DR. FÓNAGY JÁNOS gazdasági minisztériumi államtitkár: Tisztelt Képviselő Úr! Az ön által említett, egyébként valóban nyomós érvek késztették a kormányt egy évvel ezelőtt is arra, hogy ennek a rendeletnek a végrehajtását egy évvel halassza. Akkor is és most is úgy gondolom, azt kell mondanom, hogy az elsődleges kormányzati feladat és érdek abban van - bár úgy gondolom, ebben az árucsoportban nem 1 millió őstermelő, hanem ennél lényegesen kevesebb érintett, de ezek száma sem elhanyagolható számunkra -, hogy ezeket az őstermelőket abban segítsük, hogy ezeknek a feltételeknek eleget tudjanak tenni, hogy az élelmiszer-előállítás és egyéb tevékenységük területén mind a nemzetközi, mind a hazai normákat tartani tudják.
Ezért én magam is arra kérem személy szerint önt is és az ön által képviselt frakciót, hogy ebben legyenek szívesek segítségünkre lenni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés