DR. SZENT-IVÁNYI ISTVÁN (SZDSZ): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! A külvilág, a velünk kapcsolatban álló országok vezetői a magyar külpolitikusok, a magyar diplomaták megnyilatkozásaiból alakítják ki véleményüket hazánkról, hoznak fontos döntéseket olyan kérdésekben, amelyek Magyarország sorsát rövid és hosszú távon meghatározzák. Diplomatáink működésének, nyilatkozatainak, szakértelmének éppen ezért nem kicsi a tétje. Minden megnyilatkozásuknál, szereplésüknél, legyen az magán- vagy közszereplés, a Magyar Köztársaságot képviselik, éppen ezért joggal várható el tőlük, hogy ennek szellemében cselekedjenek.

Úgy vélem, hogy Jeszenszky Géza, Magyarország washingtoni nagykövete mindezt figyelmen kívül hagyta. A nagykövet úr olyan szakmai és egyben politikai hibát követett el, amely felveti alkalmasságát ezen a kiemelt állomáshelyen. Jeszenszky Géza egy pártpolitikai álláspontot képviselő magánvéleményét nagyköveti hivatalos levélpapírját felhasználva, neve alá a nagyköveti címet írva, küldte el a Pulitzer-emlékdíj alapítójának. Itt jegyzem meg, hogy a világ civilizált országaiban egy ilyen ügy miatt azonnal le kell mondania az érintett diplomatának.

E levél mondatai engem megdöbbentettek. Jeszenszky Géza, a Magyar Köztársaság washingtoni nagykövete nem csupán egy önálló alapítvány munkájába kíván pozíciójával visszaélve beavatkozni, hanem a szélsőséges pártok retorikáját idéző stílusban támadta a magyar újságírás elismert, kiemelkedő személyiségeit, a kuratórium döntéseit, valamint a magyar parlamenti ellenzék pártjait. Az emlékezetes Fidesz-Lockheed-levél aláírói még hivatkozhattak külpolitikai tapasztalatlanságukra, de Jeszenszky Gézának, volt külügyminiszternek, a Magyar Köztársaság washingtoni nagykövetének tudnia kellett, mekkora jelentősége van annak, hogy mit ír papírra, s azt milyen papírra írja.

Tisztelt Miniszter Úr! Mielőtt kérdéseimet megfogalmaznám, engedje meg, hogy felhívjam a figyelmét egy borítékra. (Felmutatja.) Ez a boríték itt van a kezemben, a felszólalás után szívesen átnyújtom: ez az Egyesült Államokban hivatalos használatra rendszeresített boríték. Ezen a borítékon nyomtatva látható a következő szöveg: magánhasználat esetén 300 dollár büntetés fizetendő. Tisztelettel javasolom a miniszter úrnak, hogy a washingtoni nagykövetség hivatalos levélpapírjára és borítékjára vezessék fel ezt a feliratot, amely Amerikában általában elfogadott, és szerezzenek is érvényt neki. Azt hiszem, ezzel jelentősen enyhíthetnének a nagykövetség pénzügyi gondjain. (Derültség és szórványos taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

És most engedje meg, hogy felolvassam a kérdésemet:

Ön szerint helyesen, szakmailag megfelelően járt-e el Jeszenszky Géza, amikor magánvéleményét nagyköveti hivatalos levélpapírján, nagykövetként írta alá? Megengedhetőnek tartja-e, hogy köztisztviselők befolyásoljanak önálló alapítványokat? Végezetül: továbbra is alkalmasnak tartja-e Jeszenszky Gézát nagyköveti posztjának ellátására?

Várom válaszát, miniszter úr. (Taps az SZDSZ és az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu