HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Olyan törvénymódosítási javaslat van előttünk, amely már két részletben megélte a szükséges általános vitát, és az, hogy alig több mint tíz módosító indítvány érkezett hozzá, mutatja, hogy egy széleskörűen elfogadható javaslatsorról van, illetve lehet szó.
Engedjék meg, hogy a módosító indítványok közül felhívjam a figyelmet azokra, amelyeket magam nyújtottam be. Ezek közül az egyik egy nagyon fontos kérdést kezel, mégpedig az, amelyik lehetővé teszi azt, hogy a folyamatban lévő, illetve ezután sorra kerülő társadalmi szervezeteknek juttatott ingatlanokkal kapcsolatos pályázatok ügyét ne egy időszakra kijelölt bizottság, hanem az Országgyűlésben immár működő állandó bizottság, a társadalmi szervezetek bizottsága bírálhassa el.
(15.40)
Ehhez a javaslatomhoz egy kapcsolódó módosító indítványt is benyújtottam, amely tisztázza ezt a kérdéskört a tekintetben, hogy természetesen az eddig is zajlott folyamat szerint a KVI az, amely előkészítheti és előkészíti a pályázatokkal kapcsolatos teendőket, tulajdonképpen e tekintetben mondhatjuk így, ő a titkársága a bizottságnak, de a pályázati témákban tapasztalattal is rendelkező társadalmi szervezetek bizottsága lehet az, amely a pályázati elbírálás tartalmi szempontjait meghatározva meghozhatja az üggyel kapcsolatos döntést is.
Nagyon fontos az, hogy láthatjuk, egy olyan folyamatról van szó, amely elhúzódhat abban a tekintetben, hogy az első szakasz, mely szerint vannak bizonyos ingatlanok és egy pályázati eljárás, amely lezárult, érthetően hamar lezárható, hisz egy feldolgozott pályázatsorról van szó. Ezt követően azonban újabb ingatlanok jelenhetnek meg a törvény értelmében is, amelyek pályázhatók lesznek, és erről is döntenie kell valakinek, illetve, ha ezt a módosítást elfogadja a tisztelt Ház, mely jelzi, hogy a per alatt álló ingatlanok ügyében a perek lezárultáig nem lehet döntést hozni, akkor várhatunk adott esetben egy-két év múlva is arra, hogy a jogi helyzet tisztázása után újabb pályázat útján ingatlanokat, esetleg egy-két ingatlant, de egy-két év múlva kell szervezeteknek biztosítani.
Azt hiszem, azzal, hogy egy állandó bizottság kapja meg e dologban a döntés lehetőségét, kezeljük ezt az időbeli elhúzást is, hisz az állandó bizottság akkor is működik, és ha ilyen probléma merül föl, akkor tudja ezt kezelni.
Azt hiszem, az is nagyon fontos ez ügyben, hogy a társadalmi szervezetek bizottsága, amellett, hogy gyakorlata van a pályáztatásban, hisz egy működési támogatási pénzösszeget folyamatosan, évről évre eloszt, és ezzel képviselőtársaim itt az országgyűlési határozati javaslat kapcsán találkozhatnak, talán az is fontos, hogy ez a bizottság olyan javaslatsort készített elő ebben az évben immár két alkalommal, amely a Házban ülő politikai pártok döntő többségének támogatását megkapta. Legutóbb éppen egy olyan támogatásról volt szó, és egy olyan pályázati folyamatról, amely kapcsán egy hatpárti albizottságot működtetve készített elő egy pályázati elosztást a bizottságunk, a bizottság egésze ezt jóváhagyta, hozta a Ház elé, és a Ház 100 százalékosan fogadta azt el.
Azt hiszem, ez a metódus majdan, amikor a bizottságunkhoz kerülhet a társadalmi szervezetek ingatlanpályázata, követhető lesz. Azaz szándékom szerint a társadalmi szervezetek bizottságában is, ha a módosításomat a tisztelt Ház elfogadja majd, mint alelnök fogom kezdeményezni, hogy a bizottság egy hatpárti albizottságot hozzon létre, minden párt egy-egy képviselőjével, és ez az albizottság legyen az, amely az ingatlanjuttatás kérdését, a pályázat elbírálását előkészíti.
Jó tapasztalatunk van ez ügyben, és ahogy tudom, már a mostani fázisában is a társadalmi szervezetek bizottságán belül ez a kérdéskör egyhangú támogatást kapott. És pontosan amiatt, hogy a bizottságunkhoz kerülhet ez az ügy, és a társadalmi szervezetek bizottsága tartalmi szempontokat is meg tud majd határozni az ügyben, hogy ki kapja az ingatlanokat, tehát hogy a pályázat milyen tartalmi elvek mentén bírálódjék el, éppen emiatt, mert a lehetőség ott meglesz rá, visszavontam azt a módosító indítványomat, amely a szociális, egészségügyi közfeladatot ellátó szervezeteket bizonyos értelemben már most a törvényi szinten is valamilyen előnyben részesítené. Belátom, a két dolog összefüggése miatt is az nem szükséges most. Nyilván majd az albizottság, illetve a bizottság megfelelően a szükséges elveket a saját szintjén meg tudja határozni, tehát a módosító indítványomat, a másikat, amelyet benyújtottam, éppen ezen okok miatt visszavontam.
Én ezt a két módosító indítványt szerettem volna egy kicsit részletesebben is indokolni itt a tisztelt Ház előtt, és továbbra is bízom benne, mint ahogy az általános vitában is zajlott ez a kérdéskör, hogy egyhangúlag, széleskörűen elfogadva tudjuk módosítani a most tárgyalt törvényt.
Köszönöm szépen figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés