DR. OROSZ SÁNDOR (MSZP): Ha Faragó Péter után kaptam volna a két percet, akkor azt mondtam volna, hogy ez az a két perc, amelyet már egyszer elhasználtam. De mivel Pap János képviselőtársam is szólt, ezért ezt a gesztust, bár nagyon mutatós lett volna, nem tehetem meg.

Elsősorban azt gondolom, hogy a vizeken vannak a halászatról és horgászatról szóló törvény szabályait betartó halászok és horgászok, és vannak ezt be nem tartó rapsicok. Leginkább ez utóbbiak ellene kellene tudni fellépni. Ilyen irányú bizonyos elmozdulásokat mutat a törvényjavaslat, de nem kezeli azt a lehetetlen helyzetet például, hogy egyes megyékben - nem tudom, milyen értelmezések alapján - a halőröknek ezen a jogon fegyverviselési engedélyt nem lehet beszerezni. Pedig azt gondolom, ez is csak-csak hozzájárulna az ügyek rendezéséhez.

Továbbmenve, itt történelmi léptékű áttekintés is volt a Nílust illetően. Azt gondolom, hogy a halászatról és a horgászatról szóló törvény kapcsán elég visszamenni és végignézni az első, 1878-ban elfogadott halászati törvény történetét. Ez, nevezhetjük úgy, liberális volt, alapvetően a parti ingatlan része volt a medertulajdon, tehát ennek megfelelően a medertulajdonhoz, az ingatlantulajdonhoz kötött halászati jog volt, és aztán 30 éven keresztül, egészen 1925-ig azokat a javaslatokat keresték, hogy hogyan lehet korlátozni a földtulajdonosokat abban, hogy végre Magyarországon a halbőség ismét visszaálljon. Tartok tőle, hogy ha ezt a törvényjavaslatot így elfogadjuk, akkor 30 éven keresztül megint azon kell törnie a fejét az Országgyűlésnek, hogy vajon hogy korlátozza az ingatlantulajdonosokat annak érdekében, hogy nemzeti kincsünk, a magyar vizek halállománya ismét bőségesebb legyen. Ezt is ajánlom a képviselőtársaim figyelmébe.

Forrás: parlament.hu