BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Először Keller László képviselő úrnak szeretnék válaszolni arra a felvetésére, ami a mondandóm egy részének ellentmondására igyekszik a fényt rávilágítani. Valóban ellentmondásos az a tény - ezzel én is egyetértek -, hogy egy finanszírozási rendszer a részére biztosított pénzügyi keretet nem lépi túl, ugyanakkor többet kér magának. Az a tény, hogy ezt a keretet nem tudta túllépni 1998-ban, és várhatóan nem lépi túl 1999-ben sem, azt jelzi, hogy maga a finanszírozási rendszer, maga a kialakított struktúra nem volt megfelelő.
Itt nemcsak a heterogén finanszírozási elvre gondolok, ami sajnos a gyógyfürdő-szolgáltatások terén eddig működött, hanem arra is, ami a gyógykezelések felírására vonatkozott. Ha magának a gyógyfürdőnek nem volt az OEP-pel szerződése arra, hogy ott egy reumatológus legalább tíz órában szakrendelést folytasson, akkor az oda beutaló nélkül érkezett betegeket el kellett küldenie vagy a legközelebbi városba, ahol ilyen típusú szakrendelés volt, vagy magába abba a városba, ha a gyógyfürdő olyan szerencsés szituációban volt, hogy egy városi rendelőben meg tudták tenni ezt a vizsgálatot, és ez alapján felírták a gyógykezelést.
Arról nem is beszélek, hogy az előző kormányzat drasztikusan több mint a felére csökkentette azokat a gyógykezeléseket, amelyeket az Országos Egészségbiztosítási Pénztár támogatásával lehetett igénybe venni, ami nyilván drasztikusan csökkentette azoknak a polgároknak a számát, akik ezt igénybe tudták venni, hiszen térítés ellenében ez az inaktív réteg, amelynek nagy része ezt alkalmazza, nem tudja megfizetni támogatás nélkül. Ez az a két dolog, ami nem tette lehetővé a gyógyfürdők számára ez idáig, hogy a számukra biztosított költségvetési keretet túllépjék.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés