FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Amit Karakas képviselő úr itt az utolsó gondolatában elmondott, meggyőződésem, hogyha a költségvetésben beállított főösszegekkel jól kufárkodunk, ha megfelelő módon kezeljük, és megfelelő garanciákat nyújtunk a megfelelő termelői körnek és a vállalkozóknak - kicsiknek, nagyoknak egyaránt -, ha megtaláljuk ezt a módot, akkor ez az összeg az európai uniós csatlakozáshoz és a magyar agrártermelők felzárkózásához is elég lesz; természetesen ehhez a megfelelő garanciák biztosítva kell hogy legyenek.
Ugyanakkor van egy másik gondolat, amiben megszólított engem. Köszönöm a dicsérő szavait, de el kell mondanom azt is - egy kiegészítéssel hadd utaljak egy gondolatára -, hogy amikor a képviselő úr a kicsikről, a kisebb gazdasági méretű termelőkről beszélt, akkor nem mondta végig ezt a gondolatot. Ezt tovább kellett volna mondani, már csak azért is, mert az egyéni gazdaságoknak igenis van jövőjük; lehet, hogy az egyéni gazdaságok egy személyben, egyedül a kibontakozás és a fejlődés útján nem bírják ezt a teljesítményt, de amennyiben összefognak, megfelelő módon szövetkeznek vagy netalántán kereskedőházakba tömörülnek, akkor viszont lehetőségük van arra, hogy a jövedelemtermelő képességhez és a fejlődéshez megfelelő módon hozzá tudjanak járulni. Ennyi kiegészítést kellett hogy elmondjak.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés