célok megvalósítását szolgálja a munkahelyteremtő és munkahelymegőrző támogatások működtetése. A polgári koalíció kormánya a 2000. évben kiemelt feladatnak tartja az új munkahelyek teremtésének támogatását, a gazdasági és foglalkoztatási szerkezet korszerűsítését. Emellett támogatásban részesülnek olyan speciális foglalkoztatási és fejlesztési programok, amelyek kiemelten kezelik az elmaradott régiók, azon belül is a szénbányabezárásokban érintett kistérségek gazdaságának fejlesztését és a foglalkoztatottság növelését. A célok megvalósítására biztosított fedezet 2,6 milliárd forint.
A gazdaságfejlesztési célelőirányzat keretén belül a teljesség igénye nélkül említenék meg néhányat.
14.00
Új programként kerül meghirdetésre a hazai beszállítók támogatása érdekében a beszállítóipari beruházási pályázati rendszer. Szintén új programként kerül meghirdetésre a környezetvédelmi ipari beruházási pályázat, mely a magyar környezetvédelmi ipar versenyképességét kívánja javítani, mivel ez az elmúlt években háttérbe szorult. Változatlan célkitűzés a regionális egyenlőtlenségek kiküszöbölése. Ennek érdekében ipari parkok, inkubátorházak és logisztikai beruházások megvalósításának támogatására kerül sor. A tervezett költségvetési támogatás összege több mint 12 milliárd forint.
Tisztelt Képviselőtársaim! A munkahelyteremtés támogatása mellett hangsúlyos helyen jelenik meg az oktatás, képzés, szakképzés rendszere is. Ha megvizsgáljuk a munkanélküliség alakulását, régiónként, ágazatonként, szakmánként más és más adatot kapunk. Az eltérő adatok között egyetlen olyan adatot találunk, mely független a földrajzi fekvéstől, a szakmai ágazatoktól, és ez nem más, mint a képzettség, az iskolázottság hiánya. A munkanélküliek csaknem 40 százaléka legfeljebb nyolc általános iskolai végzettségű. E létszámában is, arányaiban is jelentős népességcsoportnál először azt kellene elérnünk, hogy az általános iskolai tanulmányaikat befejezzék, mert szakképzésben, átképzésben csak ezt követően vehetnek részt. Nemcsak az egyén, de az ország jövője szempontjából sem engedhető meg az, hogy az iskolázatlanság egyik nemzedékről a másikra öröklődjön. Ezért is volt helyes az a döntés, hogy iskolás korú gyermek után a támogatást csak az a szülő veheti igénybe, akinek a gyermeke iskolába jár.
A Munkaerő-piaci Alapban továbbra is rendelkezésre állnak azok a pénzügyi források, amelyek a képzési, átképzési programok lebonyolítását szolgálják. A jövőben nagyobb gondot kell fordítani arra, hogy a munkaerő iránti kereset és kínálat között megfelelő legyen az összhang. Az Országos Munkaügyi Módszertani Központ rövid távú előrejelzései évek óta jelzik a kereset és kínálat eltéréseit, elsősorban a meghatározott képzettségű szakmunkások hiányát. Egy 1997-ben végzett felmérés szerint a megkeresett cégek csaknem 15 százaléka úgy nyilatkozott, hogy munkaerőigényének egy részét hosszabb ideje képtelen kielégíteni. 1998 második felében nemzetgazdasági szinten számítva közel 30 ezer tartósan betöltetlen álláshely volt. A munkaerő iránti kereslet megyénként és régiónként jelentősen különbözik. Éppen ezért a szakképzést, átképzést szervezők felelőssége, hogy olyan oktatást szervezzenek, amelynek befejezése után a munkavállalónak esélye lesz arra, hogy visszatérjen a munka világába, és a képzésére fordított közpénzek eredményesen hasznosuljanak.
Tisztelt Képviselőtársaim! Végül, de nem utolsósorban szólni kívánok a munkanélküli ellátási rendszer átalakításáról. A kormány célkitűzése, hogy emelkedjen a foglalkoztatottak száma, csökkenjen a munkanélküliség. Ennek érdekében nemcsak a vállalkozásokat, a munkahelyteremtést támogatja, hanem a munkát keresőket is arra ösztönzi, hogy minél előbb vállaljanak munkát, mert ez a családtámogatási és adótámogatási rendszerben is számukra is követhető előnyökkel jár.
A bevezetésre kerülő új rendszer egyik célkitűzése, hogy a munkahelyüket elvesztetteket támogassa, hogy túl tudják élni ezt a nehéz időszakot. A másik célkitűzés az, hogy az állását vesztett embereket ebből a nehéz helyzetből minél előbb visszavezesse a munka világába. Harmadik célkitűzés pedig az, hogy azoknak az embereknek is biztosítsunk munkát, akik nehezen vagy egyáltalán nem tudnak a versenyszférában elhelyezkedni. Ezek a célkitűzések egy új alapelvet is magukban foglalnak. Ez pedig úgy szól, hogy a passzivitásra késztető segélyezés helyett közhasznú munkát biztosítsunk. Sajnos, még ma is vannak az országban olyan területek, olyan falvak, ahol ez az egyetlen munkavégzési lehetőség.
Az új ellátási rendszer leglényegesebb eleme, hogy csökken a munkanélküli járadék folyósítási ideje. Természetesen abban az esetben, ha a munkanélkülivé vált dolgozó együttműködik a munkaügyi központokkal, az önkormányzatokkal, abban az esetben hajlandó beiratkozni átképzésre, az átképzési időszak meghosszabbítja a munkanélküli járadék folyósításának idejét. Ezzel egyidejűleg fokozatosan megszűnik a jövedelempótló támogatás rendszere.
A szerződéskötés utolsó napja 2000. április 30. Ez azt jelenti, hogy aki eddig az időpontig bekerült a rendszerbe, az továbbra is megkapja az ellátást. A jövedelempótló támogatási rendszert a közhasznú munkavégzés váltja fel, amelyet az önkormányzatok szerveznek meg a települések igénye szerint. A megyei munkaügyi központok előzetes felmérése alapján, mint ahogy ez ma délelőtt már többször elhangzott, a költségvetés több mint 10 milliárd forintot biztosít a közhasznú munkát végzők számára.
Tisztelt Ház! Az ez évi statisztikai adatok szerint augusztus végéig közel 150 ezer fővel nőtt a foglalkoztatottak száma. A munkába állók számának örvendetes növekedése bizakodásra ad okot. Reményeink szerint azok a foglalkoztatáspolitikai eszközök, amelyekről a teljesség igénye nélkül szóltam, hozzájárulnak ahhoz, hogy a dolgozni tudó és dolgozni is akaró emberek minél nagyobb számban találjanak maguknak munkát. Ezzel az átalakuló rendszerrel talán sikerül azt a társadalmi feszültséget is csökkenteni, amely a segélyezettek és a munkavállalók között fennáll. A jól-rosszul elosztott segélyeket pedig a munkabér, a kereset váltsa fel! Így javulhat, így gyarapodhat a családok és az egész ország helyzete.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés