DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Mivel felszólíttattam arra, hogy szóljak néhány szót az előző ciklusban folytatott alkotmányügyi bizottsági munkáról, illetőleg a Házszabállyal kapcsolatos munkáról, ezt szívesen megteszem, annál is inkább, mert úgy érzem, ha a magyar parlament működésében groteszk, abszurd vagy kifelé nagyon nehezen vállalható elemek be fognak kerülni, ez nagyon nagy mértékben annak köszönhető, hogy a mostani ciklusban a parlament eltért az előző ciklus gyakorlatától. Az előző ciklusban ugyanis annak ellenére, hogy a kormányzó pártoknak 72 százalékos többségük volt, a Házszabályhoz ennek a többségnek a birtokában - egy alkalmat leszámítva - nem nyúltak hozzá. De hogy ez az egy alkalom sem volt igazán súlyos alkalom, ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy a mostani kormánypártoknak nem az volt az első dolga az Országgyűlés megalakulása után, hogy javasolják, hogy térjünk vissza az akkor általuk védelmezett rendszerhez, hanem maguk is jónak és indokoltnak tartják az akkori változást.

(20.40)

Az akkori ügyrendi kérdésekkel megbízott bizottságban azt a gyakorlatot alakítottuk ki, hogy minden egyes ügyrendi kérdésben egy négytagú, két ellenzéki és két kormánypárti képviselőből álló előkészítő bizottság terjesztette elő a javaslatokat; ennek volt köszönhető, hogy egy kezemen meg tudom számolni azokat az eseteket, amikor a négy év alatt nem egyhangú határozattal foglalt állást a bizottság, és összesen egy esetben fordult elő, hogy az alkotmányügyi bizottság Házszabályt értelmező döntését valaki megtámadta - ez az MDNP-frakció megalakulásakor történt. Ezen kívül minden más esetben a Ház teljes mértékben tudomásul vette az akkori döntéseket.

Miért tartom ezt fontosnak? Azért tartom fontosnak, mert az Országgyűlésben az egyes kérdések kapcsán - szociálpolitika, gazdaságpolitika, honvédelem, külpolitika és a többi kérdéseiben - lehetnek éles viták a különböző politikai irányzatok és pártok között, de az Országgyűlés működése tekintetében az lenne a célszerű, ha konszenzussal születnének a döntések. Így született konszenzussal 1994-ben a Házszabály. Ez alól a konszenzus alól egyedül a Kisgazdapárt volt kivétel, így is több mint 90 százalékos szavazataránnyal fogadta el az akkori Országgyűlés a Házszabályt.

Rátérve a mostani házszabály-előterjesztésre, azt fogom kifejteni, hogy az akkori konszenzus helyes volt a parlamenti frakciók létszámaránya tekintetében, és azt fogom kifejteni, hogy helytelen az eltérés az akkori konszenzustól, tehát a tizenöt fős szabálytól való eltérés, és a frakcióalapítás tíz főre csökkentése.

Mi volt a tizenöt fős frakcióalapítási konszenzus alapja? Alapja volt egyfelől a tapasztalat 1990 és '94 között, amely a parlament működését rendkívüli mértékben megnehezítő helyzeteket idézett elő. Ebben a teremben talán egyedül Gyimóthy képviselő úr emlékezik vissza arra, hogy a Kisgazdapárt frakciója milyen megpróbáltatásokon ment át 1990 és '94 között, amikor 1992. február 21-én megszűnt a Kisgazdapártnak a frakciója, majd pár hétig úgy tűnt - Ugrin Emese képviselő asszony átigazolásával -, hogy újra remény nyílik arra, hogy lesz a Kisgazdapártnak frakciója, majd a nyár végére újra szétesett ez a remény. 1994 márciusában megalakult az Egyesült Kisgazdapárt frakciója, amely három hónapos működés után megszűnt - és sorolhatnám a további problémákat.

Ez volt az egyik elem, amely a tizenöt fős frakcióalapításnál befolyással bírt, de nem ez volt a döntő elem. A döntő elem a parlament működőképességének a kérdése volt. Nevezetesen: hogyan tudjuk úgy megszervezni a parlament munkáját, hogy ne aprózódjon fel a parlament kicsiny frakciókra, amelyek adott esetben a háttérben való összejátszásukkal, tulajdonképpen a választói akaratot is megtorpedózva, olyan kooperációt alakítanak ki, amely irreális helyzetet teremt a parlamentben? Ez a gondolat nem volt új a rendszerváltás során. Ez a gondolat vezérelte 1989-ben az Ellenzéki Kerekasztalt is, amikor úgy döntött - szemben például a lengyel vagy a cseh megoldással -, hogy 4 százalékos bejutási küszöböt határoz meg a választási rendszerben és egy bonyolult jelölési rendszert, aminek az lett a következménye, hogy néhányak szerint méltánytalanul, néhányak szerint antidemokratikusan, de a választásokon induló pártok 90 százalékát kiszelektálta ez a rendszer a parlamentbe jutásból.

Ezt aztán '94 végén, még a legelső ciklusban 5 százalékra emelték fel, éppen az MDF, az akkori legnagyobb kormánypárt indítványára. Ez az 5 százalék végső soron érdemben nem érintett egyetlen pártot sem, de érinthetett volna, tehát lehetett volna olyan párt, amelyik '90-ben megfelel a bejutás küszöbeinek, '94-ben pedig nem felel meg; ez a helyzet csak a választók akaratából nem fordult elő.

Amikor '94-ben megalakult a parlament, utána voltunk egy olyan időszaknak, amikor sok frakció működött, és láttuk ezek diszfunkcionális hatását. Ezért úgy döntött az akkori Országgyűlés - megint mondom, több mint 90 százalékos többséggel -, hogy nem a választói akarat oldaláról, hanem a parlament működőképessége oldaláról fogalmazza meg a frakcióalakítás küszöbét. Ráadásul az akkori tizenöt fős létszám nem önkényes volt, hanem az akkori parlamenti bizottsági számhoz igazodott - a parlament állandó bizottságainak a száma akkor nem érte el a tizenötöt.

Felteszem a kérdést a tíz fő mellett kardoskodó képviselőtársaimnak, hogyan lesz egy tízfős frakciónak a jelenleg létező huszonkét állandó bizottságban reális képviselete, miközben a Házszabály, illetőleg a képviselők jogállásáról szóló törvény azt mondja ki, hogy egy képviselő maximum két bizottságban foglalhat el tiszteletdíjas állást; de itt nem a tiszteletdíj az érdekes, hanem az, hogyan lesz valaki egyszerre három helyen jelen. Miközben az ilyen frakciónak még a helyettesítése sem oldott meg, hacsak nem úgy gondolják az előterjesztők, hogy majd a kormánypárti képviselőknek adnak helyettesítési megbízást az ilyen kis frakciók képviselői, és ezáltal az objektíve, fizikailag jelen lenni nem tudó képviselő automatikusan a kormánypártokat erősíti majd a bizottsági szavazásnál.

Amikor a mostani többség, szerintem helytelenül, huszonkettőre emelte fel az állandó bizottságok számát, és amikor rendszeresen megnyitja az utat olyan törekvéseknek, hogy még újabb és újabb állandó bizottságok alakuljanak meg, akkor e bizottságok működésének komolysága szempontjából végig kell gondolni, hogy mekkora frakciók lehetnek optimálisak. A magam részéről elfogadható logikának tartom, hogy a legkisebb frakciólétszám fő szabály szerint az állandó bizottságok számával azonos legyen; illetőleg ehhez kisegítő szabályként fogalmazódjon meg az, hogy természetesen minden 5 százalékot elnyerő pártnak rendelkeznie kell frakcióval a parlament megalakulásánál, tehát rájuk ez a fő szabály nem vonatkozna.

Szeretném feltenni azt a kérdést is, hogy foglalkozott-e az Alkotmánybíróság a tizenöt fős frakciólétszám elfogadhatóságával vagy sem. Az álláspontom szerint igen. Az álláspontom szerint akkor, amikor az Alkotmánybíróság a Házszabály 17. § (1) bekezdését, amelyik a frakció megszűnésére vonatkozik, nem helyezte hatályon kívül, ezzel kifejezésre juttatta, hogy számára a tizenöt fős frakcióhatár elfogadható. Abszurdnak tartom azt az érvelést, hogy az Alkotmánybíróság azért nem helyezte hatályon kívül a 17. § (1) bekezdését, mert nem vette észre, hogy benne van a Házszabályban. Tisztelt Képviselőtársaim! Ez egy komolytalan érvelés. Az Alkotmánybíróság ebben a 27/1998-as határozatában hatályon kívül helyezte a 15. § (1) bekezdését, a 31. §-t, a 32. §-t, a 33. §-t, a 35. § (2) bekezdését, a 36. § (4) bekezdését. Ilyen alapos, kiterjedt munka után a tizenegy alkotmánybíróból és a több tucat szakértőből álló stábból senki nem vette volna észre, hogy a 17. § (1) bekezdése is benne van a Házszabályban? Én nem becsülném le ennyire az Alkotmánybíróságot!

Meg kell mondanom, hogy meglehetősen furcsának tartom - legalábbis a magyar jogszabályok alapján - azt a keretes megjegyzést, ami a Házszabály szövegéhez kommentárként hozzá van fűzve, hogy ez a szakasz nem alkalmazható. A jogalkotási törvényben nem ismerek olyat, hogy egy szerkesztő beírhat egy házszabályba. Ha ezt az Alkotmánybíróság hatályon kívül akarta volna helyezni, ha azt akarta volna, hogy ezt a szabályt ne alkalmazzák, akkor hatályon kívül helyezte volna, ebben őt senki nem tudta volna megakadályozni.

Tisztelt Képviselőtársaim! Mindezek alapján az a leghatározottabb meggyőződésem, hogy az 1994-ben konszenzussal megfogalmazott tizenöt fős szabály mind az Országgyűlés működőképességével kapcsolatban, mind az Országgyűlés iránt felelősséget érző politikusok szempontjából elfogadható és fenntartandó állapot, mind az Alkotmánybíróság álláspontja szerint is elfogadható, fenntartható álláspont.

(20.50)

Miért kell ettől a szabálytól eltérni? Meggyőződésem szerint ennek szakmai indoka nincs, csak politikai indoka. Itt szeretném felhívni a figyelmet arra, hogy a mai vitában már ketten is idézték az Alkotmánybíróság határozatának egy mondatát. Ez a határozati mondat, amit a Fidesz vezérszónoka is idézett, nem az indokolásban szerepel, hanem az Alkotmánybíróság határozatának rendelkező részében. Ez a szöveg így szól: az 5 százalékos küszöböt meghaladó, de a frakcióalakítás határát el nem érő párt képviselőcsoportjának létrehozásához és működéséhez - erre a szóra szeretném felhívni az önök figyelmét, nemcsak a megalakulásához, hanem folyamatos működéséhez - szükséges létszám a párt képviselőinek az Országgyűlés alakuló ülésekor meglévő szám. Ez az alkotmánybírósági döntés konstituálta egy olyan frakciónak a létezését, amely nem érte el a Házszabályban szereplő tizenöt fős határt, a létszáma alatta van a jelenleg is hatályban lévő Házszabály 17. § (1) bekezdésében meghatározott létszámhatárnak. Az Alkotmánybíróság ezen döntése alapján megalakulhatott, de az Alkotmánybíróság ezen döntése alapján ennek a frakciónak meg kellett volna szűnnie, amikor az Országgyűlés alakuló ülésekor meglévő létszám lecsökkent.

A jelenlegi helyzetben ezt a frakciót pusztán a kormánytöbbség alkotmánybírósági döntéssel ellentétes jogszabályi értelmezése tartja fent, tartja működésben, és természetesen csak addig, amíg a kormánytöbbség így látja jónak. Ez sajátos helyzetet teremt, ami majd nyilván a magyar politikatörténetbe érdekes fejezetként fog bevonulni, hogy hogyan történhet valahol a világon egy parlamentben az, hogy az az ellenzéki párt addig működik, amíg a kormánytöbbség ezt jónak látja. Ez mindenesetre tanulságos.

Szeretném még arra is felhívni a figyelmet, hogy az előterjesztő azzal érvelt, hogy azért kell tíz főben megállapítani ezt a szabályt, mert ha tíz főnél magasabban állapítjuk meg, akkor az úgymond "alkotmányellenes helyzet könnyebben állhat elő". Lehet, hogy nem ugyanarról az előterjesztésről vitatkozunk, de az az előterjesztés, ami az én kezemben van, és a H/1663. számot viseli, az 1. §-ban a Házszabály 15. §-át úgy módosítja, hogy beletesz a Házszabály 15. §-ába egy (2) bekezdést, amely így szól: "Képviselőcsoportot alakíthatnak az Országgyűlésben listán mandátumot szerzett, ugyanannak a pártnak a képviselői akkor is, ha számuk az (1) bekezdésben meghatározott számot nem éri el, feltéve, ha ehhez a képviselőcsoporthoz valamennyien csatlakoznak." Ezt korrekt szabálynak tartom. Ha ez a szabály benne van az előterjesztésben, akkor függetlenül attól, hogy a 15. § (1) bekezdésben 15-ös, 30-as vagy 386-os szám szerepel a frakcióalakításhoz, nem jöhet létre alkotmányellenes helyzet, mert az a frakció, amelyik eléri az 5 százalékos küszöböt, a (2) bekezdés szabálya alapján automatikusan frakciót alakíthat.

Legfeljebb a frakció megszűnésének szabályainál lehet gond, ezért tartom azt fontosnak, hogy az (1) bekezdésben ésszerű szám legyen, olyan ésszerű szám, amely politikai pártok konszenzusát tükrözi. Ez a konszenzus létezett, ehhez a konszenzushoz az SZDSZ a mai napig is tartja magát. Ennek a konszenzusnak a fenntartásával, pusztán a (2) bekezdés beiktatásával az Alkotmánybíróság ítéletében megfogalmazott valamennyi követelménynek az új Házszabály maradéktalanul megfelel. Ilyen tekintetben Kóródi Mária képviselő asszonnyal együtt módosító indítványt is nyújtottunk be, tehát olyan rendelkezés is lesz az önök asztalán, amely a '94-es konszenzust, a tizenöt fős frakciólétszámot fenntartva az 5 százalékot meghaladó, de a tizenöt fős frakcióalakítást el nem érő frakció problémáját kezelve rendezi a kérdést.

Miért tartom problémásnak a tízfős frakció bevezetését? Azért tartom problémásnak, mert miközben a tízfős frakció esetében ez a létszám felesleges az 5 százalékot meghaladó pártok problémáinak kezeléséhez, új problémát nyit meg azoknak a képviselőknek az esetén, amelyek olyan pártból indulnak, és kerülnek be egyéni listán, amely párt nem éri el az 5 százalékos küszöböt. Minél kisebb az (1) bekezdésben szereplő szám, annál több olyan frakció lehetséges, amely tíz egyéni képviselőből áll, és amely úgy jut be, hogy nem éri el a választásokon az 5 százalékos küszöböt, és ezzel olyan helyzetet teremt, amit egyébként a Házszabályunk lehetővé is tesz: az 5 százalékot meghaladó pártokkal egyenrangú frakcióként szerepel a parlamentben olyan párt, amely 1 vagy 2 százalékos támogatottságot kapott a listák alapján, de politikai megállapodás keretében egyéni kerületben tizenötnél több képviselőt tudott bejuttatni. Ha ide a tízes szám kerül be, akkor csak növeljük az ilyen frakcióknak a létszámát a mai szabályhoz képest, amit nem tartanék indokoltnak, nem tartanék védhetőnek sem, mert ez tulajdonképpen a választói akarat indirekt kijátszását jelenthetné.

Mindezek alapján összefoglalva, tisztelt képviselőtársaim, az Alkotmánybíróság döntése nyomán előállt helyzetet pár nap alatt egyszerűen és könnyen lehetett volna rendezni. A Házszabály szövegébe csak azt a rendelkezést kellett volna betenni, amely az 5 százalékot elért, de a tizenöt fős frakcióalapítási küszöböt el nem érő frakciók helyzetét rendezi. Ezt a problémát 1998 őszén minden további nélkül lehetett volna rendezni. Nem a szakmai megoldhatatlanság, hanem a politikai akarat hiánya okozta ezt a helyzetet.

Szintén a politikai akarat hiánya vezetett oda, hogy az Alkotmánybíróságnak azt a konzekvenciáját sem kezeltük, hogy a működéskor meglévő létszámhoz köti a frakció működését. Ez mindaddig nem volt probléma, amíg ebből a helyzetértelmezésből eredő új szituáció, a kéttagú frakció fel nem vetődött.

Az ellenzéki pártok közül azokat, amelyek döntéseik többségében a kormány ellen szavaznak, és a felszólalásaikban is általában a kormány ellen szólalnak fel, nagyon nehéz helyzetbe hozza, ugyanis az a helyzet áll elő, hogy vagy megszavazzák ezt a javaslatot, és ezzel legitimálják a kormánypártokkal együttszavazó ellenzéki párt létét, vagy nem szavazzák meg ezt a javaslatot, és ezzel fenntartják azt a szerintem alkotmánybírósági döntéssel ellentétes alkotmányértelmezést, ami tisztán a kormánypártok politikai érdekéből és még inkább a kormánypártoknak kiszolgáltatott frakció működését tartja meg. Ezért cserébe természetesen lehet, hogy le kell majd nyelni a kéttagú frakciók nagy számát.

Ebben a helyzetben mi azt a javaslatot tesszük, hogy térjünk vissza a konszenzushoz, ragaszkodjunk ehhez a konszenzushoz, és ezen konszenzus alapján az Alkotmánybíróság döntésével összhangban lévő helyzetet teremtsünk meg.

Köszönöm a figyelmüket. (Taps az SZDSZ soraiból.)

Forrás: parlament.hu