DR. HENDE CSABA igazságügyi minisztériumi államtitkár, a napirendi pont előadója: Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Hazánk nemzetközi szerződésekkel törekszik rendezni a bíróságok és más igazságügyi szervek közötti együttműködést. Ebbe a folyamatba illeszkedik a Magyar Köztársaság és az Egyiptomi Arab Köztársaság között 1996. március 26-án aláírt polgári jogsegélyegyezmény. Az egyezmény szabályozza a magyar és az egyiptomi bíróságok és igazságügyi hatóságok közötti jogsegélyforgalom kereteit és feltételeit.

A bíróságok hivatalos iratok kézbesítése, valamint a bizonyításfelvétel vagy más ajánlási cselekmények foganatosítása iránt jogsegélykérelmeket intézhetnek egymáshoz, és ennek során a központi igazságügyi szervek útján érintkeznek egymással. Az egyezménynek köszönhetően a jogsegélyforgalomban az egyébként jelentős időveszteséggel járó diplomáciai út betartására a jövőben nem lesz szükség.

Kiemelendők az egyezmény azon rendelkezései, amelyek a bírósági határozatok kölcsönös elismerését és végrehajtását teszik lehetővé. E szabályozási tárgykörök alapján is láthatjuk, hogy az egyezmény szervesen illeszkedik meglévő kétoldalú jogsegélyegyezményeink sorába.

Az egyezményt egyébiránt az Országgyűlés a 45/1999. számú országgyűlési határozatával már megerősítette.

Kérem a tisztelt Országgyűlést, hogy a törvényjavaslatot elfogadni szíveskedjék. Köszönöm. (Taps a Fidesz és az MDF soraiból.)

Forrás: parlament.hu