DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen, elnök asszony. Én csak arra szeretném felhívni a figyelmet, hogy azért a szerecsent nem kell mosdatni. Mert ha végignézzük az adatokat és a tényeket, akkor láthatjuk, hogy bizony 1998-ra egy nagyon súlyos helyzet alakult ki, aminek a gyökerei visszavezethetők az 1980-as évek spontán privatizációjára, amelynek hatására a vagyonnak több mint fele eltűnt, tehát a 8 ezer milliárd forintos vagyonból mintegy 4 ezer milliárd forint eltűnt.

Az 1994 és 1998 közötti időszakot, amikor igazán változtatni lehetett volna a korábbi veszteségeken, további veszteségekkel erősítették meg, hiszen 1994 és 1998 között a belső adósság a kétszeresére növekedett, 3 ezer milliárdról 6 ezer milliárd forintra növekedett, a nyugdíjak reálértéke 20 százalékkal csökkent, csökkent a reálbér, és 1998-ra 1 millió 200 ezer tényleges munkanélküliség volt Magyarországon. Tehát amikor ezeket az adatokat nézzük, akkor valós, tényleges számokkal kell dolgozni, nem pedig kreálni hozzá.

A külső adósságállomány sem csökkent jelentős mértékben, hiszen a bruttó külső adósságállomány 29 milliárd dollár volt, tehát ilyen szempontból a gazdaságnak egy jelentős hányada kiáramlott az országból. És bizony az, hogy az energiaszektort teljesen törvényellenesen privatizálták, olyan veszteséget okozott a gazdaságnak, amit hosszú éveken keresztül nem lehet megszüntetni. A legnagyobb hibájának tartom a jelenlegi költségvetésnek is, hogy ezt a szellemiséget tolják maguk előtt, nem változtattak alapvetően, koncepcionálisan egy gazdaságpolitikai változatot, nem változtatták meg a gazdaságpolitikai alapelveket, tehát ugyanúgy megy tovább ez a liberális monetáris gazdaságpolitika.

(10.30)

Tehát ennek egy súlyos hibájaként jelenik meg, hogy a költségvetés több mint 50 százaléka az adósságszolgálat törlesztését, a kamat-, illetve az adósságállomány törlesztését jelenti anélkül, hogy tüzetesen átvizsgálták volna, hogy mi áll az adósság hátterében (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi a felszólalási idő leteltét.), és hogy lehet csökkenteni az adósságállományt.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu