DR. SZANYI TIBOR (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Én nagyon figyeltem Sümeghy Csaba képviselőtársunk fölszólalásának rögtön az elejét is, és az úgy kezdődött, jegyzőkönyvileg talán lehet ezt mondani, nem tudja, hogy milyen a súlya a kamaráknak. Hát ez a baj! Szóval, a kormányzat nemcsak azt nem tudja, hogy most mi a súlya a kamaráknak, hanem egyáltalán mindenféle törekvése arra irányul, hogy bármekkora súlya is van, ezt, ha egy mód van rá, akkor csökkentsük.
Sümeghy Csaba azt is mondta, hogy öt minisztérium foglalkozott ezzel az egész kérdéskörrel, és hogy ott voltak a kamaráknak a képviselői is, és nyilvánvalóan kifejtettek különböző szakmai álláspontokat. Ellenzéki képviselőként értelemszerűen én nem voltam jelen ezeken a tárgyalásokon, meg szerintem más ellenzéki képviselőtársam se, úgyhogy ezek a hivatkozások kicsit gyenge lábon állnak, mert egyelőre a különböző szakmai fórumokon és sajtóhíradásokban például nyoma nincs annak, hogy maguk az érintettek, tehát a kamarák ennek az egész törvénymódosítási hullámnak most éppen örülnének. De hát akkor csak megerősítem, hogy a Magyar Szocialista Párt oldaláról két feltételnek mindenképpen teljesülnie kell ahhoz, hogy egyáltalán a kamarai törvényhez hozzá tudjunk nyúlni.
Az egyik az, hogy éppenséggel növelni kell a kamaráknak a súlyát, a másik feltétel pedig az, hogy az érintetteknek a boldogságával és az örömével találkozzék. Speciel ez a törvénymódosítási javaslatcsomag, ha úgy tetszik, az én ismereteim szerint még egyetlen magyarországi kamarának az örömét és boldogságát nem váltotta ki; hogyha kormányoldalról tudnak ilyet, akkor kérem esetleg, hogy tájékoztassanak minket, mert én meg ezt nem tudom.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés