BÁNKI ERIK (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Abban az esetben, Keller úr, ha nem lesz elég a forrás a gyógyfürdő-szolgáltatások finanszírozására, olyan nagy baj még nem keletkezik, hiszen ez a kategória, tehát a gyógyfürdő-szolgáltatások sora felülről nem korlátos. Én azt mondtam, hogy csak józan előrelátást kíván az, hogy emeljük meg ennek a felhasználási keretnek a felső határát, mert szeretnénk ahhoz tartani magunkat - mármint a gyógyfürdők tekintetében -, hogy mi, hogy úgy mondjam, a költségvetéssel szorosan összhangban dolgozva az előre megállapított célirányzat összegét vesszük csak igénybe, és ezzel nem állítjuk váratlan feladat elé a Pénzügyminisztériumot, és nem kell majd év végén azzal foglalkozni, hogy hogyan találnak pótlólagos forrásokat az itt keletkező hiányhoz. Tehát elvileg nincsen ebben probléma.
Azt gondolom egyébként, a bizottságok azért nem támogatták ezt a javaslatot, mert a gyógyfürdő-szolgáltatásokban keletkezett bevételek és ezeknek az idegenforgalomra gyakorolt hatása, ennek az adóbevételi többlete a költségvetés vonatkozásában nem mindenki számára egyértelmű dolog, és azok, akik nem dolgoznak ebben a szakmában, nem feltétlenül látják át ezt a szituációt. Én tehát azt gondolom, hogy még nincs elveszve a dolog, nyilvánvalóan a parlament bölcsességére van bízva, hogy majd hogy dönt a zárószavazás során.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés