DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök úr, a szót. Schvarcz Tibor képviselőtársam hozzászólása inspirált arra, hogy az előző vitában még néhány elvarratlan kérdésre röviden visszatérjek.

Nevezetesen: azt gondolom, hogy 1997-ben, és ezt érdemes kimondani, bátor és előremutató döntést hozott a parlament, amikor lehetővé tette a dajkaterhesség intézményét. Fenntartom továbbra is az álláspontomat, hogy az elmúlt két évnek arra kellett volna elegendőnek lennie, hogy a megfelelő jogi szabályozás szülessen meg, ami ahhoz kellett volna, hogy most, 2000 januárjától rendesen hatályba lépjen ez a rendelkezés. Remélem, hogy a vita arról győz meg minket és a kormányzatot is, hogy ezt az intézményt nem szabad eltörölni, inkább közösen azon kellene munkálkodnunk, hogyan tudjuk ezeket a szabályokat kidolgozni, amely szabályok jó kidolgozása nem lehetetlen, és megvan erre a nemzetközi tapasztalat.

Másfelől továbbra is leszögezném azt, hogy arról egyébként érdemes dolog lenne vitatkozni, hogy például ez a '97-es döntés még akkor is, azt mondom, bátor és előremutató volt, ha voltak hiányosságai. Újfent leszögezném, helytelennek tartom a dajkaterhesség hozzátartozói körre való szűkítését, ezt ki kell terjeszteni, ez lehetne egy értelmes irány.

Az államtitkár a vita előző részében még hivatkozott a Társaság az Alapvető Szabadságjogokért szervezet kiadványára, amelyik valóban itt van nálam, örömmel használom - szeretném megmutatni. (Felmutatja a dokumentumot.) Az úgynevezett drogtörvénnyel kapcsolatos kiadványukat is örömmel használtam; nyilván az államtitkár úr is tudja, hogy közel három éve rendszeresen küldenek a parlamenti képviselőknek ilyen kiadványokat. (Dr. Hende Csaba bólogat.) Emlékszem rá, hogy 1997-ben, pont az egészségügyi törvény vitájakor az ellenzéki képviselők, Fidesz-MDF-oldalról, olvasták és mutatták fel a TASZ akkori kiadványait.

Azt gondolom, a szervezet részére ez nagyon nagy dicséret, hogy egy civil szervezet ilyen komoly hatást tud gyakorolni a törvényhozásra okos, értelmes előterjesztésekkel. Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu