SIMICSKÓ ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Vincze László képviselőtársam nagyon helyesen ragadta meg ezt a fontos kérdéskört, amely a honvédelmi tárca eddigi költségvetésében rendszeresen szereplő bevételi előirányzatot illeti.

Mindannyian tudjuk azt, hogy milyen nehéz feladatot jelentett a honvédelmi tárcának az, hogy értékesítse azokat a kihasználatlanul fekvő, amortizálódó ingatlanokat, amelyek több milliárd forintos értéket képviselnek. Példaértékű a honvédelmi költségvetés ezen szempontok alapján is, hiszen először szűnik meg ez a bevételi előirányzati kényszer a honvédelmi tárcánál, tehát azok az ingatlanok, amelyek eddig kihasználatlanul feküdtek a honvédelmi tárcánál, átkerülnek a Kincstári Vagyoni Igazgatósághoz, és ezúton kerülnek értékesítésre.

(15.00)

Azt hiszem, hogy ez egy nagyon ésszerű és racionális jelenség és tevékenység, amely most megfigyelhető ebben a vonatkozásban, hiszen semmiképpen sem szerencsés, hogy a honvédelmi tárcánál olyan tevékenységet folytatnának vagy folytatnak, amely úgymond idegen az alapfunkciótól, az alaprendeltetéstől. A honvédségnek az a feladata, hogy az ország biztonságát garantálja, a hazát megvédje. Azt hiszem, hogy ilyen értelemben is fontos és jelentőségteljes előrelépésnek lehetünk a tanúi.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu