GYIMÓTHY GÉZA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Ház! Lotz képviselő úrnak mondom, hogy természetesen én is - mint kisgazda képviselő - abban vagyok érdekelt, hogy a tíz év alatt, '89 óta megtörtént politikai rendszerváltás intézményrendszereit jónak értékeljük, és természetesen hogy az Európai Unió és az egész világ elismerje a magyar eredményeket. Azt hiszem, ebben minden politikai párt képviselője egyetért. Tehát azt, hogy az Állami Számvevőszék, az Alkotmánybíróság és a többi demokratikus politikai intézményrendszer kialakult, csak üdvözölni tudja minden magyar ember.

De amikor a demokratikus önigazgatási elv alapján a gazdaságpolitikáról, a gazdasági szervezetekről beszélünk, már nem ennyire rózsás a kép. Az előbb ezekre gondoltam, tisztelt képviselő úr, mielőtt félreértené a szavaimat. Tehát azt mondtam, hogy a gazdaságpolitikában, a gazdasági életben nem történt meg a teljes rendszerváltozás. Indokom a következő: igaz, elhangzott, hogy még az Antall-boross kormány idején, '94 elején született meg a XVI. törvény, viszont a végrehajtása, az adott területi kamarák, tisztségviselők megválasztása már természetesen a Horn-Kuncze-kormány idején történt meg. És így nézzük a helyzetet!

Az emberek hozzászoktak a szocializmus évtizedeiben a közömbösséghez. Hirtelen jött az a teher az adott vállalkozókra, emberekre, hogy a demokratikus önigazgatási elv alapján válasszanak maguknak vezetőket, szervezzék meg a civil társadalmat, mint ahogy Rákosiék előtt, a két világháború között, legalábbis csíráiban, Magyarországon is megszerveződött a civil társadalom. Ez nem történt meg!

1994-ben, továbbra is azt mondom, egy-két kivételtől eltekintve, nem a demokratikus önigazgatási elv alapján történt meg a tisztségviselők választása. Körömi képviselő úr már mondott erre példát, én is mondhatnék 177 esetet. És még egyszer elmondom, nemcsak a tagdíj, hanem pontosan a választási (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret lejártát.) módszer demokratikus hiánya okozta azt, hogy az emberek nincsenek megelégedve a kamarákkal.

Köszönöm szépen. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu