VINCZE LÁSZLÓ (FKGP): Karl képviselőtársam nagy ívű felszólalása inspirált arra, hogy néhány dolgot tényként fölemlegessek. Nevezetesen, 80 százalékos készültségben volt a Budapesttől Kecskemétig, majd Félegyházáig lejövő autópálya, amelyet tulajdonképpen 20 százalékon adott el a Lotz Károly úr vezette tárca javaslatára a privatizőr az előző ciklusban. Most ennek isszuk a levét, és majdnem minden kilométerkőnél van fizetőkapu. Egy kicsit kiéleztem, de tényleg úgy van, hogy nincs még ilyen szakasz Magyarországon, ahol ennyiszer meg kell állni az autósnak, és komoly pénzt kell fizetni. Mi már azért, ez a kormányzat, Katona Kálmán úr vezetésével odáig jutottunk, hogy sikerült az ország egy szakaszán az autópályadíjat valamelyest mérsékelni. Tudom, hogy rengeteg még a tennivaló, de mérföldeket végigcsinálni azonnal és rögtön nem megy.

A vasútfejlesztés valóban kell, de hogy milyen lehetőségeket és helyzetet örököltünk, csak elmondanám, hogy a Budapest-Szeged közötti 7:59-es vonaton, a reggeli járat esetében, úgy ülünk, állunk a vonaton, egymás lába ujján, mint a heringek, úgy kell ott létezni. Az öntudattal az önök szakszervezeti vezetőik által sztrájkra buzdított csapat nem igazán a munkával volt az idén sem elfoglalva. A vasút témája rendkívül fontos, és ez nagy pénzeket fog felemészteni, de a kormányprogram szerint ez menni fog.

A Tisza hajózhatóságáról annyit, hogy szerencsés módon ez majd a tervekben fog szerepelni, és reményeink szerint nemcsak a dunai közlekedés lesz majd felgyorsítva ebben a ciklusban is, hanem a Tisza hajózhatósága is.

Köszönöm a türelmet.

Forrás: parlament.hu