GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Mindössze annyit tennék hozzá, hogy valóban rendkívül fontos a jelenleg nyugdíjkorban levők ellátása, de ezt egy mondattal hadd intézzem el, mert már nagyon sokat beszéltünk róla, hogy a '98-as év jó gazdasági alapokat teremtett ahhoz, hogy '99-ben, az akkor hatályos nyugdíjtörvény szerint tisztességes nyugdíjemelést hajtson végre a kormány.
(10.50)
Ez nem történt meg, de most azt szeretném, hogy beszéljünk arról is, hogy mi lesz azzal a nemzedékkel, aki majd nyugdíjba megy. Tettünk olyan módosító javaslatot a 35. számú ajánlási pontban, ahol tisztelettel azt kezdeményezzük a kormánynál, hogy a magán-nyugdíjpénztári tagoknál állítsuk helyre a törvényben lévő eredeti 8 százalékos tagdíjat. Azt gondolom, hogy azt a több mint egymillió polgárt és nem polgárt, aki döntött arról, hogy az öngondoskodásban részt akar vállalni, nem lehet becsapni. Ők kötöttek egy szerződést, amikor elkezdték ezt a folyamatot.
Kérem az államtitkár urat, gondolják végig, hogy ezt az indítványt is támogassák. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés