TÓTH IMRE (FKGP): Köszönöm szépen. Göndör képviselőtársam említi a magas és az alacsony labdákat. Most már feltételeznünk kellene egymásról, hogy nem feltétlenül akarunk mindig alacsony vagy éppen magas labdát adni! Egyszerűen arról beszélünk, ami van, és talán ez lenne a legfontosabb kötőelem közöttünk.
Viszont a vagyonra visszatérően, mintha olyan felhang jött volna, hogy a tömegek a kamarákban azért aggódnak, mert az állam le akarja ezt a vagyont nyúlni; erről szó sincs, az előterjesztői oldalról sem - és közösen a kamarákba most szerveződőket vonjuk magunkhoz. Mindannyian tudjuk, hogy ez a vagyon alapvetően a tagdíjbefizetésekből kumulálódott. Ha ez így van, azoké kell maradjon, akik ezt befizették, s a továbbiakban pedig belépnek. Tudom, látom a metakommunikációból, hogy ez további közös pont.
Következésképpen az is közös pont kell legyen tehát, hogy bizonyos kamarai első számú vezetők "nem nyúlhatják le" ezt a kvázi közös vagyont, s ezért mindent meg kell tennünk, miközben rendelkezünk olyan bizonyítékokkal, amelyek sajnálatosan azt támasztják alá, hogy ilyen irányba is bizonyos kamarai vezetők, bizonyos kamaráknál tesznek ilyen lépéseket.
Arra a konkrét kérdésre azért válaszoljunk, hogy köztestületi jelleg, vagy egyesület: ezt nem lehet megkerülni! Az én határozott álláspontom az, és ebben még egyeztetnünk kell, hogy köztestületi jelleggel kellene működnie, és ehhez közigazgatási feladatokat is kell tudni kapni és kérni ehhez.
A magunk részéről szeretnénk megnyitni a kaput ahhoz, hogy a nagy számú őstermelői és agrárvállalkozói réteg is be tudjon végre lépni, és az érdekeit ekként tudja érvényesíteni.
Köszönöm. (Taps a kormányzó pártok padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés