DR. WIENER GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Ma már harmadik napja folytatjuk a vitáját a Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetési törvényjavaslatának, és ráadásul - mint ezt már egy tavalyi hozzászólásomban is megjegyeztem - nem témák szerint szakaszolva, hanem nagy összevisszaságban, megfelelő belső rend nélkül. Ennek következtében elkerülhetetlen az, hogy a felszólalások számos átfedést tartalmazzanak, jelentős legyen az ismétlések száma. Mindez az én hozzászólásomban is elkerülhetetlennek tűnik. (Varga Mihály: Jövőre megcsináljuk!) Igen, egyetértek azzal, amit a pénzügyi államtitkár úr mond, mert jobb lenne a vita menete szempontjából is.
Az alapvető témaköröm - akárcsak tavaly - az önkormányzatok költségvetése.
(14.10)
Ebben a kérdéskörben nagyon éles, nagyon heves vita zajlott le ebben a Házban, sajnos a résztvevők egy jelentős része már nem tartózkodik a teremben.
Elsősorban azzal foglalkoznék, milyen szerepet játszik az önkormányzati költségvetés a gazdaság egészében, milyen részarányt képvisel abban. Ezt követően kitérnék a személyi jövedelemadóval kapcsolatos, hosszadalmasan tárgyalt vitatémára. S végezetül azt is érinteném, hogyan viszonyulunk a jövőben az önkormányzatokhoz, mi vár 2001-ben, 2002-ben az előttünk lévő törvényjavaslat irányszámai szerint erre a szférára.
Tavalyi hozzászólásomban azt hangsúlyoztam, hogy évről évre csökken a hozzáadott értékből, a GDP-ből való részesedése az önkormányzati szférának. Meg kell állapítanom, hogy 1999-ben - a várható adatok szerint - nem csökkenés, hanem növekedés történik. Ennek azonban nem az az oka, tisztelt képviselőtársaim, hogy az önkormányzatok helyzete javult, hanem az, hogy a várt növekedésnél jóval kevesebb lesz az, ami ma előreláthatónak tűnik. Ennek következtében a tavalyi előirányzat szerinti 11,86 százalékos részesedés - ha helytállóak a várható adatsorok az előttünk lévő törvényjavaslatban - 12,46-12,47 százalékra emelkedik. Ennek következtében az a látszat keletkezhet, hogy az önkormányzatok, ha nem is kerülnek javuló pozícióba, de legalábbis egyfajta szinten tartást el tudnak érni.
Számos hozzászólás foglalkozott azzal a kérdéssel: miként alakul a központi költségvetési szervek támogatásának és az önkormányzatok támogatásának egymáshoz való viszonya. E kérdéskörben én is az Állami Számvevőszék véleményéhez nyúlnék vissza, mégpedig az önkormányzati költségvetéssel foglalkozó 3. számú füzet 1. számú mellékletéhez, amely reálértékben is és nominálértékben is nagyon jó, nagyon hasznos adatokat tartalmaz. Ha azt nézzük, hogy a központi költségvetési szervek támogatása az 1999-es várható adatok, illetőleg a 2000-es előirányzat szerint hogyan alakul reálértékben, akkor azt tapasztaljuk, hogy egy 13 százalékos növekedés volt '99-ben - ez egy kerekített adat -, és szintén egy 13 százalékos növekedéssel számolhatunk 2000-ben. Ezzel szemben az önkormányzatok összes támogatása plusz szja-bevétele együttesen 1999-re reálértékben mínusz 1,2 százalékos adatot mutat, 2000-re pedig 0,3 százalékos lesz a növekedés.
A pénzügyminisztériumi politikai államtitkár úr már lefolytatott egy vitát Lamperth Mónika képviselőtársammal arra nézve, hogy itt csökkenés vagy növekedés történt-e, 8,9 százalékot vagy pedig 6,3 százalékot kell-e figyelembe vennünk akkor, amikor az összes támogatásnak és az szja-nak az önmagához viszonyított növekedését vizsgáljuk. Ha nagyon alaposan megnézi valaki a fejezeti részeket is, s azon belül a 11/141. táblázat utolsó sorát, akkor a számvevőszéki véleményben szereplő 6,3 százalékos emelkedéssel saját maga is találkozik. Ennek következtében ezt egy reális, mind a pénzügyminisztériumi, illetőleg kormány-előterjesztésben, mind a számvevőszéki véleményben szereplő adatnak kell tekintenünk. Attól megkímélném mind a tisztelt rádióhallgatókat, mind képviselőtársaimat, hogy elmondjam: hogyan lehet a 8,9 százalékot is kihozni, illetőleg a 6,3 százalékot is megállapítani, a dolog lényege az, hogy a bázis tér el egymástól az eltérő számítások esetén.
Balsay István képviselőtársam utalt arra, hogy nagy a zavar az önkormányzati költségvetés terén, s ezt az is fokozza, hogy igen sokféle számításra nyílik lehetőség, hiszen 1999-es eredeti előirányzattal, 1999-es eredeti mínusz zárolt előirányzattal és 1999-es várható adattal is számolhatunk, és mindegyik esetében eltérő lesz a növekmény; nem lesz azonban jelentős reálérték-emelkedés, még akkor sem, ha a saját bevételeket is figyelembe vesszük. Ismét idézném a Számvevőszék jelentését; a Számvevőszék jelentése egyértelműen megállapítja azt, hogy az önkormányzatok reálértékben csökkenő bevétellel kell hogy számoljanak, szó szerint idézem: "Az önkormányzati gazdaság egészére igaz így az a megállapítás, hogy az ellátandó feladatokat az optimistább inflációs elvárások teljesülése esetén is reálértéken csökkenő bevételekből kell megoldani."
A szocialista frakció részéről természetesen nem tartjuk reálisnak azokat a számításokat, amelyek 6-7 százalékos inflációt várnak, nyilván nem az a célunk, hogy az inflációs várakozásokat fokozzuk, de utalnunk kell arra, hogy egy 8 százalékos áremelkedés tűnik ma reálisnak. Ez egyébként nem a magyar kormány hibája, elsősorban a nemzetközi következmények miatt ez a helyzet, az olajár alakulása és egyéb tényezők gyakorolnak ilyen hatást, ezen túlmenően - sokan mondták már - a mezőgazdasági áralakulás is várhatóan kérdésessé teszi a 6 százalékos infláció lehetőségét, realitását. Ilyenkor viszont egy kormánynak az lenne a feladata, hogy több alternatívát dolgozzon ki - miként erre egyébként a nyugdíjakkal kapcsolatosan már utalt a pénzügyminiszter úr -, tehát legyenek 6-7 százalékos inflációra tervezett támogatások, de legyenek olyan alternatívák is, amelyek akkor lépnek életbe, amikor kitűnik, hogy az infláció nagyobb mérvű lesz, és ebben az esetben indexálják az önkormányzatok támogatását.
Most áttérnék a személyi jövedelemadó problémájára. Nem kívánnám megismételni az eddig elhangzott érveket, csupán egyetlenegy összefüggést emelnék ki: a személyi jövedelemadó alapvető sajátossága, hogy ez az önkormányzatok egyetlen igazi, dinamikusan növekvő bevételi forrása. Meg kell nézni a táblázatokat, azokból ez teljes egyértelműséggel nyilvánvalóvá válik.
Ám az is nyilvánvalóvá válik ezzel összefüggésben, hogy mi a döntő oka annak, hogy a személyi jövedelemadóból származó bevételt egybeépítik a támogatások, hozzájárulások rendszerével: az a döntő oka, hogy a dinamikusan növekvő személyi jövedelemadó-bevétel eredményeként, ezen összeépítés nyomán lehetőség nyílik arra, hogy a normatív hozzájárulások, támogatások összege ne növekedjen, sőt a 2000. évben az 1999-es várhatóhoz képest még nominálértéken is 0,2 százalékos csökkenés lehetséges, ha pedig a '99-es előirányzatot nézem, akkor 0,14 százalékos növekedés van a normatív hozzájárulások és támogatások esetében; s amikor átirányítjuk, átcsoportosítjuk az szja-ból származó bevételt a normatív támogatásokba, akkor lényegében megakadályozzuk, hogy ezen dinamikus bevétel a szféra egészének a pozícióit megjavítsa.
Ez különösen akkor válik nyilvánvalóvá, amikor a 2001-2002. évek irányszámait is megtekintjük, mert a GFS-rendszerben számított bevételek növekedése 2001-re 2000-hez képest 1,62 százalék, 2002-re pedig 2001-hez képest 1,98 százalék. Ha az összes bevételt nézem, akkor minimálisan eltérő százalékos növekedéseket tudunk megállapítani, de a növekmény ilyenkor is 2 százalék alatt marad, ez pedig teljes egyértelműséggel jelzi, hogy az önkormányzati szférából hosszabb távra jövedelemkivonás történik, mégpedig egy olyan helyzetben, amikor a magyar gazdaság általános, gyors növekedésével számol a kormány, bizonyos értelemben még gyorsabb növekedéssel, mint ami reálisnak tűnik.
(14.20)
Varga Mihály államtitkár úr és mások is felvetették, hogy hogyan lehetséges tíz-tizenöt oldalban alternatívát állítani egy kétezer oldalas dokumentummal szemben. Megítélésem szerint az a mondat, hogy az önkormányzatok részesedését növelni kell, hogy 30 milliárd forint pluszt kellene számukra biztosítani a túldotált központi költségvetési szervekkel szemben, hasznosabb, mint egy fél oldal arról, hogy miért nem növekedhetnek a dologi kiadások vagy egy oldal arról, hogy hogyan kell 5 százalékos keretből 8,25 százalékos növekedést elérni.
Még egyetlenegy megjegyzés; Balsay István és Buza Attila képviselőtársaim már nincsenek jelen, ők vetették fel a gázközművagyon problémáját. 1990-94 között e téren semmi nem történt, 1995-ben történt egy részvényátadás, amit utóbb az Alkotmánybíróság nem tartott teljesen alkotmányosnak, de azért mégiscsak volt egy átadás. 1999-ben semmi nem történt ezen a téren, és az előttünk lévő törvényjavaslat 2000-re sem mond semmit. Úgy vélem, ha valami mégis történne, azt éppúgy beszámítanák forrásként az állami hozzájárulásba, mint ahogy az az szja esetében is történik. Tehát az önkormányzatoknak mindezen tényezőket figyelembe véve együttesen kell a törvényjavaslatot és a várható hatásokat értékelni. Buza Attila és más képviselőtársaim lehetnek elégedettek, de valamennyi önkormányzati szövetség, még a Gémesi György által vezetett is nagyon elégedetlen.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés