DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Sajnálom, hogy nincs bent Szekeres úr - két dologhoz szeretnék hozzászólni.

Az egyik: ha jól figyeltem, azt mondta, hogy a Tisza-tó vízszintjét meg kell emelni, és megoldódik az árvízprobléma. Hát ez messze nincs így, hiszen attól, hogy egy lavór teli van, és többet öntünk bele, azt gondolom, ugyanúgy kifolyik belőle a víz. Attól tehát, hogy megemelem a vízszintet, nem oldódik meg az árvízprobléma. A rendes fölszólalásomban erről szeretnék majd még néhány szót mondani.

A másik: a rémhírterjesztés, amit az államtitkár úr is említett, ez valóban így van. Ez egy rémhír, hogy a kormány ezer kilométer vasutat meg kíván szüntetni. Messze nem erről van szó! Miről van szó a kormányhatározatban? Arról, hogy lehetőséget teremt arra, hogy aki képes vasútvonalat üzemeltetni, az üzemeltesse. Vagyis így fölszabadulnak kapacitások, és a meglévő vasútvonalakat az állam sokkal könnyebben tudja üzemeltetni. Tehát erről van szó, és nem arról, amit ő - nagyon tévesen - kiolvasott a kormányhatározatból.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu