DR. DÁN JÁNOS (FKGP): Tisztelt miniszter úr, köszönöm a válaszát. Elfogadom, ugyanakkor meg kívánom jegyezni, hogy ez nemcsak a Makó-Nagyszentmiklós kistérség és a Duna-Maros-Tisza eurorégió fejlődését segítené elő, hanem a történelem legigazságtalanabb békekötése során létrejött és sajnos tartósnak bizonyuló határhúzás következtében kialakult kellemetlen hatást gyógyítaná, közlekedési és ezen keresztül gazdasági segítését jelentené a térségnek.

(15.10)

Sőt, el kell mondanom, hogy ez tán még politikai kapcsolat építését is jelentené Délkelet-Európa felé, illetve a Közel-Kelet felé is.

Az első ciklusban képviselő elődöm kezdte el szorgalmazni ennek a határátkelőhelynek a megvalósítási munkáit; remélem, hogy az én ciklusom leteltére el fog készülni, és így válaszát elfogadom. (Taps a kormánypárti padsorokban.)

Forrás: parlament.hu