DR. PAP JÁNOS (Fidesz): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Azt gondolom, elég hosszan kétperceztünk, hogy most még ezen a területen is hosszan elnyújtsuk, de azért néhány dolgot még szeretnék mondani. Amikor tudományos célról beszélünk, illetve tudományos célból ki lehet emelni elektromos eszközökkel, akkor ez pontosan abban győz meg engem, hogy tudományos célból lehet válogatni a halak között, mert ha én elektromos árammal bemegyek egy vízterületre, az összes halat elkábítja és az összes halat ki tudom emelni. Tehát amiről beszéltem, hogy kialakultak a bizonyos rejtőzködő típusúak, kimondottan az értékesebb állományt lehet kiemelni, akkor messze nem arról van szó, hogy ez lenne a legkíméletesebb mód; azt gondolom, kíméletesebb mód, mint a hálóval való halászás, amit több ezer éven keresztül folytattak sikeresen, nincs. A hal szempontjából, ha tiszteljük a halat - ahogy ön mondta -, ez egy kíméletes megoldásnak tűnik.
A tagságnál egy nagyon érdekes dolog, azt gondolom, felmerül, és ezen el kell gondolkodni, ezt az államtitkár úrnak is mondom: ha a vadászatnál van egy tagság és egy konkrét tagsághoz kötjük, akkor lehet, hogy a horgászatnál is kell egy konkrét tagsághoz kötni, tudniillik nemcsak jogok, hanem feladatok is vannak a horgászatban és halászatban, amit a mai napig a horgászok sokkal nagyobb tiszteletben tartottak, mint a halászok, sokkal tisztességesebb munkát végeztek a természetes vízfelületeken, mint társaik a halászás során.
(21.40)
A partszakasz, illetve a meder, vízfelület kinek a joga? Ez egy nagyon érdekes dolgot vet fel, de ha visszamegyünk az évszázadokban, évezredekben, azt gondolom, a Nílus partján és a különböző nagyobb folyók mellett a gazdag mezőgazdasági kultúra éppen attól alakulhatott ki, hogy a folyók időnként kiöntöttek és kivitték a hordalékukat. Azt gondolom, ez egy olyan vita, amit úgy sem tudunk eldönteni. A Szigetközben a Duna elterelése miatt jelentősen lecsökkent a víz mennyisége, lecsökkent a vízszint.
Olyan szakaszok vannak, ahol egyáltalán nincs víz. Akkor az most mi? Meder, elhagyott partszakasz? Mihez lehet kötni? Azt gondolom, hogy ezen lehet vitatkozni, és lehet úgy konkretizálni, hogy ne jöjjenek ki ellentmondásos dolgok, de azt gondolom, egy olyan jelenséggel, amelyet nem tudunk önmagában befolyásolni, igazából nem érdemes érvelni, mert nem tudunk rá megfelelő és jó választ adni egyik oldalon sem. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés