DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök asszony. A vitában megint előkerültek bizonyos szempontok, és ezek kapcsán szeretnék néhány mondatot mondani.
Még egyszer a nemzetközi tapasztalatokról; említettem már a beszédemben, hogy valahonnan megyünk valahová, és említettem, hogy nem először fordul elő itt, a Házban ez a problematika. Emlékezzünk a kötelező katonai szolgálat ügyére vagy az büntető törvénykönyv módosítása kapcsán az úgynevezett drogtörvénnyel kapcsolatos szabályozásra. Mindkét esetben mentünk valahonnan valahová. Van egy nemzetközi tendencia. A jelen vitakérdésünkben a nemzetközi tendencia a dajkaanyaság megengedése, a dajkaanyaság lehetővé tétele, nem tiltása. Ez a nemzetközi tendencia, mi pedig szembe megyünk azzal, amit a világ országai követnek.
Másfelől a hozzátartozóra utalt Horváth képviselő úr. Helytelenítem egyébként a törvényjavaslatban ezt, én azt gondolom, hogy sokkal nyitottabban kell kezelni. Annak idején is vita volt erről, és szerintem értékelendő a tárca akkori vezetésének állásfoglalása, hogy lehetővé tette a dajkaanyaságot, más kérdés, hogy szerintem szűkre korlátozta ezt. Ezzel nem értek egyet, azt gondolom, jóval tágabban kell értelmezni, nem pusztán hozzátartozók számára kell lehetővé tenni a dajkaanyaságot.
Harmadrészt: azt kérdezi, hogy szociológusok miért nem szólalnak meg ebben a vitában. Megszólalnak! Többen is vannak, akik megszólalnak évek óta. Gondoljanak csak arra, hogy milyen felmérések készültek orvosok és szociológusok bevonásával arra vonatkozóan, hogy azon gyerekek értelmi fejlődése milyen lassan bontakozik ki, akik az intézetben töltik el az első néhány évet az életükben! Gondoljanak erre, képviselőtársaim, amikor egyébként a magyar örökbefogadási törvények alapján most már éveket kell várni arra, hogy egy gyereket örökbe tudjanak fogadni. Hihetetlen mértékű károsodások történhetnek, vagy fejlődési hiányosságok keletkezhetnek ez idő alatt. Mi indokolja akkor megint csak a dajkaanyaság ellenzését, vagy azt - ahogy a képviselő úr fogalmazott -, hogy nem akarják megcsinálni? Mi ennek az indoka? Mi a morális és a szakmai indok? Egyetlen komolyan vehetőt nem hallottam még eddig (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), olyat, amely tényleg igazi, súlyos indok lenne.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés