BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ezen a késői órán, a viharos és igazán szenvedélyes délelőtti vitát követően talán most sikerül egy kicsit békésebb vizekre eveznünk. A Fidesz-Magyar Polgári Párt választási programjában egyértelműen megfogalmaztuk azt a célkitűzésünket, hogy világosan külön kell választani az állam szolgáltató és hatósági ellenőrző feladatait. Meg fogjuk erősíteni és hatékonyabbá tesszük a munkaügyi felügyeletet, és a foglalkoztatáspolitika intézményrendszerén belül a valódi szolgáltatást nyújtó tevékenységeket, szervezeteket fogjuk támogatni és fejleszteni.
A jóváhagyott kormányprogram ennek szellemében rögzíti, hogy a kormány érvényesíteni kívánja az állam felelősségét a munkaügyi jogszabályok betartásában. Ennek érdekében átalakítja és megerősíti a munkaügyi felügyeletet. Ha áttekintjük ennek eddigi történetét, bizonyára önök előtt is ismert az a tény, hogy Magyarországon a munkafelügyeletet a munkabiztonsági és munkaügyi ellenőrzést ellátó Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség 1984-től 1997-ig egységes országos szervezetben végezte. 1997-ben a közigazgatás kellően át nem gondolt reformjához kapcsolódó intézkedéssel ezt az országos szervezetet, területi felügyelőségeit a megyei munkaügyi központokhoz csatolták, és vegyes irányítási rendszer jött létre, amelyben a felügyelőségek pénzügyileg a munkaügyi központokhoz tartoznak, ugyanakkor az OMMF gyakorolja a szakmai irányítási és egyes munkáltatói jogokat.
Az 1997-es átszervezést mind a hazai szakemberek, mind a munkáltatók és munkavállalók érdekképviseletei, mind a külföldi szakértők helytelenítették. A lépés nem hozott pozitív eredményt, sőt, a kettősség, az elkülönített szakmai és pénzügyi irányítás, a szakmai érdekkülönbségek több területen zavart, működési problémákat eredményeztek.
Az egységes irányítású hatóság visszaállítását indokolják egyebek között a következők: az EU-konformitás és a nemzetközi tapasztalatok, az ellenőrzési jelleg dominanciájának megjelenése, a jogalkalmazás egységessége és az irányítás egységessége. Az EU-konformitás és a nemzetközi tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a munkafelügyeletek között ma nincs olyan az Európai Unió országaiban, amely a munkaügyi központok részeként végezné munkáját. Az Európai Unió Magyarországnak küldött kérdőíve külön hangsúlyozta a munkafelügyelet jogi és szervezeti önállóságának biztosítását. Ez összhangban van a Magyarország által ratifikált 81. és 129. számú nemzetközi munkaügyi egyezményekkel is.
Az EU-vívmányok átvételéről szóló 1998. évi őszi brüsszeli megbeszéléseken az Európai Unió Bizottsága részéről szintén hangsúlyozták az erős és önálló munkafelügyelet fontosságát. Az ellenőrzési jelleg dominanciája érvényesül, ahogy erre már Harrach Péter miniszter úr is kitért délelőtti expozéjában, hiszen a felügyelőségek döntően ellenőrző hatósági tevékenysége élesen elüt a munkaügyi központok munkahelyteremtő, menedzselő, illetve szolgáltató, és a munkanélküliség adminisztratív feladatait kezelő funkciójától. A kétféle arculat egymás mellé rendelése egyiknek sem vált hasznára.
A jogalkalmazás egységessége. - Az ellenőrzést végző felügyelők széles körű mérlegelési joga miatt a felettes szerv részéről az általános szakmai irányítást meghaladó szoros függelmi kontroll szükséges az országosan egységes jogalkalmazáshoz, különös tekintettel az alkalmazható, viszonylag súlyos szankciókra.
Az irányítás egységessége. - Az ellenőrzési jogosítványok letéteményese elsősorban a felügyelő mint hatósági személy, ezért a szakmai irányítási és a munkáltatói jogok szoros egységben történő gyakorlása szükséges az országosan egységes fellépéshez. A közvetlen, centralizált irányítás egyrészt jobban biztosítja a felügyelői függetlenséget, másrészt csökkenti a helyi befolyásolás és összefonódások veszélyeit.
Úgy gondolom, tisztelt képviselőtársaim, hogy az OMMF megerősítését indokolja az is, hogy jelenleg a hatóság évente az összes hazai munkáltatónak mintegy 5 százalékát tudja ellenőrizni, de ezeknek az ellenőrzéseknek is körülbelül a fele munkabiztonsági, fele munkaügyi tartalmú.
Tisztelt Ház! Az Országos Munkabiztonsági és Munkaügyi Főfelügyelőség 1998-ban több mint 24 ezer munkáltatót ellenőrzött. Az ellenőrzések kiterjedtek a feketemunkával kapcsolatos visszaélésekre éppúgy, mint a munkavállalói garanciális jogok ellenőrzésére. A feketemunka ellenőrzése során tapasztalt leggyakoribb szabálytalanság az írásba foglalt munkaszerződés nélküli foglalkoztatás. Az ellenőrzési tapasztalatok alapján megállapítható, hogy minden ötödik munkaügyi jogsértés a munkaszerződés írásba foglalásának elmulasztása.
Szintén e területhez tartozik a külföldiek engedély nélküli foglalkoztatása. Ez a jelenség eltérően alakul az ország keleti, illetve nyugati megyéiben. A nyugati régióban a külföldiek szabálytalan foglalkoztatása csökkenő tendenciát mutat, ugyanakkor a keleti megyékben néhány területen vagy a stagnálás, vagy pedig az emelkedés a jellemző. A külföldiek engedély nélküli foglalkoztatásának jelentős vonzereje egyrészt az olcsó munkaerő, amely mind az ellátás, mind a munkakörülmények terén igénytelenebb a hazai munkavállalónál, másrészt az, hogy a rászoruló külföldiek többnyire szorgalmas, megbízható munkaerő hírében állnak.
A jelentős szankciók ellenére még mindig sokan vállalják a kockázatot. Természetesen a feketemunka ellenőrzése mellett sort kerítettek a felügyelők a munkavállalók jogait sértő intézkedésekre is, illetve ezek feltárására. Ezek közé tartozik a munkabér, a munkabér védelme. A munkabér összegével kapcsolatos szabályszegések egyik legjellegzetesebbike az, hogy a munkáltató a januártól esedékes minimálbért, tévedésből - természetesen a maga javára téved - csak februártól kezdődően, a márciusi kifizetésnél alkalmazza.
A munkáltatók egy része a teljesítménybérben foglalkoztatott munkavállalók esetében nem állapítja meg a teljesítménykövetelmény 100 százalékát, vagy úgy állapítja meg, hogy az egyáltalán ne legyen elérhető. Gyakran előforduló szabálytalanság az is, amikor a munkáltatók nem adnak elszámolást a kifizetett járandóságról, vagy nem olyan részletes elszámolást adnak, amelyből ellenőrizni lehetne a kifizetett munkabér, pótlék, egyebek helyességét, a levonások jogcímeit.
Tisztelt Ház! A napról napra növekvő igények és feladatok, egyre több bejelentés, és a munkavállalói panaszok növekedése egyre komolyabb, bonyolultabb feladatok elé állítják a munkaügyi felügyelőség dolgozóit. Úgy gondoljuk, hogy a 2000-ben várható szervezeti átalakítás várhatóan elősegíti, hatékonyabbá, eredményesebbé teszi a munkaügyi felügyelőségek munkáját.
(23.40)
Javasoljuk ezért a kormánynak, hogy folyamatosan kísérje figyelemmel az átszervezést követően munkájukat, és kísérje figyelemmel, hogy milyen eredményre vezetett a szervezeti átalakítás.
Tisztelt Képviselőtársaim! Bízom abban, hogy mind az MSZP-s, mind az SZDSZ-es képviselők egyetértenek a törvényjavaslatnak legalább ezzel a részével, és szavazataikkal támogatni fogják a törvény elfogadását.
Köszönöm a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés