HALÁSZ JÁNOS (Fidesz). Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Mindig örömmel hallgatom Béki Gabriellát, amikor ilyen témákról beszél, de sosem adódik az a helyzet - de ez nem baj, mert van alkalmunk megbeszélni -, hogy ne kelljen megjegyzést fűzni hozzá. Igyekszem szakmai megjegyzéseket fűzni az ő mondandójához.
Az első arról szól, hogy a kormányok eddig mindig civilbarátnak mondták magukat, és Béki Gabriella elmondta, hogy az ő véleménye szerint melyik kormány volt leginkább civilbarát. Ez nagyon vitatható megjegyzés volt, és szerintem ez nem így van. A véleményem szerint rengeteg adat mutatja azt, hogy a mostani polgári kormány már a jellege miatt és a közösségiség értékeinek megfogalmazása fontossága miatt is milyen nagy szerepet tulajdonított a civil szervezeteknek, a polgári kezdeményezéseknek.
A tavalyi költségvetésben a korábbi 5 milliárd forint után rögtön az első évben több mint 6 milliárd forint jutott nevesítve a szervezeteknek, pályázati és egyéb lehetőségeken keresztül.
Ezt a bázist megőrizve, az inflációt összességében tartva lehet az idei költségvetésben is nyomon követni a civil szervezetek működési támogatását. Az, hogy bizonyos szakmai törvényeket meghoztak 1994 és 1998 között, nyilván annak volt köszönhető, hogy a magyar civil társadalom fejlődött, és kikövetelte nagyon helyesen ezt, illetve eljutott fejlődésében oda, hogy már régen szükség volt ezekre a törvényekre.
Ez nem feltétlenül érdem, de mindenképpen fontos dolog, hogy foglalkozott vele az előző ciklus, ezt nem is szeretném vitatni, és nagyon örülök, hogy ez akkor úgy történt, hogy e törvényeket a Ház széles támogatással fogadta el. Ugyanezt a gyakorlatot szeretnénk követni a törvénykezésben és más tekintetben is, de a támogatások tekintetében felhívom a figyelmét arra az emelkedésre, amely bekövetkezett most, 1998 után.
Köszönöm figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés