SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A komoly vitákat kiváltó témák után most egy egészen békés témáról szeretnék szólni, mégpedig a hadsereg, a honvédség ügyéről és a tárca költségvetéséről.

II. Frigyes egykori porosz uralkodó szerint a diplomácia fegyverek nélkül olyan, mint egy zenekar hangszerek nélkül. Ha ezen megállapítást nem is fogadjuk el teljes egészében, az mindenképpen igazolódott a történelem folyamán, hogy például a NATO-országok eddigi diplomáciája talán kevésbé lett volna eredményes fegyverek nélkül.

A Fidesz-Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselőcsoportja úgy látja, ha az előző magyar kormányok, a zenekar nem is maradt teljesen hangszer nélkül, de a Magyar Honvédség átalakítása, korszerű fegyverekkel, eszközökkel való ellátása az elmúlt közel tíz évben nem történt meg. Az elmúlt évtizedben a Magyar Honvédség felélte tartalékait, technikai eszközei leromlottak, a kiképzés ellaposodott, és ennek köszönhetően mára a morális pusztulás jelei is mutatkoznak. A Magyar Honvédségről a NATO-csatlakozás előtti időszakban olyan képet festett az előző kormányzat mind a lakosság, mind a NATO számára, mintha egy ütőképes, erős hadseregünk lenne.

A valóság azonban az - bármilyen fájó is kimondani -, hogy a Magyar Honvédség jelen állapotában sem felszerelésével, sem kiképzettségével, sem szociális és morális állapotával nem felel meg az általunk támasztott követelményeknek, és itt nem a NATO követelményeit állítjuk mérceként, hanem a saját magunk által támasztottakat. Példa volt erre a KFOR-alegység felállítása, amikor egy hónapig tartó kiképzés és néhány milliárd forint ráfordítás szükségeltetett ahhoz, hogy katonáinkat útnak engedhessük a koszovói feladat végrehajtására.

Ugyancsak intő jel volt a NATO számára évente megküldendő védelmi tervezési kérdőív, amely nem többről szól, mint a tényleges katonai képességeink feltárásáról, amely alapján a NATO egy közösen végrehajtandó feladat esetén számolhat velünk.

(14.50)

A jelenlegi honvédelmi kormányzat megbizonyosodott arról, hogy a korábbi védelmi tervezési kérdőívekben szövetségeseink ámítása, félrevezetése valósult meg, amit mi nem vállalhatunk fel. Ha visszatekintünk az 1990-től eltelt időszakra, őszintén bevallhatjuk, hogy nem volt tényleges haderőreform, csak a mindenkori költségvetési kényszer szülte leépítések, csökkenő jellegű változtatások történtek meg.

Tisztelt Országgyűlés! A fenti okok együttes hatására született meg a 21/83. számú kormányhatározat, amely elrendelte a honvédelmi ágazat stratégiai felülvizsgálatát. A dokumentum nemcsak feladatot szab a honvédelmi kormányzat, hanem megfelelő, eddig nem tapasztalt feltételeket is biztosít a végrehajtandó feladatok finanszírozására.

A hosszú évek során elhanyagolt honvédség a Fidesz-Magyar Polgári Párt és koalíciós partnerei kormányzati ciklusa alatt jut végre lélegzethez. A 2000. évi költségvetés mintegy 40,7 százalékkal juttat a honvédségnek többet, mint korábban. A költségvetési évben nem kizárólagosan az a 190 milliárdnyi összeg nagysága imponáló, legalább ezzel egyenértékűen fontos, hogy most először nem terheli saját bevételi kötelezettség a honvédséget, most először mentesül a katonai hivatástól idegen, a katonai feladatokkal összeegyeztethetetlen tevékenységektől a Magyar Honvédség. Hasonlóan nagy jelentőségű, pozitív irányú változásnak tartjuk a Magyar Honvédség személyi állománya jövedelmének, juttatásainak 17,41 százalékos növekedési előirányzatát.

A 2000. évi honvédelmi költségvetés mostani formájában a jelenlegi hadsereg kiemelkedően nagy összeggel megnövelt költségvetése, azonban felhasználása a 2000. év január 31-ei határidővel befejeződő stratégiai felülvizsgálata végrehajtásának a költségvetése, amelynek fő prioritásai lesznek az átalakítás anyagi támogatása, benne a hadseregben maradó hivatásos, szerződéses és sorkatonák helyzetének javítása, a katonacsaládok életkörülményeinek jobbítása, elsősorban a vidéki csapatoknál élők lakáshelyzetének megoldása, a kiképzés finanszírozása és a legszükségesebb felszerelések és haditechnikai eszközök beszerzésének megkezdése, többek között a gépjárműpark cseréje, az informatikai program további folytatása, a MiG-29-es repülőgépek felújítása.

A Fidesz képviselőcsoportja a Magyar Honvédség átalakítása központi elemének magát a haderőszerkezet korszerűsítését tartja, amely a rugalmasság, a mozgathatóság és fenntarthatóság követelményeit is teljesíti. Egyetértünk Klaus Naumann tábornok úr megállapításával, mely szerint az egyes nemzeteknek is komoly erőfeszítéseket kell tenniük elsősorban a területvédelemre összpontosító katonai tervezés felülvizsgálata, valamint a hatékony haderő kialakításához és fenntartásához elengedhetetlen költségvetési juttatások biztosítása terén.

Tisztelt Országgyűlés! A Fidesz-Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselőcsoportja a 2000. évi honvédelmi költségvetést úgy tekinti, mint egy hosszú távú program első fejezetét, amelynek célja egy olyan nemzeti honvédség megteremtése, amely képes és kész a haza megvédésére szövetségeseinkkel való együttműködésben, amely élvezi a magyar társadalom, a polgárok bizalmát és megbecsülését, és amely kiállja a nemzetközi összehasonlítás próbáját is.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiból.)

Forrás: parlament.hu