SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Néhány dologra hadd hívjam föl a képviselő úr figyelmét.

Egyáltalán egy aprósággal hadd kezdjem: a tanárok továbbképzésével. Azt gondolom, ez a kormány helyesen tette azt, hogy átgondolta a tanárok továbbképzésének a programját, hiszen hadd idézzem az emlékezetükbe: az előző kormány ideje alatt a tanárok továbbképzési támogatásában többféle lehetőségre lehetett pályázni és jelentkezni a tanároknak. Volt, aki mondjuk, történelem szakból továbbképezte magát, a főiskolai diploma mellé egyetemit szerzett. És volt olyan, aki igénybe vehette ezt a támogatást gyümölcspálinka-lepárlási tanfolyam elvégzésére. Ebből a szempontból korrekten és helyesen jár el ez a kormányzat, amikor ezt a támogatási rendszert végiggondolja, és megnézi, milyen formában lehet hatékonyabban megcsinálni ezt a munkát. Mert egyébként nagyon hasznos dolog a gyümölcspálinka-lepárlás, de nem biztos, hogy ezt a tanári továbbképzési programba kell tenni, mint ahogy az előző kormány ideje alatt, az önök által vezetett minisztérium alatt ez bekövetkezett.

A másik dolog pedig, hogy mi is történik a közoktatásban. Néhány szót és néhány adatot hadd említsek, hiszen a képviselő úr is számokkal foglalkozott, és ezt érdemes lenne mindannyiunk számára ideidézni.

A közoktatásban rendelkezésre álló központi forrás 2000-ben 15,3 százalékkal nő. Tehát a közoktatási rendszer megerősítésében ez történik 2000-ben. De két példát hadd mondjak, mi történt '99-ben! Az egyik: a tankönyvek áfamentesek lettek, vagyis lehetővé vált, hogy a tankönyveket az előző évi áron lehetett értékesíteni, a családok tehát kevesebb pénzt fizettek ki tankönyvekre.

A másik ilyen volt, hogy például a kistelepülések esetében teljes egészében átvettük az oktatási feladatokhoz kapcsolódó finanszírozást: az 1100-nál kevesebb lakosú települések esetében kifizettük az iskolai fenntartás költségeit.

És lehetne ezt sorolni, nincs rá nagyon időm, de a felsőoktatással kapcsolatban egyetlenegy dolgot szeretnék elmondani. Az Oktatási Minisztérium teljes költségvetés-növekedésénél nagyobb mértékben, mintegy 15 százalékkal növekszik a felsőoktatási intézmények támogatása.

Néhány szóban csak ennyit, köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)

Forrás: parlament.hu