TOKÁR ISTVÁN (MSZP): Tisztelt Képviselőtársaim! Sümeghy Csaba figyelmét szeretném felhívni arra, hogy az emlékezete egy kicsit megcsalja a kamarák történetét illetően, akár a kormány álláspontja, akár a benyújtott törvénytervezetek kapcsán is.
Tudniillik '94 után nem '97-ben nyújtotta be a kormány, hanem először '96-ban nyújtotta be azt a törvénytervezetet, amely kapcsán éppen a gazdasági bizottság volt az - amelynek az akkori vezetője, Tardos Márton úr itt ül, s igazolni tudja ezt -, amelyik elégedetlen volt azzal a törvénytervezettel és azokkal a jogosítványokkal, amelyeket az akkori kormány, egész pontosan az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium támogatott a jogosítványok átadását illetően.
Nem vitatom, hogy ez kemény harc volt, de az nem felel meg a valóságnak, hogy a kormány nem akarta ezt a törvényt tartalommal feltölteni - a mértéket illetően volt vita. Éppen ezért úgy érzem, ez igaztalan elmarasztalása annak a négy évnek, akár a képviselőket, akár az egész kormányt illetően.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés