KARAKAS JÁNOS (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Föltennék egy kérdést, hogy milyen egy jó módosító indítvány költségvetési témában? Megítélésem szerint olyan, amely gondol a jövendő EU-csatlakozásra, illetve a meglevő társadalmi igazságtalanságokat próbálja kiegyenlíteni.
(11.00)
Megítélésem szerint a Kovács László és Burány Sándor nevével fémjelzett alternatív MSZP-s, szocialista módosító csomag ennek a feltételnek eleget tesz. Miért? Azért, mert forrást teremt a nyugdíjak rendezésére, forrást teremt az oktatásra, a családok esélyegyenlőségének megteremtésére azzal, hogy a családi pótlék gyermekkedvezménnyel való megemelésére tesz javaslatot, és kiemel három fő területet: az egyik az önkormányzat, a másik az egészségügy, a harmadik az agrárium kérdése. Ez utóbbival szeretnék foglalkozni elsősorban.
Tudom azt, hogy rendkívül nehéz pluszforrásokat teremteni, rendkívül nehéz a nemzetgazdaság jelenlegi helyzetében támogatási lehetőségeket találni. Miért? Mindannyian tudjuk, hogy tíz év kellett ahhoz, hogy a rendszerváltás által elszenvedett és megélt gazdaságiteljesítmény-visszaesést korrigáljuk, és napjainkra érhettük el az 1989-90. évi szintet. Ugyanez az agrárgazdaságnál még rosszabb, mert jelenleg sem érte el még az agrárgazdaság az 1989. évi teljesítményszintet, sőt az 1990. évinek is csak a 70 százalékán áll. Mindenféleképpen foglalkozni kell, és pluszforrást kell adni az agrárgazdaságnak azért is, mert az EU-joganyag több tízezer oldalának fele csak a mezőgazdasággal foglalkozik. Azért kell még pluszforrásokat adni a mezőgazdaságnak, az agráriumnak, a vidéknek, mert valahol ezt egy egységnek kell tekinteni úgy, mint ahogy az EU-ban van, vagyis nemcsak egyszerű agrártermelésről van szó, hanem szó van a vidékről mint tájról, és szó van arról, hogy egy plusz megélhetési forrást is lehet teremteni ezek kiaknázásával.
Az a 47 milliárdos csomag, amelyet a Szocialista Párt ebben javasol, csak részben tesz eleget, hiszen ennél kétszer-háromszor többre lenne szükség, de tudjuk azt, hogy ennyire képes jelenleg a nemzetgazdaság. Persze azzal a fideszes véleménnyel nem érthetünk egyet, amelyik úgy szólt, hogy ha ilyen nehéz helyzetben van a nemzetgazdaság, akkor meg kell értenie az agráriumnak is, több áldozatvállalásra van szükség az agráriumban, hiszen az előbb említett számok miatt ez az agrárium már igen sok áldozatot, ez a vidék nagyon sok áldozatot hozott a rendszerváltásért, és azért, hogy jelenleg ebbe a gazdasági helyzetbe kerülhessen az ország. Ebben a 47 milliárdban milyen címeket neveztünk meg? Elsősorban fejlesztést, piacra jutási támogatást, illetve termelői közvetlen támogatásokat. Ezekkel szeretnénk segíteni a vidéket, az agrártermelést.
Szeretnék még egy szót szólni arról, hogy miért is lenne szükség az EU-csatlakozáson túl ennek a plusztámogatásnak a megadására. Túl azon, hogy az agrár-érdekképviseleti szervezetek, az agrártermelők összefogása egységesen követel tőlünk nagyobb támogatottságot, úgy érzem, nekünk is felelősséget kell vállalnunk. Ha ezt a lépést nem tesszük meg, akkor ez a nemzetgazdaság egészére és az ország minden lakosára kihatással lehet, hiszen azzal, hogy az elmúlt két évben szinte nem változtak a felvásárlási árak, a piaci árak, olyan helyzetbe kerültek az agrártermelők, ami már-már padlóra küldheti őket, és ha összeomlik a nemzetgazdaság, összeomlik az EU-csatlakozási esély is. Sőt, van egy másik dolog, ami szinte mindannyiunkat érint: most sok városinak jó a viszonylag olcsó élelmiszer, viszont ha összeomlik az agrárgazdaság, az olyan hirtelen inflációt, illetve élelmiszerár-emelkedést okozhat, ami, úgy érzem, egyikünknek sem lehet érdeke.
Jól tudjuk, hogy igazából ennek a javaslatnak - amit mi beadtunk - az elfogadása nem tőlünk függ, hiszen a koalícióé a kormányzati felelősség, de bízunk benne, hogy ezt a támogatottságot akár erre a 47 milliárdra is meg fogjuk kapni a koalíció részéről is.
Még egy területről szeretnék szólni, amit bár a mezőgazdasági bizottságban elbíráltak, de nagyon helyesen - mivel ez majd később a fejezeteket érintő - más bizottságban nem bíráltak el: ez egy 55 milliárdos garanciavállalási csomag, amely elősegíthetné a termelői konszolidációt. Már most szeretném felhívni a figyelmet ennek fontosságára, mert mindez az előbb említett 47 milliárdon túl segíthetné az agrártermelők és a vidék esélyhez jutását ahhoz, hogy immáron egyenjogú polgárként juthassanak ők is az EU-ba.
Arra kérném ismételten kormánypárti képviselőtársaimat és az államtitkár urat, hogy vegye figyelembe ezeknek az indítványoknak a hatását és ezeknek a nagyságrendjét, és támogassa a kormány. Mi a magunk részéről ígérhetjük azt, hogy ha kormánypárti részről olyan felkarolható indítvány lesz, amelyik hasonló a mi csomagunkhoz, akkor mi ezt a gesztust természetesen meg fogjuk adni, és nem azzal a céllal, hogy koalíciós feszültséget teremtsünk, hanem azzal, hogy segítsük egy-egy adott terület felzárkózását, segítsük valahol a társadalmi igazságosság érvényesülését.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés