FONT SÁNDOR (MDF): Köszönöm a szót, elnök úr. A Magyar Demokrata Fórum nevében benyújtottunk egy olyan módosító indítványt, amely a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa 30 millió forintos működési keretének növelésére irányul. Azért tettük ezt - és szeretnénk, ha képviselőtársaink támogatásukról biztosítanának ebben -, mert a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának az idei évre 275 millió forint volt megállapítva.
A zárolások következtében azonban az idei évben 245 millió fog érvényesülni. A kormány pedig ezt a csökkentett összeget, ezt a 245 millió forintot tervezi a 2000. évre is a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának.
Tudjuk azonban, hogy a bor a tegnapi zárószavazás következtében jövedéki termék lesz a 2000. évtől. Ebben a jövedéki termékkörben a Hegyközségek Nemzeti Tanácsára külön, törvényi szinten kötelezetten előírt feladatot testálunk. Többek között olyat, mint a pincekönyv hitelesítése, a származási bizonylatok hitelesítése és egyéb pótlólagos feladatok.
Úgy gondoljuk, hogy ha törvényi szinten pótlólagos feladattal látjuk el a Hegyközségek Nemzeti Tanácsát, akkor nemhogy elvonni kell 30 millió forintot, hanem az idei évhez képest még növelni kellene.
Mégis, a szigorú költségvetést tudomásul véve, az indítványunk arra irányul, hogy legalább az idei évre tervezett összeget jövőre is kapják meg, és ez, mint említettem, 30 millió forint növekmény. Az eredeti indítványunkban a forrásoldalt meg szeretnénk változtatni kapcsolódó módosító indítványunkkal, egy célszerűbb forrásoldalt megtalálva, de a végcélt ugyanígy teljesítve. Szeretnénk, ha képviselőtársaink is támogatnák ezt. Természetesen ez a támogatási kérés nem öncélú, hiszen a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa egyik hírvivője és letéteményese a magyar bor jó híre elterjesztésének, ezáltal országképünk javításának.
Arra kérem képviselőtársaimat, hogy ezt támogassák. Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés