DR. CSÁKY ANDRÁS (MDF): Köszönöm szépen, elnök asszony. Faragó Péter képviselő úr hozzászólására szeretnék reagálni, bár Turi-Kovács képviselő úr már félig-meddig érintette.
Faragó képviselő úr felvetette, hogy a világrahozást követően kórházban maradó gyermek helyzete, aki utána árvaházba kerül, vagy az elvált szülők esetében csak az egyik szülővel maradó, és ezért vagy mostohaanyát, vagy mostohaapát kapó gyermek helyzete mennyivel különb a dajkaanyaságból származó gyermeknek akár a jogi, akár a pszichikai, akár a morális státusát illetően. Úgy gondolom, külön vitát érdemelne, kiboncolhatnánk, hogy ha különb, akkor mennyiben különben. De abban, gondolom, mindannyian egyetértünk, hogy egyik állapot sem jó. Az sem jó, ha egy gyermeket otthagynak a kórházban, és utána árvaházba kerül. Az sem jó, ha elválnak a szülők, s a gyermek csak az egyik szülővel megy, a másik szülővel nem tudja tartani a kapcsolatot, mostoha neveli; ez nagyon sok konfliktus forrása. Ebben mindannyian egyetértünk, ebben biztos vagyok.
Ha ebben egyetértünk és analógiát vonunk, akkor - kérdezem én - ezeknek a hátrányos helyzeteknek a körét miért bővítjük?
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés