DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! A La Fontaine-mesék végén szerepelt egy kifejezés: moralité, amelyet talán erkölcsi tanulságként lehetne lefordítani.
A szerző ugyanis minden mese végén összefoglalta azokat a tanulságokat, amelyeket ezekből a mesékből leszűrhettünk. Azt gondolom, hogy ha ennek a meglehetősen szomorú történetnek a tanulságait most együtt próbálnánk megfogalmazni, akkor talán ebben a mondatban itt, ami a moralité és a kettőspont után következik, valami olyasmit mondhatnánk el, hogy talán öncélú konfliktusok gerjesztése helyett mindnyájunknak arra kellene törekedni, hogy a megoldás lehetőségeit együtt keressük még a reménytelen vagy legalábbis reménytelennek látszó helyzetekben. Úgy gondolom, hogy veszíteni ezen nemigen lehet, nyerni viszont annál inkább. Talán még nem késő mindezt megpróbálni.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés