PÁL BÉLA (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! A fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló törvény 92. § (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a hivatásos állomány tagja a folyamatos és átlagon felüli fizikai, pszichikai igénybevételéből származó egészségkárosodás megelőzése, illetve fizikai állóképességének megőrzése céljából a 90. § (2) és (3) bekezdése szerint pótszabadságon felül külön pótszabadságra jogosult, amely 10 munkanap a fokozottan veszélyes, nagyfrekvenciás és ionizáló sugárzásnak, illetőleg mérgezésnek, valamint biológiai anyag feldolgozása közben fertőzés veszélyének kitett, továbbá föld alatti létesítményekben, mesterséges és klimatikus viszonyok melletti beosztásokban.

Ugyanakkor az e munkaterületeken foglalkoztatott polgári alkalmazottak, így Veszprémben és Veszprém megye néhány olyan településén, ahol honvédségi létesítmények vannak, ebben a kedvezményben - tehát a pótszabadságon felüli pótszabadságban - nem részesülnek.

Kérdezem tehát az államtitkár urat arról, hogy lát-e lehetőséget arra, hogy a honvédségnél fokozottan veszélyes munkakörben foglalkoztatott polgári alkalmazottak is kapjanak pótszabadságon felül is pótszabadságot.

Köszönöm a figyelmét. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu